A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Mint vitorlázni a Dunán – Zalai Richárd szólóprojektjének első dala

2021. március 16., 18:27

A IALAZ alapítója, Zalai Richárd a covid alatt indította el szólóprojektjét, befelé fordulós, chill, downtempo dalaival, melyeket a szülővé válás élménye inspirált. A Travel the Unknown szerezeményeit egy különleges, live session videóban mutatja be, a Duna közepén, melyhez itt a felvezető Like Sailing.

Zalai Richárd IALAZ nevű formációjával már jelentős külföldi sikereket ért el, játszottak többek között Lettországban, Litvániában, Máltán, Romániában, Szlovákiában és Csehországban is. A covid náluk is megakasztotta a folyamatokat, az alapító frontember végül az otthoni bezártságban saját számok írásába kezdett, így születtek meg a Travel the Unkown dalai is. A háromszámos EP-vel ezúttal picit más zenei területeken kalandozik, ahogy az életben is egy teljesen új szerepben találta magát: apa lett.

„A bennem kavargó érzések lenyomatai ezek a dalok. Valahogy próbáltam elképzelni az előttünk álló 9 hónapot és ebbe a 15 percbe belesűríteni a fogantatástól egészen a megszületésen át az első egymásra nézést és szerelembe esést” – meséli Richárd.

A Like Sailinggel már most kapunk egy kis ízelítőt az április elején érkező EP-ből. A szám érdekessége, hogy egy nagyon különleges, ARP 2600 szintetizátor is szerepel benne, amiért Richárd több ezer kilométert utazott Bulgáriába: „Egy 70-es évekbeli felmoduláris szintetizátor újrakiadása indította el a dal megszületését. Nehéz szavakkal kifejezni mennyire inspiráló hangszer, mennyire átütő, mással összehasonlíthatatlan hanggal rendelkezik. Magyarországra nem is jutott belőle, én is több ezer km-t utaztam érte Bulgáriába, ahol a gyártó több 10 éves helyi disztribútoraként kaptak egyetlen egy darabot. Nem is volt zökkenőmentes a hazaszállítása, mivel a szerb határon nem uniós tagállam lévén megnézték a csomagtartót és vérszemet kapva, mindenféle indokokra hivatkozva kenőpénzt szerettek volna kicsikarni belőlünk. Egy órás győzködés után a feleségem megkérdezte tőlük, hogy van-e feleségük, gyerekeik, és hogy örültek volna, ha terhesen velük is így bánnak, stresszelik őket. Az érdekes az egészben, hogy ő úgy hivatkozott a terhességre, hogy akkor még semmi jelét nem mutatta, hogy tényleg babát vár, csak bízott benne, hogy ezzel hatni tud rájuk. Pár héttel később értesültünk róla mi is. A két szerb határőr tudta meg először a nagy hírt a családunk és a barátaink és még magunk előtt is.”

Így ez a „híres” szintetizátor is látható a most megjelent Like Sailing videójában, melyet a Duna közepén forgattak egy hajón, lassan elhaladva a folyón Budapest legpazarabb épületei előtt. A Like Sailing nyugodt tempójával ringat bele az utazásba: „A hajó, mint egy mozgó sziget elválaszt mindentől, végig előre halad, jövőbe tekint és közben nyugalmat áraszt.  Körülötte minden folyik a maga medrében, de kiszámíthatatlanul és folyamatosan változik. Mintha karanténból szemlélnéd a világot egy üvegen keresztül. Számomra ez a párhuzam érzékelteti legjobban, milyen érzés a gyerekvállalás ebben a bizonytalan világban.”

A Travel the Unknown április 9-én jelenik meg a brit Nieko Label gondozásában.

Új „évadokkal” folytatódik Jónás Vera Vasárnapi Dalszerző Krónikája
ápr. 12., 20:37