Megérkezett Cserna-Szabó András kiváló új regénye, melynek címe: Zerkó, Attila törpéje. A lenyűgözően gazdag ötödik századi road movie csütörtöktől már kapható a könyvesboltokban. A szerzővel új kötetéről pár hete ebben az interjúban – ahol egy részletet is közöltünk a műből – beszélgettünk, most, a megjelenés napján pedig M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó vezetője gondolatait olvashatjátok Zerkó hihetetlen kalandjairól itt, a Nyugati tér blogon.
A kötet bemutatóját május 5-én, csütörtökön, 18 órakor tartja a kiadó, amelyre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Az eseményen a szerzővel Kormos Lili beszélget, a regényből pedig Rudolf Péter olvas fel majd részleteket.

Cserna-Szabó András és M. Nagy Miklós – fotó: Helikon

SZÜGYIG A BŰNBEN

M. Nagy Miklós írása a Nyugati tér blogon

Van az úgy – sajnos (vagy szerencsére?) nem túl gyakran –, hogy a kiadó (aki egyben az első olvasó vagy legalábbis azok egyike) úgy érzi, sőt biztos benne, hogy igazi remekművet ajánlhat az olvasóknak. Ritka dolog ez, ismétlem, mert ahogy Cserna-Szabó András regényének hőse, Zerkó, a nagy szerszámmal megáldott – bár addigra már – farkavesztett törpe a története vége felé mondja: „Hosszú az út a valóságtól az igazi történetig…”

A berber (vagy görög?) Zerkó addigra túl van már sok mindenen, egyebek között Hippóban, ahol született, beszélgetett Ágostonnal, eladták rabszolgának, Priapos isten alteregójaként szolgált egy rómainál, megismerte a vandálok vezérét, s az ő rabszolgájuk lett, járt Konstantinápolyban, raboskodott Rómában, megismerte a buddhista vallást, volt Buda udvari bolondja, majd Attila gyerekeinek tanítója, „szügyig járt a bűnben” és a többi. Két lábon járó, sok nyelven beszélő, eleven történelem lett belőle – mocskos történelem, mert kegyetlen, sőt apokaliptikus korban élt: akkor, amikor egy világbirodalom, egy már-már öröknek látszó világrend éppen széthullott, és véres csaták meg népek őrült kavargása közepette siklott át egy másikba.

Zerkó tehát mesél nekünk, és közben ámulunk és bámulunk az írói remeklések pergőtüzén: mondjuk, ahogy Sziddhárta történetét és a buddhizmus lényegét egy tömlöcben elmeséli egy légynek, amelyet épp felfalni készül egy pók; ahogy a catalaunumi csatát leírja; ahogy odavarázsol bennünket Attila zentesi sátorvárosába, s egy pillanatra felvillantja a hun hazaszeretet érzését (mert ebben a kegyetlen könyvben minden ösztönösen mély és kulturálisan magasztos érzelem benne van); ahogy Attila halála köré izgalmas történetet sző; ahogy Platón államelméletéről vagy épp a kereszténységről elmélkednek a regény hősei… És így tovább.

Cserna-Szabó András a regény első példányaival a kiadóban – fotó: Helikon

Gondolom, azért születhetett meg ez a különleges, fergeteges, őrült regény, mert van bennünk egy olyan érzés, mint az ötödik században élt emberekben lehetett (főleg a rómaiakban persze), hogy valami most ér véget… de hogy mi ér véget, s mi kezdődik, azt nyilván éppúgy nem látjuk, mint ahogy nem látta az ötödik században se Zerkó, se az utolsó római császárok, se a barbár vezérek, se a legyilkolt parasztok, se a megerőszakolt nők százezrei, se a karóba húzottak, lenyakazottak, felnégyeltek, vadállatokkal megetetett gladiátorok, se a borzalmas öldökléssé fajuló csaták katonái, a csatatereken agonizáló sebesültek: rómaiak, vandálok, hunok, gótok, szarmaták, alánok, gepidák, germánok és az isten tudja, még hányféle népség, melyek közül a győzteseknek, az apokaliptikus csatákban úgy-ahogy életben maradottaknak az utódai vagyunk.

Cserna regénye aligha hasonlítható az irodalomtörténet bármelyik nagy történelmi regényéhez – talán csak annyiban, hogy a történelmi beleérzés, az időutazás hasonló élményével ajándékozza meg az olvasót, mint Sienkiewicz Quo vadis?-a, Spiró Fogsága, Tolsztoj Háború és békéje vagy Huizingától A középkor alkonya (bár ez utóbbi természetesen nem regény, mégis az én fejemben valahogy ide kívánkozik), és még folytathatnám, de nem túl sokáig. Igazán mégsem hasonlítható hozzájuk, mert Cserna ugyan tökéletes tárgyi tudással (azaz nyilván óriási kutatómunkát elvégezve), de abszolút mai nyelven, minden archaizálás nélkül, az ő ugyan jól ismert, de ebben a regényben még gazdagabbá váló csernai stílusában és humorával meséli el a történetet. Meg hát minden szentimentalizmus nélkül is; de hadd tegyem rögtön hozzá (ismételve magam): ugyanakkor az emberi érzések minden regiszterét megszólaltatva. Ám ez a szentimentalizmushiány bizonyos olvasói várakozások felől nézve mégiscsak meghökkentő lehet. Mert, ugye, jelentős részben egy Attila-regényről beszélünk: turulos, csodaszarvasos, Csaba királyfis regényről; s bár nem arra akarok kilyukadni, hogy bizonyos romantikus elképzelésekkel szemben Cserna cseppet sem rokonszenves Budája és Attilája az igazi, történelmi Buda és Attila – mert hogy milyenek voltak igazából a hun fejedelmek, azt pontosan senki sem tudhatja, nyilván az író sem. Valamiféle valóságról azonban, akár ötödik századiról is, mégiscsak lehet fogalmunk – arról az antropológiai valóságról, amely éppen most újból mintha olyan tragikusan szétszakítaná az illúzióinkat. És akárhogyan is (hogy hogyan, azt tényleg nem tudom: írói zsenialitással, és kész), Cserna igazi, nagy történetet írt belőle: mindabból nyilván, amit íróként, emberként, gondolkodóként és a történelem kutatójaként megtudott, végiggondolt, megérzett magában, bennünk, a világban és a formálódó történetében.

És például arra jutott, amit az egyik szereplő így fejezett ki, Zerkóval vitatkozva (és a kis idézet egyben ízelítő a könyv lehengerlő stílusából is):

„HAGYJÁL MÁR EZZEL A KIBASZOTT LOGIKÁVAL! EZT IS AZ AZ IDIÓTA SZÓKRATÉSZ ÉS A BUZI GÖRÖG BANDÁJA TERJESZTETTE EL, HOGY AMI LOGIKUS, VAGYIS AMI ÉRVEKKEL ALÁTÁMASZTHATÓ, PREMISSZA, KONKLÚZIÓ STB., AZ RÖGVEST IGAZ IS. DE MI A FASZOM KÖZE VAN A LOGIKÁNAK AZ IGAZSÁGHOZ? SEMMI. AZ ÉGVILÁGON SEMMI. A SZERELEM LOGIKUS? AZ ISTEN LOGIKUS? A TEREMTÉS LOGIKUS? A HALÁL LOGIKUS?”

A könyvbemutató Facebook-eseménye