Meghalt a Star Wars, éljen a Star Wars – érdemes-e megnézni a hetedik részt?
Mohó lény az egér – filmtörténeti remekművet vizionált a világ a Star Wars VII. részével kapcsolatban, a valóság azonban sokkal kiszámíthatóbb és szürkébb, mint azt bárki is gondolta volna. A Disney pénzt akart, és most pénzt fog keresni az új gyártósorra emelt szériával akkor is, ha ezzel maga alá temet egy negyven évet túlélő klasszikust.
Négy milliárd dollár – a Disney a globális gazdaságban is kimutatható összeget fizetett a George Lucas nevével fémjelzett cégek és szerzői jogok garmadájáért. A Miki egér birodalom soha nem titkolta terjeszkedési szándékait, azonban – többek között – a teljes Star Wars univerzum 2012-es bekebelezése olyan drasztikus húzás volt, mely rajongók milliói mellett a piac összes résztvevőjét megdöbbentette. Mikor a Disney bejelentette, hetedik résszel folytatja a kultszériát, már senkiben nem maradt kétség a stúdió szándékaival kapcsoltban.
Amennyiben az ember hamar pénzt szeretne, szüksége van egy megkérdőjelezhetetlen receptre. Az első Star Wars film 1977-ben került a mozikba, hogy a hirtelen jött siker mindösszesen hat év leforgása alatt trilógiává gömbölyítse George Lucas messzi messzi galaxisát. A klasszikus három epizód után több, mint 15 évnek kellett eltelnie, hogy a rendező belevágjon az előzményfilmek legyártásába: az 1999-ben debütáló Baljós árnyak pedig már egy, az aktuális szórakoztatóiparnak aláfekvő, mégis bájos film lett – mely Lucas egyeduralmának hála – még magában hordoz valamit az eredeti művek atmoszférájából.
Kár lenne tagadni, a Star Wars a Lucasfilm égisze alatt vált tömegtermékké, lett belőle – minden sikerfilmhez méltó mód – akciófigura, zenélő bögre, hátvakaró, videojáték és persze a mozik előtt sátrazó, jelmezes fanatikusok tömege. Épp az a nyálképző termékcsomag, mely után a Disneynél a szarvasgomba vadászathoz hasonló módszerekkel kutathatnak.
A Star Wars: Az ébredő erő a pénzről szól. A befektetett, éppen zakatoló, és a még meg sem nyomott bankókról. Önfeledten aratni pedig csak a gonddal kezelt termést lehet. A a Disney a hetedik rész rendezői székébe az utóbbi évek kifejezetten szórakoztató Star Trek továbbfűzéseiért is felelős J. J. Abramst ültette: övé lett a hálátlan feladat, hogy a Lucas örökséget bő két órás játékidő alatt forgassa át egy új korszak nyitányává. Mivel az első film bemutatása óta közel 40 év telt el, a józan ész azt diktálja, minél szűkösebb határidőn belül sort kell keríteni a régi közönség az új filmre való átnevelésére. Az ébredő erő ennek megfelelően a staféta átadása, ahol Harrison Ford vagy épp Carrie Fisher képviselik azt a nosztalgiát, mely szinte nyugdíjaskorig bezárólag moziszékbe rántja az eredeti filmeken felnőtt rajongókat. A film ugyanakkor nem tolakodón, nem erőszakosan, mégis megkérdőjelezhetetlen elánnal tessékel át az új hősökhöz. És valóban, a klasszikus művekre való utálásokból, kevesebb jóindulattal azok összeollózásából keletkezett, önmagában harmatos történet végére Daisy Ridley, John Boyega és Oscar Isaac karakterei lesznek az új ismerős arcok, akik mellett a plakáton idővel egyre kisebbé válhat majd Han Solo, Chewbacca vagy Luke Skywalker, míg – mint a vidéki nagyanyó – szeretetteljesen ki nem fakulnak, el nem tűnnek az új generációs emlékezetből.
Félreértés ne essék, a Star Wars hetedik része szórakoztató. Jó B-filmként pedig az ember hajlandó elnézni a történeti hiányosságokat látványelemekkel foltozó munkát, a nőegyletek elégedett hümmögésére okot adó feminin rohamosztagosokat, a politikailag korrekt dialógusokat, a Disney gyermekbarát túlcsordulásait, sőt: még az erősen megkérdőjelezhetőre sikeredett magyar szinkront is. A Disney az elkövetkezendő évekre újabb két Star Wars filmet és még két előzménymozit ütemezett elő, mondhatni beindítva a gyártósort és kétség nem férhet hozzá, addig préseli a márkát, míg az utolsó farzsebben meggyűrt bankjegy, kabátzsebben csörgő legrozsdásabb apró is a kasszájába nem vándorol. Utána pedig eldobja a héjat, s a következő préda felé veszi az irányt.
