Semmiből a csúcsra – olvass bele az NBA-sztár, Giannis Antetokounmpo életrajzába

Giannis Antetokounmpo az NBA új világrendjének jelképeként embert próbáló akadályokat győzött le, és vált a remény szimbólumává és az amerikai álom megtestesítőjévé világszerte. Történetét azonban eddig nem ismerhettük teljesen. A könyvben Mirin Fader eddig soha nem látott módon mutatja be a „Görög Szörny” gyermekkorát: hogyan osztoztak mindenen testvéreivel és küzdöttek meg a betevő falatért nap mint nap, hogyan árult csecsebecséket családjával az utcán Athén külvárosi negyedeiben, és hogyan küzdött meg az őt ért rasszizmussal. Giannis sztorija igazi tündérmese az ismeretlen, nyakigláb, fekete görög tinédzserről, aki papírok nélküli bevándorlóból 228 millió dolláros szerződést aláíró NBA-játékossá, a Milwaukee Bucks csapatát 2021-ben bajnoki címig vezető, kétszeres MVP-címet viselő kosárlabdaikonná vált.

Mirin Fader díjnyertes kosárlabda-riporter és a The Ringer szakírója. 2021-ben a The Big Lead az év sportkönyvszerzőjének választotta. Ez az első könyve.

Részlet a kötetből:

ELŐSZÓ

Giannis Antetokounmpónak és családjának nem volt sok ideje. Napnyugtáig kellett elhagyniuk a lakásukat. Elmaradtak a lakbérrel. Már megint. Kilakoltatták őket. Megint. Az athéni Szepóliában, ahol Giannis és családja élt, a főbérlő korábban is többször rontott be a lakásukba azzal, hogy egy-két napjuk van kiköltözni. És ezúttal be is váltotta a fenyegetést. Édesanyjuk, Veronica, szólt a gyerekeknek, hogy pakoljanak össze. Thanasis – a legidősebb a négy közül –, Giannis, Kostas és Alex – a legfiatalabb – nem kérdezősködtek. Nem akarták tovább fokozni a feszültséget. Bólintottak, és csendben összeszedték a ruháikat. Miután minden holmijukat összepakolták, Giannis és testvérei egymásra néztek, majd a konyhában álló hatalmas hűtőszekrényre pillantottak, és azon gondolkodtak: mit fogunk ezzel csinálni? Charles, az apjuk, körülnézett, hátha talál valamit, amivel el lehet cipelni a hűtőszekrényt. Az akkor kilencéves Kostas egyszer csak kiszúrt egy kis gördeszkát. „Tegyük fel erre!” – visított. A tizenkét éves Giannis és az apja értetlenül bámulták egymást, de ők sem tudtak jobb megoldást. „Próbáljuk meg” – mondta Charles. Hármuknak sikerült feltuszkolniuk a hűtőszekrényt a gördeszka tetejére. Lehetetlennek tűnt az óriási hűtőszekrény az apró gördeszkán. Nevetségesen nézett ki. De Giannis tartotta az egyik oldalt, Kostas és Charles pedig a többit, és kigurították a hűtőt a bejárati ajtón. Tizenkét évesen Giannis már hozzászokott a költözködéshez. Sosem tudta, mi következik. Csak azt, hogy nem mutathat félelmet. Nem sírhat. A kisebb testvérei függtek tőle, felnéztek rá. „Odajött hozzánk, és elmagyarázta, miért megyünk el”– emlékszik vissza Kostas. Giannis nyugodtan, de határozottan beszélt, bár ő maga is gyerek volt. Ha azt mondta a testvéreinek, hogy minden rendben lesz, ők hittek neki. Ahogy elkezdték gurítani a hűtőt, Giannis megnyugtatta őket, hogy a deszka nem fog eltörni. Másfél kilométert kellett megtenniük a barátjuk házáig, ahol megszálltak, amíg kitalálták, hol lakjanak mostantól. Kapaszkodtak a hűtőbe, és imádkoztak, hogy ne boruljon fel. Nem törődtek vele, mit gondolnak róluk. Csak húzták, vonták és tolták, miközben a forró nap égette a hátukat. A hűtő folyamatosan imbolygott, és majdnem felborult a keskeny járdán, különösen, amikor a gördeszka az egyenetlen szakaszok laza kövein billegett. Megkönnyebbülten lélegeztek fel, amikor eljutottak a barátjuk házáig. A karjuk fájt, a kezük görcsölt. Az ég sötét volt. A hűtőszekrény mellett a liftben állva el sem akarták hinni, hogy a kis gördeszka nem tört ripityára.

