A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Minden eddiginél monumentálisabb: április 20-án, vagyis ma nyitja kapuit a Budapest Park

2022. április 20., 0:20

Az idén tíz éves Budapest Park tizenegyedik évadát kezdi. 2022 minden tekintetben a nagyágyúk éve lesz számukra, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett minden eddiginél több nemzetközi szupersztár fordul majd meg a színpadon. De nem csak a fellépő gárda, hanem a Park új színpadképe is ráerősít a szórakozóhely monumentalitására. Idén is rengeteg újítással készülnek, ráadásul a szezont egy 0. nappal is megtoldották, így április 20-án az Ukrajnában zajló háború civil károsultjai megsegítésére szervezett segélykoncerttel dörrentik be először a hangrendszert.

Az idei nyitás több szempontból is különleges a Budapest Park számára, de az egyik talán legfontosabb, hogy három év után most végre újból a tervezett időben és menetrend szerint, korlátozások nélkül indulhatnak el. Szerdán pedig rendesen bele is csapnak a lecsóba: egy stílusokon és korszakokon átívelő, gigantikus, 25 zenészből álló all stars line-uppal startolnak a Random Trip koncertjével. A teljes jegybevételt négy civil szervezetnek (Budapest Bike Maffia, Magyar Vöröskereszt, Migration Aid és UNICEF Magyarország) ajánlják fel. Az este sokszínű fellépői pedig remekül előrevetítik azt a változatosságot, ami a Park idei szezonját jellemzi majd.

A hétvégi őrület már csütörtökön elkezdődik: április 21-én a fiatal tehetség, Dzsúdló izzítja a közönséget, aki egy szempillantás alatt építette ki többezres rajongói bázisát. Pénteken a nemrégiben Mucsi Zoltán főszereplésével készült új dalát és videóját bemutató, a hazai alter szcéna egyik bástyájának számító 30Y lép színpadra, szombaton pedig Bódottával tölti meg a táncteret a Honeybeast. És ez még csak a kezdet: április 28-án szintén egy különleges zenei kollektíva, a hazai hip-hop krémjét (pl. Beton.Hofi, Punnany Massif, Animal Cannibals, stb.) felvonultató Fővárosi Rapcirkusz lép a porondra; április 29-én utolsó koncertjét adja a Kistehén; április 30-án pedig rögtön az idei szezon első nemzetközi csapata, az ausztrál tinikedvenc 5 Seconds of Summer zenél.

A külföldi felhozatal egyébként nem csak mennyiségében súlyosabb az idei évben, de a létező szinte összes stílust érinti majd, legyen szó rockról (Deftones, Billy Idol, Nick Mason’s Saucerful of SecretsBilly Talent, Black Veil Brides, My Chemical Romance, Rise Against, A Day To Remember, Three Days Grace), popról (Pet Shop Boys), indie-ről (Pixies, alt-J, Tash Sultana), elektronikus zenéről (Moderat, Sofi Tukker, Thievery Corporation), de lesz még bluesrock (Gary Clark Jr.) és cigány-punk (Gogol Bordello) is!

A hazai fellépők naptárjában pedig régóta pirosbetűs ünnep a Budapest parkos fellépés, amire sokszor egyszeri, különleges show-val készülnek. Az Irie Maffia például igazi beach hangulatot varázsol majd; a sokszínűséget és összetartást hirdeti a Margaret Island flower-power koncertje. Lemezbemutatózik a Carson Coma és az Esti Kornél, de itt tér vissza a színpadra Rúzsa Magdi, és legnagyobb nyári budapesti koncertjét adja a Punnany Massif és a Wellhello is.

A Budapest Parktól már megszokhattuk, hogy az élő koncertek után sem hagyják zene nélkül a közönséget, 22.00 órától ezúttal is több tánctéren, a legkülönfélébb stílusokra bulizhatunk hangulattól és/vagy elfogyasztott alkoholmennyiségtől függően. A nyitóhétvégén a legnagyobb magyar kedvencek szólnak majd a Park házibulin, tinikorunkat idézhetjük meg a Tüptürüp retropartiján, a magyar alter krémjének dalaival készül a Lidocain Night, de jön a tavasz legnagyobb queer bulija, a Ludus XXL is.

A zenei programok minőségén nem csak a fentebb sorolt, minden eddiginél gigantikusabb line-uppal emelt a Budapest Park, de sok energiát fektettek a megjelenésre és hangzásra is. A kommunikációs anyagok elkészítésében partnerük továbbra is az Abstrct Group. A korábbi évektől eltérően most azonban nem egy lead grafikussal, hanem több fiatal tehetséggel (Balázs Borbála, Bencsik Bea, Kiss-Benedek Kristóf) dolgoztak a nyitókampány arculatától kezdve az animációs anyagokon át a színpadképig. Utóbbi egyébként radikális változáson esett át: a koncerteket most már sokkal nagyobb (és álló formátumú) kivetítőkön követhetjük végig, de ami ennél is fontosabb, hogy a lehető legkiválóbb hangminőség érdekében mindkét oldalát konténerekkel vették körbe. Ez egyrészt a benti hangzást javítja, másrészt rendkívül jól felfogja a kifelé szűrődő hangokat, ezzel is tompítva közvetlen környezetük zajszennyezését. Ezen kívül egy vadiúj, csúcskategóriás nagyszínpadi hangrendszerrel emelik tovább a koncertélményt.

fotó: sinco

A Budapest Park a lehető legszélesebb spektrumot lefedő élő- és tánczenei programokon túl egyéb kulturális, a palettát még tovább színesítő eseményekkel készül, mint például a Repeat gardróbvásár magyar zenészek ruháival a fenntarthatóság jegyében, de olyan intézményekkel is együttműködnek, mint a Capa Központ, a Ludwig Múzeum és a Trafó Kortárs Művészetek Háza. Mindezek mellett egészen különleges módon emlékeznek majd meg a tíz évvel ezelőtti indulásról is. Szóval még rengeteg meglepetést táraztak be az őszig tartó szezonra, a bővülő programokat a budapestpark.hu weboldalon követhetjük nyomon.

a címlapfotón: MC Kemon, fotó: Budapest Park