A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Megölték a koalát – megjelent a Ricsárdgír utolsó albuma

2023. január 5., 1:55

A nagyközönség számára egy egészen váratlan fordulattal tavaly szeptember elején jelentette be az ország talán legkedvencebb trash zenekara, a Ricsárdgír, hogy több mint tíz év működés után feloszlanak, és utolsó albumuk, a január 1-én megjelent Kill The Koala után már csak két koncertet adnak: egy lemezbemutatót január 12-én, az Akvárium Klubban (amire már minden jegy elkelt) és egy búcsúkoncertet a Budapest Parkban május 18-án (amire még nem).

A Ricsárdgír a következőképp indokolta feloszlásukat Facebook-oldalukon szeptember 9-én:

„Kedves Nagycsalád! A Ricsárdgír feloszlik. Egyszer minden kalandnak vége, és úgy döntöttünk mi ebben a több mint 10 éve tartó, felfoghatatlanul csodálatos és sűrű kalandban idén megtaláltuk a kincset, tovább nem keresgélünk. Idén jutottunk el arra a szintre, amire álmunkban sem gondoltunk volna, mikor 2010-ben Szentendrén Mártondani anyukájának a pincéjében először játszottuk le a Repülőgépet. Minden évben magunkra licitáltunk, és többször felmerült a feloszlás gondolata, mert ez sokkal inkább egy project volt, mint egy zenekar. Idén olyan jó idősávokban, színpadokon játszottunk, amire tényleg büszkék lehetünk, rengeteg szeretetet kaptunk, és úgy éreztük, bár még sok van bennünk, ezeket az energiákat már nem a Ricsárdgírbe invesztáljuk, mert többszörösen is elértük azt, amit szerettünk volna, és a Ricsárdgír is sokkal jobban kinőtte magát, mint amire hivatott volt. Egy ilyen sokszínű zenei palettán, mint ami Magyarországon van, meg tudtunk maradni annak, amit őszintén tudunk képviselni. Mivel a fő célunk mindig is az volt, hogy önerőből meddig tud elmenni egy zenekar, amiben nem zenészek alkotják a magot, hogyan tud egy látszólag underground punkos szintis zajzene teltházakat csinálni, ezért már nem keressük ennek a lehetőségeit tovább, hiszen úgy hisszük minden sikerült. Persze akiknek elmondtuk, nem értették, hiszen most számolnak velünk igazán a szervezők, és a közönségünk is fantasztikusan kibővült. Innen már csak bővíteni tudjuk a jegy eladásokat, és lehet ehhez az kellene, hogy olyan dalokat írjunk, amik kicsit rádióbarátabb muzsikák, de ez nem érdekel minket. Többszörösen túlteljesítette magát a zenekar és ezért iszonyatosan hálásak vagyunk nektek drága Nagycsalád! Kb a fél életünket beragyogtátok, és hogy miattatok az unokáinknak is tudunk majd menőzni, HA LESZ MÉG INTERNET AKKOR. Sosem felejtjük el ezt a kalandot, örökké hálásak leszünk. Ősszel még várható pár koncert, elköszönünk három vidéki várostól, és januárban bemutatjuk a búcsúlemezünket. Ezután már csak egy Ricsárdgír koncert lesz 2023 május 18-án Budapest Parkban, egy nagy búcsúbuli, ahol még utoljára hallhatjátok a Ricsárdgírt. Ég veletek kedves Koalák! Örökké veletek járjuk a Koala Táncot.”

Az új album, a Kill The Koala premiere a Recorderen volt, amihez természetesen egy terjedelmes cikk is készült, amiből mindent megtudhatsz, amit a zenekar feloszlásáról és az utolsó albumról meg lehet.

Erről, itt ni:

Mint fent írtuk, a lemezbemutatóra már minden jegy elkelt, de a május 18-i búcsúkoncertre még itt be lehet szerezni a jegyeket.

Fotó: Ricsárdgír / FB

Ma este a Dog Eat Dog Budapesten!
nov. 3., 16:33
KOTTAMAGYAR Vol. 28. – Hatvan perc hazai koncertajánló – hétfőn és pénteken este 8-tól az Open Air Rádión
okt. 16., 16:21
Vegyél, bazmeg, vegyél! – Megjelent a Tudósok új klipje és albuma
okt. 16., 16:08