Veronica emlékszik a görögországi éjszakákra. Emlékszik a bizonytalanságra, amit érzett, és az erőre, amit mégis sugároznia kellett. A fiai nem tudhatták, hogy aggódik. Félt, de soha nem mutatta ki. Néha este 11-kor ment el otthonról és utazott a külvárosba, hogy csecsebecséket áruljon az utcán, és pénzt keressen a gyerekeinek. Tudta, hogy gondoskodnia kell róluk. „A túléléshez teszed, amit tenned kell. Ha gyerekeid vannak, túl kell élned” – magyarázza Veronica, akit barátai Veraként ismernek. Ő és Charles 1991-ben vándoroltak ki Görögországba a nigériai Lagosból a jobb élet reményében. Fehér karkötőt szorongat, amelyet minden nap visel, és amelyen az áll: „Isten itt van.” „Isten jó – mondja. – Erősnek kell lenned, és soha nem szabad elveszítened a reményt.” Isten kegyelméből történt, gondolja most, hogy Giannis mellett ül a közel ezer négyzetméteres villában, amelyet most vele, Alexszel és Giannis barátnőjével, Mariah Riddlespriggerrel oszt meg River Hillsben, egy Milwaukee melletti jómódú környéken. Fia, a 211 centis NBA-sztár és a világ egyik legjobb kosárlabdázója ma már dollármilliókat keres. Ez az élet elképzelhetetlennek tűnt Szepóliában, ahol Veronica, Charles, Giannis és a testvérei vasárnapi öltözékükben, kifényesedett, használt ruhákban, széles mosollyal próbálták elhitetni a leendő háziurakkal, hogy megengedhetik maguknak a kiadó lakást. Méltók rá. Veronica nem fogja elfelejteni, milyen érzés ez. „Nem változol meg, mert tudod, hogy mások továbbra is nincstelenek. Nem lépsz szótlanul tovább – fejtegeti Veronica. – Még mindig azok vagyunk, akik voltunk.” Esőcseppek hullanak a család milwaukeei házát körülvevő karcsú fákra. A magas ágak lombkoronát alkotnak a bejárati ajtóhoz vezető keskeny sáv felett. A környék csendes, nyugodt. Egy idős házaspár kézen fogva sétáltatja si-cuját az út közepén. 2019 egyik párás júniusi napján Mariah nyit nekünk ajtót. Mila, a család goldendoodle kutyája fel-le szökdécsel, és szinte kiugrik az aranyszínű lábtörlőre, amelynek közepén óriási, fekete A betű díszeleg. „Mila csak köszönni akar” – mondja Mariah. Odabent tábla lóg, amelyen folyóírással a „család” szó díszeleg, valamint egy nyomtatott felirat, amin az áll: „Változtasd imává a gondjaidat.” Alex lent van az alagsorban, egy kanapén ül négy síkképernyős-tévé előtt. Van biliárdasztal, léghoki, csocsó, pingpongasztal. Pattogatottkukorica-gép, szétszórt kosárlabdák és trófeák. Még ki kell pakolni a dobozokat, hiszen a család csak néhány hónapja költözött ide. Korábban a belvárosban laktak a Fiserv Forum közelében, ahol a Bucks játszik. Ötször költöztek, mióta 2013-ban Giannist a Bucks a tizenötödik helyen draftolta, és a család az Egyesült Államokba jött. Azóta sok minden megváltozott: Giannis fekete keretes fotókon követi az állomásokat. Van egy 2013-as cikk egy görög magazinból Amerikai álom címmel. „Ezt látod az üléseken, amikor Görögországba repülsz be és ki” – magyarázza Alex sugárzó arccal. Ott van az Esquire és a Sports Illustrated címlapja, amin Giannis feszít. És van egy fotó a görögországi szabadtéri pályáról is, ahol a testvérek játszottak. „Ez egy emlékeztető: innen indultunk” – mondja Alex. Annak idején, amikor még alig volt mit enniük, Charles akár egy-két napig is elvolt étel nélkül, ha ez kellett ahhoz, hogy a család megéljen. „A legtöbbet kell kihoznunk a mai napból – mondta gyakran a fiainak. – A holnap bizonytalan.” Giannis látta, mit tesz az apja, és úgy döntött: ő is áldozatot hoz. Mindent megtett, hogy szerezzen egy-két eurót joghurtra vagy croissant-ra, aztán úgy csinált, mintha evett volna, és odaadta az ételt az öccseinek. Korgó gyomorral feküdt le, és próbálta elfelejteni, hogy éhes – de közben elégedettséggel gondolt rá: segített a családjának.

