A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Megjelent DJ Bootsie negyedik, Allegro Identity című albuma vinylen – bemutató pénteken

2020. szeptember 30., 17:05

Az ország egyik legkiemelkedőbb hip-hop DJ-je és egyben zeneszerzője, DJ Bootsie, aki hol kvartettként, hol trióként saját zenekarát is vezeti, megjelentette negyedik lemezét bakeliten, illetve, elnézést, vinylen. Az Allegro Identity tökéletesen illeszkedik eddigi lemezei sorába: egyedi, időtálló, örök darabok sorakoznak rajta. Az album dedikálással és dj-zéssel egybekötött bemutatója október 2-án lesz Budapesten a Nemdebárban, de előtte csütörtökön a Trip hajón is fellép a művész úr.

Minden DJ Bootsie lemez felismerhetően hasonló, közben mégis teljesen más, mint az előzőek, és ez alól az Allegro Identity sem kivétel. A szinte mérnöki precizitással kidolgozott hangzás (experimentális bass-trap-hiphop-techno-jazz-ambient) ismerős, bár ezúttal fémesebb és nyersebb a megszólalás, a táj, ahol barangolunk, viszont még ismeretlen (elektro-futurista sci-fi). Az biztos, hogy a jövőben járunk. Talán valahol az űr legmélyén, talán egy olyan bolygón, amit DJ Bootsie hódított meg, és ami most arra vár, hogy a vezetésével a hallgatók is felfedezzék azt maguknak.

Az új anyag, akárcsak az elődei, emlékezetes kompozíciók sora. Felzaklató jelenetek egy olyan filmből, amiben legalább annyi az akció, mint a költőiség. Kíméletlenebb és radikálisabb, mint a korábbiak, és több benne a morajlás, a mélytengeri tereket megtöltő érces-vaskos basszus. Ugyanakkor ez az album is nagyot merít a magyar kultúrkörből, így az etnikus elemek, a népzenei minták végig meghatározzák azt, csak sokkal jobban kifordítva és átlényegítve, mint ahogy azt eddig megszokhattuk.

Lélekbe markoló és csavaros lemez az Allegro Identity. Látszólag már a gépek irányítanak. A színtiszta érzelmeket közvetítő emberi hangok és jelenlét azonban minden egyes számban felülírja a laboratóriumok hideg-rideg és mesterséges világát. Ember és gép, természetes és művi szépség különleges, spirituális egységbe forr össze rajta. A jövő már elkezdődött, és bármerre is visz bennünket, az emberi lélek nem hagyja magát legyőzetni. Kezében tartja az irányítást. Erről szól az Allegro Identity.

Az album bemutatója október másodikán, pénteken lesz Budapesten, a Nemdebárban. A lemez a helyszínen beszerezhető.

Nemdebár Facebook-esemény

Előtte, október 1-én, csütörtökön pedig Deck Boys: öt órás zenei utazás DJ Bootsie-val és Doktor Pepperrel a Trip hajón.

Trip Facebook-esemény