A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Megvan az év első jó híre itthon: újra kinyit a józsefvárosi Turbina!

2023. február 8., 12:10

A 2021. őszén a VIII. kerületben megnyitott kulturális központ még egyetlen évet sem volt nyitva, amikor bezárni kényszerült. Amikor már nagyon úgy tűnt, hogy minden marad ebben, a derült égből érkezett az energiaszintet emelő hír: elhárult az akadály az újranyitás elől, így márciusban egy kétnapos bulival ismét szélesre tárja kapuit a Turbina.

A kétnapos bulira rögtön már március elején kerül sor: 3-án és 4-én. A pontos programról és a jegyárakról még nem tudni semmit, ezekkel a részletekkel később jelentkeznek a turbinások, de azt már most a naptárba lehet írni, hogy mikor kerül sor az újranyitó eseményre.

A Turbina 2021 októberbében nyitott meg, és fájdalmasan rövid ideig volt nyitva, tavaly nyár közepe felé jelentették be, hogy határozatlan időre bezárnak. Ami általában azt jelenti, hogy többé ki sem nyitnak. Az ok egészen prózai, financiális volt: a hely csupán éjfélig lehetett nyitva, így viszont nem tudta magát eltartani, és sok programról le is kellett mondania, mert ez azt is jelentette, hogy éjjel 10-kor abba kellett hagyni a zenélést is, az pedig egy szórakozóhelynek általában a halálát jelenti.

Ennek ellenére a Turbina 9 hónapos fennállása alatt elérte, hogy divatba hozta a nappali bulizást, bár ezek a programok viszont nem vonzottak annyi vendéget, amennyi elégséges lett volna, ráadásul akármilyen bulit és koncertet sem lehet napközbeni időpontra megszervezni. Csakhogy hiába kérték a nyitvatartási engedélyt, azt nem kapták meg. Amikor pedig már kezdett nagyon rosszá válni a helyzet, inkább bezártak.

Most viszont bejelentették az újranyitást, mellyel kapcsolatban azt is elárulták, hogy a kerületi Önkormányazt és a Kormányhivatal is a segítségükre volt. Vagyis megkapták az engedélyt a hosszabb nyitvatartásra. Az állás ideje alatt egyébként nem pihentek, hanem az első 9 hónap tapasztalatai alapján kijavították a hibákat, úgyhogy lesz majd pár fejlesztés is, amiről március 3-án és/vagy 4-én személyesen, a saját szemünkkel is meggyőződhetünk.

Szerző: