Michael Stipe: Your Capricious Soul – videoklip az R.E.M. egykori énekesének első szólódalához
A 2011-ben feloszlott R.E.M. tagságából a gitáros Peter Buck a legaktívabb a szólóalbumaival és Filthy Friends szupergruppjával, de most végre Michael Stipe énekes is előállt első önálló kiadványával. A 2014-es első szólókoncertjei után évekig csak feldolgozásokkal lépett fel, tavaly közzétett egy Future, If Future című 40 másodperces daltöredéket, duettezett a néhai River Phoenix húgának, Rain Phoenixnek a Time Is The Killer című számában, majd idén tavasszal már három új szerzeményét is elénekelte élőben – és azok közül az egyiket most stúdióverzióban is megjelentette.

Az 59 éves Stipe eddig önállóan csak egy Joseph Arthur-feldolgozást adott ki 2006-ban a sztárvendégekkel jegyzett In The Sun (Gulf Coast Relief) jótékonysági iTunes-EP formájában a Katrina hurrikán áldozatainak javára, így a ma közzétett Your Capricious Soul tekinthető első hivatalosan megjelent szólódalának (az énekes elmondása szerint már 18 új száma van készen, melyeken fő zenész-producer társa az egykori Now It’s Overhead athensi indie rock együttes éléről ismert Andy LeMaster volt, akivel a Fischerspooner tavaly megjelent SIR albumán is együtt dolgoztak).
A Your Capricious Soul című Michael Stipe–kislemezdalból származó bevételek az Extinction Rebellion környezetvédő szervezet számlájára mennek (ahogy a megjelenést is a hétfői International Rebellion klímatüntetés elé igazították), a dal videóját pedig az angol filmrendezőnő Sam Taylor-Johnson (John Lennon – A fiatal évek, A szürke ötven árnyalata) jegyzi, aki már az Überlin című 2011-es R.E.M.-klipet is forgatta.
Honey’s got got got a good feeling
Honey peeled herself off the ceiling
Because God God God is revealing
How to serve your body
How to serve your mind
Searching your capricious soul
Say you post, post, post on the weekend
And you pretend you are a seeker
When they all come loving and looking
You are writing a tell-all
Tell-all, sugar
You are leaving nothing out
Godspeed baby, blessings
Gob-smacked, baby
And this party’s in your honour
Pass
Your mother’s worried
Is this in your favor
And your pastor’s crying
And the birds are dying
Or they might as well be
They might as well be
Now the papers calling
And the photos flashing
And the fashion’s changing
Fast
Yeah, the papers calling
And the photos flashing
And the fashion’s changing
Fast
.
Michael Stipe 2006-os jótékonysági iTunes-EP-jéről itt van az In The Sun című 2000-es Joseph Arthur-dal feldolgozása duettben a Coldplay-frontember Chris Martinnal és élő felvételen a teljes zenekarral. . .
. . .Justin Timberlake és a Black Eyed Peas-vezér will.i.am remixében. . .
. . .és duettben magával a szerzővel, Joseph Arthurral is:
.
egy 2008-as budapesti Michael Stipe-interjú magyar nyelven itt olvasható:
http://est.hu/cikk/58874/nem_szeretem_a_politikus_zenet_-_michael_stipe_rem