A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Minden, amit a Jazzékiel Müpa-koncertjéről tudni érdemes

2016. június 14., 21:59

A tizenötödik születésnapját ünneplő, nagyon vegyes popzenéjével magvas gondolatokra építő együttessel van tele a magyar sajtó középsodra, a fellépés előtti finishben pedig igazán érdemes eltöprengeni azon, milyen fegyvertényeket mutat fel minden idők egyik hazai majdnem-kultzenekara.

jazzekiel

Szerdán ünnepli fennállásának tizenötödik évfordulóját a Jazzékiel. Az utóbbi hetek bravúros sajtózása, interjúk tömkelege, az évfordulós nagykoncert kihagyhatatlanságát hangsúlyozó cikkek és persze némi elhagyhatatlan májkenegetés után azonban az ember azon kapja magát, hogy még mindig fogalma sincs, mire fel a hacacáré vagy, hogy miért kellene úgy várnia a zenekar koncertjét, mint egy második karácsonyt. Szigorúan a tényekhez ragaszkodva, az alábbi pontokban lehet összeszedni, pontosan mire is számíthatunk.

1. A Jazzékiel 2001-ben, a magyar alternatív második otthonában, Dunaújvárosban alakult alternatív rockzenekar, melynek az évek során gyakorlatilag teljes legénysége kicserélődött, leszámítva a zenekar lelkét, a szövegekért felelős frontember, Jakab Pétert és a billentyűk előtt, felett és alatt a zenei összhatást jegyző Hegyi Áront.

2. Az együttesnek közel egy tucat kiadványa jelent meg, legfrissebb lemezük a 2015-ös Másokat szeretni.

3. A Jazzékiel egész pályafutása során megmaradt a hazai másod, rosszabb időkben harmad vonalban: az együttes soha nem vonzott ezres tömegeket vagy  produkált briliáns eladásokat, ugyanakkor klubzenekarként megkérdőjelezhetetlen helyet küzdött ki magának Budapest nem is olyan bonyolult kulturális útvesztőjében.

4. A június 15-i Müpa koncert az elmúlt másfél évtizedet hivatott reprezentálni, így a volt tagok felbukkanása mellett rengeteg, de rengeteg vendégzenészre számíthatunk úgy, mint Hajba Áron, Hegyi Dávid, Holló Judit, Hundt Boglárka, Kanyurszky Péter, Kaszanyitzky András, Köllner Dániel, Meleg Tamás, Molnár István vagy épp Subicz Gábor.

5. A koncertet követően hivatalos afterparty is lesz, melyen bárki meghívhatja egy körre a Jazzékiel hőseit és melynek stílszerűen a zenekar törzshelyének számító, Madách téri Központ ad majd otthont.

A Jazzékiel június 15-én koncertezik a budapesti Müpa-ban.

Címkék: ,