Miért mindig a mérgező dolgok a legvonzóbbak? – megjelent BÖBE új dala
Szécsi Böbe szólóprojektje újabb mérföldkőhöz érkezett: megjelent heart ïs where the poïson ïs című vadonatúj száma, ami az októberre tervezett debütáló lemezének előfutára, és ami egy hétköznapi témát dolgoz fel, nem éppen hétköznapi stílusban.
![](https://openairradio.hu/wp-content/uploads/2021/05/BOBE_kredit_Daria-Criss_cimlap.jpeg)
BÖBE családjában édesapja megszállott zenerajongásának köszönhetően egészen kisgyermekkora óta központi szerepet tölt be a művészet. 13 éves kora óta foglalkozik dalszerzéssel, hosszú éveken keresztül dolgozott különböző formációkkal és zenekarokkal, aminek köszönhetően rengeteg tapasztalatra és ismeretre tett szert. Így érkezett el a 2019-es mérföldkőig, amikor úgy döntött, elindul saját útján, és belevág szólókarrierjébe. Az elmúlt két év nagyon sok változást hozott a saját művészetében is, például a karanténidőszak alatt lehetősége nyílt jobban beleásni magát a dalszerzésbe. Fïne című szólódalának sikerén felbuzdulva pedig úgy érezte, hogy helyes úton jár, így első nagylemezének minden számát maga hangszereli és producereli. Saját bevallása szerint kifejezetten élvezi ezt a fajta új kísérletezgetést és kifejezési módot, mert azáltal, hogy mindent maga gondol ki és valósít meg ténylegesen, a dalai teljesen önazonos formában kerülhetnek a nyilvánosság elé.
Első lemezének előfutára a heart ïs where the poïson ïs, ahol a korábbiakhoz képest rendhagyó módon először a zenei alapot készítette el, és ehhez jött az énekdallam, majd végül a szöveg. A számról így mesél:
„A dal az elérhetetlen hajhászásáról szól, és azt a kérdést boncolgatja, hogy miért mindig azok a dolgok vonzanak minket, amelyek mérgezők a számunkra. Mint minden saját szerzeményem, ez is személyes tapasztalatok alapján íródott. A heart ïs where the poïson ïs-ban rejlő feszültség és indulat a hangszerelésben köszön vissza, amit igyekeztem a végletekig fokozni.”
BÖBE művészetében a kezdetek óta hangsúlyos szerephez jut a vizuális megjelenés is, amit szintén saját maga álmodik meg különböző érzések, érzelmek, hangulatok mentén. Kifejezetten fontosnak tartja, hogy a képi világ is tükrözze azt az üzenetet, amit szerzeményei hordoznak. Így nem véletlen az sem, hogy a mostani single borítóján egy petúnia látható, mint mondja, ennek jelentősége majd az október végére tervezett debütáló lemezének kontextusában válik világossá.
„Mindig is vizuális típus voltam így általában a munkafolyamat része nálam, hogy ne csak a dalokat és a szövegeket álmodjam meg, hanem a dalhoz tartozó képi világot is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családomban nem csak a zene, de az egyéb művészeti ágak is jelen vannak: a lemez kapcsán az animációkat az öcsém, Szécsi Ödön, a grafikákat pedig a párja, Lakó Dorka készítik el.”
A saját meghatározása szerint bittersweet-pop, azaz keserédes pop műfajú dal tehát egy újabb jelentős lépcsőfok BÖBE szólókarrierjében, illetve a puzzle első darabja. Bár a lemez teljes koncepciója egyelőre meglepetés, a heart ïs where the poïson ïs ízelítőt ad az énekes-dalszerző most megkezdett útjából. Hosszútávú tervei közt egyébként a hangszerelés terén való önfejlesztés, a nemzetközi kikacsintás és izgalmas kollaborációk is szerepelnek.
BÖBE – heart ïs where the poïson ïs:
Spotify: https://open.spotify.com/track/1NfHt0AClzV5bGKRKDlcdu?si=00B6JsSkRgOqo12_fIVZ6A
Youtube: https://youtu.be/Qnqdx0ZPaio
Fotó: címlap: Daria Criss
Bent: Marta Buiko