A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Megjelent a Kispál és a Borz 11. nagylemeze, a Beszorult mondat

2023. május 8., 17:50

A legendás zenekar 2022-ben állt össze újra és már akkor elmondták: dalokat írnak és új albumot készítenek, hiszen csak így látják értelmét a visszatérésnek. 2023 májusában, 19 év szünet és több, mint egy év munka után végül megjelent a 11. Kispál és a Borz-lemez, a Beszorult mondat.

„Azt akartuk, hogy ne klasszikus zenekari lemez legyen, ahol egyfajta hangzással, ugyanazok a zenészek eljátszanak egy csomó dalt. Sokan mondják, hogy már azért nem hoznak ki sorlemezeket, mert az emberek nem így hallgatnak zenét. Azt gondoltam, hogy csináljunk egy olyan albumot, ami olyan, mintha nem egy zenekar lenne. Az is cél volt, hogy az összes dobos, akivel az elmúlt években dolgoztunk legyen rajta, így Bajkai Feri dobolja a számok nagy részét, de Bräutigam mellett szerepel a lemezen G. Szabó Hunor is. Kicsit rájuk is szabtuk a dalokat” – mesélt a Beszorult mondatról Lovasi András a hvg.hu-nak adott interjúban. 16 dalt rögzítettek, amelyből végül 11 került az albumra.

A dobosokon túl még számos vendég szerepel a lemezen. A címadó dalban Krúbi rappel és énekel, akit Lovasi a fiatal generáció egyik legizgalmasabb figurájának tart. A Gombokban Lovasi lánya, Eszter énekel, aki Jules War néven nemrég indította be zenei karrierjét. A Quimbys Kiss Tibi az Itt lehet című szerzeményben gitározik. A zenekar első dobosa, Bräutigam Gábor és G. Szabó Hunor 2-2 dalban dobol, Babcsán Bence 3 számban fúvósokon játszik, Szesztay Dávid 3 dalban gitározik és zongorázik. Az albumot a pécsi LA Gardens stúdióban vették fel, a hangmérnöki és a keverési feladatokat Maczkó Róbert végezte, a mastering Fenyvesi Márton munkája. A borítóképet Bräutigam Gábor lőtte.

A Beszorult mondat már minden fontosabb streaming-platformon meghallgatható, CD-formátumban megvásárolható online és a fontosabb
lemezboltokban, vinylt őszre tervez a zenekar. A Kispál és a Borz még 2 koncertet ad idén – ezek pedig a már régen telt házas Budapest Parkos bulik, május 12-én és 13-án. Ezt követően 2023 a Kispál és a Lovasi formációról szól majd, amelyben a két András G. Szabó Hunorral és Babcsán Bencével játszik korai Kispál-dalokat egy baritonszaxofonnal kiegészülve.

Nyitó kép: Szeidl Mariann