Megjelent Presser Gábor nagy sikerű önéletrajzának második kötete

A Presser könyve 2 a tavalyi év egyik nagy bestsellerének, Presser Gábor – remek illusztrációkkal színesített – memoárjának folytatása és befejezése. Amikor megjelent a Presser könyve 2020-ban, Presser Gábor, az elsőkötetes szerző rögtön folytatást is ígért, hiszen már akkor látni lehetett, nem mindennapi feladatra vállalkozik.

A páratlanul gazdag életút történetei most még messzebbre viszik az olvasót egy gondolkodó művész emlékeinek világába. Barátságok, anekdoták, korrajzok, világhírű zenészek, szakmai kulisszatitkok, minden, ami az első kötetben már nem fért el. A Presser könyve és a Presser könyve 2 így együtt lesz igazán – Parti Nagy Lajos szavaival élve – „Presser-kész, memoárpróza a javából”.

„Azt mondták, a második sokkal nehezebb lesz. Az biztos. De én nem ijedtem meg. Mert ez a könyv nem a második, hanem az első könyv második fele. Nem is „ugyanolyan”. Ugyanaz. Csak egy évvel később lett kész” – árulta el Presser Gábor a második kötetről.

„Hát itt a mű – remek, szórakoztató, tele szarkasztikus humorral, és ami kicsit meglepett: nagy szívre valló, mély szeretettel. Még az ismerős történeteket is izgalmas olvasni. Méltó a szerzőhöz és az eddigi életműhöz. Jó, hogy nyomtatásban is megvan, mert a történet folytatódik…” – Koncz Zsuzsa

„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is (…), de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki.” Ez az a Presser Gábor, akit jól ismerünk. Aki nekünk írja a dalt és nekünk énekel. De most itt ez a könyv, több száz oldalnyi sajátkezű Presser-szöveg: emlékek, jegyzetek, meglátások, tévedések, megtörtént – vagy a szerző szerint megtörtént – valós események, hallomások, látomások, dokumentumok és áldokumentumok, dalszövegek, filmnovellák, fotók, lábjegyzetek, netán még kották is.

Presser barátja és zenész olvasója, Sztevanovity Zorán szerint: „Ez egy időgéppel való száguldozás, melynek állomásai hol könnyed, anekdotázó humorral megfűszerezve bukkantak elő, hol meg haláli komolysággal szigorodtak le a tényszerűségre”.

Az első kötet idején Presser Gábor így mesélt arról, hogyan vágott bele a könyv megírásába: „Írtam én jegyzeteket, jó sokat, főleg éjszakánként, úton hazafelé, aztán volt, amit nem lehetett elolvasni, mert rázott a busz, volt, amit kitéptem és eldobtam, volt, amelyikből dalszöveg lett, de hogy könyvet írok belőlük, azt nem gondoltam volna.

Spirálos füzetek teltek meg, aztán tabletbe írtam, telefonba, cetlikre, ami kézre állt. A világról, amiben tanítottak, és amiben dolgozni kezdtem, meg arról a másikról, amit „kivételezettként” egy kicsikét hazahoztunk. A beatzenéről. A megfélemlítéstől a Tisztelt művészúrságig sok minden eszembe jutott, mikor ráálltam, hogy a Helikon felkérésére megírjam ezt a könyvet. Eszembe jutottak igazi és jelképes pofonok, a nyílt és burkolt – komoly vagy épp szánalmas – fenyegetőzések, kis diadalok és fájdalmas elbukások, a néha kíméletlen, néha abszurd környezet, amiben dolgoztunk, dolgozunk. A jó és rossz kompromisszumokról, barátságokról, haragról, az elvesztésekről, zenéről, zenészekről. S hogy mindig van egy kis esély nevetni, ha más épp nincs kéznél, hát magunkon. És hogy: érdekes itt élni.”

A nagy sikerű Presser könyve a folytatással együtt (Presser könyve 2) különleges díszdobozban, limitált példányszámban kapható a Libri könyvesboltokban.

Ízelítő a könyvekből:

„Emlékszem, hogy egy szakasz rendőr vette körül a színpadot. Aztán kiszorultak. Nem csináltak semmit, nem is tudtak volna.

Emlékszem, ahogy elindultunk a lépcsőn, a dobogóra fel, elképesztő üdvrivalgás volt.

Emlékszem, úgy kezdődött, mintha egy akváriumban lettünk volna, úgy éreztem, valahonnan máshonnan szólnak a hangok, amiket játszunk. Nem tudtam volna kivonni magam a történtekből, és asszem, a többiek sem, de egészen elképesztő hangulat volt. Teljesen elvarázsolt minket a közönség, szinte beléjük olvadtunk, lassan kitisztult a kép, a hang.

Emlékszem, hogy nagyon jól ment a buli, óriási szimpátia áradt felénk. (Szinte biztos, hogy a közönség legnagyobb része egyszerűen nem tudott semmit a vérző bejáratról.)

Emlékszem, a második szám után felkapcsolták a nézőtéri fényeket, de ezzel sem tudtak rontani a hangulaton. Csodálatos közönség volt, ha belegondolunk, hogy szinte egy szót se értettünk egymás nyelvén. Magától működött a buli.”

„A zongora a hangszerek elefántja. Szinte mindent megcsinálhatsz, megcsináltathatsz vele. Szeretjük, persze, de még jobban szeretjük kihasználni. Egy zongora a nappaliban jó benyomást tesz a vendégre, a zongora megteszi szobainasnak is, ki tenne egy bögre teát egy hegedűre? A zongorára feltehetsz egy füstölgő hamutartót is, jó eséllyel senki nem szól rád. A zongorán, szép keretekben, könnyedén elfér szeretteinkről akár ötven-hatvan fotó, vagyis van családokat összetartó ereje is. A zongora a remény is, hogy a gyerek majd…”

A Libri könyvesboltok oldalán Presser Gábor olvas fel az új kötetből.