…

FELFEDEZVE

Amikor 2012 novemberében először hallotta európai kosaraskörökben Antetokounmpo nevét, Dávid Kornél nem tudta mire vélni a dolgot. Az akkoriban a Phoenix Suns nemzetközi játékosmegfigyelőjeként dolgozó egykori kosaras (aki ironikus módon ma a Milwaukee Bucksnál tölt be hasonló pozíciót) meglehetősen furcsállta, hogy a pletykák egy tizenhét éves játékosról szólnak. Vannak tehetségek, akiket már tizenhárom évesen felfedeznek – Giannis ennyi idősen kezdett egyáltalán egyesületben játszani. „A srácok általában ifjúsági tornákon vagy U16-os, U18-as Európa-bajnokságokon tűnnek fel” – magyarázza a Bulls, a Cavaliers, a Raptors és a Pistons csapatában – máig egyedüli magyar játékosként – az NBA-be is belekóstolt scout, aki a saját bőrén tapasztalta meg, mi kell ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a ligában. De Giannis még nagyon-nagyon messze volt attól, hogy ilyen szinten versenyezzen. A fi ú néha igazi sztáratlétának tűnt, aki készen áll arra, hogy a gyűrűig szárnyaljon, máskor viszont tétovának, elveszettnek látszott, aki azonnal szabadult a labdától, és visszariadt a fizikai kontaktustól is. Ugyanakkor a felépítése, az atletikussága és kosárlabda IQ-ja felcsigázták Dávidot. Csak azt nem értette, hogy az Olympiakos vagy a Panathinaikos helyett miért a görög második ligában játszik, ahol kiöregedett, pocakos és borostás ellenfelei között egyetlen olyan sincs, aki fel tudna ugrani a palánkig, zsákolásról már nem is beszélve. „Aztán kiderült, hogy az állampolgárságával van gond. És azzal is, hogy későn kezdett kosarazni” – mondja Dávid. Akárhogy is, kíváncsi lett a langaléta kölyökre. Úgy döntött, Görögországba utazik, hogy személyesen is megnézze magának. Mert sosem lehet tudni.

A Zográfu aprócska, lepattant terme annyira eldugott helyen volt, hogy elsőre nem találta meg. Mikor belépett, azt hitte, rossz helyen jár: úgy nézett ki, mint egy középiskolai tornaterem, ahol – légkondi híján – verejtékeztek a falak, és izzadságszag terjengett a levegőben. „Borzalmas hely volt. Koszos és legalább tíz éve festették ki utoljára.” Ahogy leült, megnyikordult a nézőtér. Nézők sehol, és még abban sem lehetett teljesen biztos, hogy valódi meccset néz-e, mivel a különböző színű mezeken nyoma sem volt számoknak. Csapattársai sokkal idősebbnek tűntek Giannisnál, és Dávid látta, hogy a kezdés előtt néhányan a terem előtt cigarettáznak. „Azelőtt sosem láttam alacsonyabb osztályú görög bajnokokat. Pocsék volt a színvonal.” A megfigyelő nem tudta eldönteni, mit gondoljon Giannisról. Hihetetlenül magas volt, de koordinálatlan is. Bár nem tűnt jó dobónak, néhány távoliba azért beleállt. Okosan játszott, cselezni és lepattanózni is tudott. Dávid látta, ahogy egy erőteljes mozdulatsor után kosárral fejez be egy gyorsindítást, de azt is, hogy túl törékeny ahhoz, hogy egyáltalán bemerészkedjen a gyűrű alatti darálóba. Ha mégis megtette, fellökték – ő viszont azonnal felpattant, mintha mi sem történt volna, és már sprintelt is vissza védekezni. Játéka egyenetlensége ellenére mély benyomást tett Dávidra, olyannyira, hogy amikor visszaért a szállodába, a következőket írta a notebookjába: „Nyers tehetség. Nyúlánk, atletikus, a méretéhez képest mozgékony. Vékony, de jól fut. Korához képest fejlett labdakezelés. Soha nem önzőzik. Csapatjátékos. Ebből a srácból akár Magic Johnson is lehet. De miért itt játszik? Miért nem jobb csapatban?” Egy nullák ligájában játszó kis senki lenne a következő Magic Johnson? Ugyan már! Még Dávid is tudta, mennyire túlzó a hasonlat. Mert az volt. De ahogy Giannis a labdát pattogtatva ellenfelei fölé tornyosult? „Messze volt attól, hogy legendává váljon, de azt gondoltam: ebből a srácból lehet valami – emlékszik vissza a játékosmegfigyelő, aki már csak azért is izgatott volt, mert egyetlen másik scoutot sem látott a meccsen. – Az elsők között voltam, aki megpróbálta kideríteni, ki is ő valójában.” Akkoriban Giannis neve egyetlen NBA-csapat draft-tábláján sem szerepelt. Olyan volt hát, mintha Dávid felfedezett volna egy titkot, és meg kellett volna őriznie, nehogy más is megtudja.

Ne keresd a könyvet, itt van.