A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Megjelent a Years & Years új albuma, amit Olly Alexander már szólóban adott ki

2022. január 21., 15:43

A Night Call a Years & Years első olyan lemeze, amely Olly Alexander frontember szólóprojektjeként jelent meg: a zenekar 2021 márciusában jelentette be, hogy az énekes a jövőben egyedül folytatja majd a közösen megkezdett utat.

Nyilván ennek is köszönhető a korábbiaknál is személyesebb hangvétel: a 11 dalt végighallgatva sok mindent megtudhatunk Olly sérelmeiről, vágyairól, arról, hogy mi teszi őt boldoggá. A klasszikus poplemezektől eltérően itt alig esik szó szerelmi bánatról, a hagyományos balladák száma pedig nagyjából nulla. Jócskán teret kap viszont a hatalmi játszmák témája, az, hogy hogyan tudjuk úgy magunkhoz ragadni az irányítást, hogy közben elhitetjük magunkról, hogy mi vagyunk az alárendelt fél. Ez érezhető az előfutárként megjelent dalokból is: a Startstruck és a Galantisszal közös Sweet Talker hasonló szituációkról szólnak.

Olly szerint pedig az album borítója is ezt sejteti, amelyen sellőként pózol. „Szerettem volna azonosulni ezzel a csodálatos teremtménnyel, aki férfiakat csábít a halálba egész egyszerűen azért, mert rossz helyen keresi az örök szerelmet. Több olyan dal is felkerült a lemezre, amik különböző random történetek vagy emlékek füzérei, férfiakról, akikkel összesodort az élet” – mondja.

A Night Call zeneileg is felszabadultabb és sokrétűbb a korábbi Years & Years anyagoknál: az énekesre nagy hatással volt a ’80-as évek diszkója, a French House, valamint az Ez bűn című sorozatban alakított karakterének, Ritchie-nek a stílusa is. Könnyen elmosódnak a határok a hedonista fantáziák és a karanténvalóság között, Olly Alexander szerint ugyanis: „Folyamatosan ugyanaz a négy fal vett körül. Az egyetlem örömforrásom a zene volt, így hát gondoltam, hogy akkor ebből hozom ki a legtöbbet!”

A Years & Years két nagysikerű albumot jelentetett meg korábban, öt Brit Award-jelölést kapott, összesen 4.4 milliárd streammel büszkélkedhet, fellépett többek között a Sziget fesztiválon és a Glastonburyn is.

A Night Call a mai naptól elérhető minden digitális platformon, valamint fizikai formátumban a boltokban.