Minden, amit a Pink Floyd titokzatos, soha be nem fejezett albumáról tudni érdemes
Végül soha nem került nyilvánosságra a brit gigász Households Objects című albuma, mely akár vízválasztó is lehetett volna az egyetemes kísérleti zene történetében. A Pink Floyd akarva-akaratlan hozott döntést, mikor az Atom Heart Mothert követően a nagyobb tömegek felé fordult, és bár a múlton felesleges rágódni, érdekes a felvetés, mi történt volna, amennyiben a zenekar újságpapír gyűrögetéssel és behangolt borospoharakkal operálva válik ikonná.
A Pink Floyd 1975-ös Wish You Were Here lemezén a vájtfülő rajongók is nehezen fedezik fel a dalokban elrejtett fura hangokat: a címadó szerzeményben, ahogy a Shine On Your Crazy Diamond refrénjében is Stéphane Grappelli, úttörő francia jazzhegedűs játéka hallható, miközben a lemezen elsőként felbukkanó szellemhangokat ujjal, folyadékkal hangolt borospoharak peremén körözve hozták létre.
Ennyi maradt mára a Pink Floyd 1969-ben indult és soha be nem fejezett kísérletéből. 1973-ban az együttes megjelentette a The Dark Side Of The Moont, amelyen a kifinomult, bonyolult hangzást a rockzenei hagyományokkal ötvözve olyan tömegeket nyert meg magának, melyek Anglián kívül is fegyverténynek számítottak. A Pink Floyd egyik pillanatról a másikra a szigetország, Európa és Amerika legkeresetebb formációjává vált.
Az 1970-ben megjelent Atomheart Mother bizonyosa részletei hűen visszaadják, milyen is lett volna a Household Objects, ha valaha is elkészül. Az albumon található az Alan’s Psychedelic Breakfast című felvétel, melyen a Pink Floyd egyik roadja, Alan Styles hallható, amint sercegve egy gázsütőn tojást és szalonnát süt. A szerzemény egy csöpögő csap hangjával zárul.
John Leckie, aki manapság legfőképp a Muse Showbiz és Origin Of Symmetry albumaihoz hozzáadott produceri munkája révén ismert, 1971-ben, 22 éves korában az Abbey Road hangmérnökeként dolgozott életrajzi könyvében úgy emlékszik vissza, „egy huzamban napokat töltöttek el azon felvételekkel, melyeket ma az emberek csak a Household Objects albumként emlegetnek. Egész harmóniákat építettek fel sörösüvegeket tapogatva, újságpapírt tépve szerkesztettek ritmusokat, a beütő cintányérhangokért pedig irgalmatlan mennyiségű aerosol-flakont ürítettek ki.”
https://www.youtube.com/watch?v=V9dK-r0htXI
A Pink Floyd még évek múltán is bővítgette a megkezdett anyagot. Az együttes vezető hangmérnöke, Alan Parsons saját elmondása szerint heteket töltött a Pink Floyd-dal az Abbey Road-on, rögzítve, amint az együttes tagjai rőzseseprűvel csapkodva vagy egy rönköt fejszével darabokra hasítva hoznak létre dobsávokat, vag gyufaszálak közé feszített befőttesgumikat pengetnek egy-egy akkord reményében.
„Mindig úgy hittem, hogy a zene és a hang közti állítólagos különbség csak duma, semmi több” – mesélt akkor Roger Waters a Zigzag magazinnak – „Teljességgel lényegtelen, hogy egy hangot egy gitárral vagy egy csapteleppel hoz létre az embert.
A Household Objects a zenekaron belül sokáig tologatott projektnek számított, melynek kapcsán mindnyájan vártak valamire: új dalokra, új megoldásokra, hogy a felvett anyagok egyszer csak összeállnak egy koherens albummá. Mindeközben a Pink Floyd legnagyobb nemzetközi sikereinek örülhetett.
A Dark Side Of The Moon fogadtatása, elsősoros előadóvá emelte az együttest, az évek során pedig szépen, csendben mindenki elfeledhezett a felvételekről. Alan Parsons saját visszaemlékezéseiben úgy fogalmaz, „bizonyos szempontból törvényszerű volt, hogy hagytuk elúszni. Ez azonban nem jelenti, hogy ne lennék a mai napig csalódott, hogy rajtunk kívül senki sem hallhatta ezt az anyagot.”
