A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

mïus: valami bizarr dolog

2016. január 19., 19:55

A budapesti székhelyű mïus-t Álmos Gergely személyes zenei projektje.

Álmos a 2011 nyarán indult produkció kezdeti időszakában Horányi Juli énekesnővel közösen hozta létre a mïus első két nagylemezét Behind The Line és Tessellation címmel. Az élőben teljes zenekarrá alakuló duó már fellépett az A38 Hajón, az Akvárium Klubban, a Trafóban, a Balaton Sound-on is.

mius single cover_2

Juli 2015-ös kiválása óta Gergő különböző énekesekkel, zenészekkel valósítja meg zenei elképzeléseit, melynek első hallható eredménye a német Sonar Kollektiv gondozásában 2016 tavaszán megjelenő, Eigengrau című lemez lesz (jelentése: sajátszürke vagy sajátfény, az a szín, amit az emberi szem teljes sötétségben lát).

A lemez egy 1 éves munkafolyamat eredménye, melyet a civilben építészként hollywood-i filmekben dolgozó – legutóbb Ridley Scott: Mentőexpedíció (The Martian) című filmjén ügyködő – Gergő előbb házi stúdiójában, majd a szegedi Black Hole Sound stúdióban és a budapesti Metropol Stúdióban rakott össze Vári Gábor segítségével. Az album végső hangzását a Moderat, Todd Terje, Atoms for Peace, Caribou, Four Tet keveréséért is felelős, berlini Calyx Masteringsegítségével nyerte el.

A lemezre már megjelenése előtt felfigyeltek külföldi kiadók, melyek közül a mïus zenéjéhez legközelebb álló Sonar Kollektiv lett a befutó (Jazzanova, Âme, Nuspirit Helsinki, Radio Citizen, 4Hero).

Az első single, a Hegyi Dórival közösen összehozott Delusional január 15-én jelent meg (Pitto valamint Alex Barck(Jazzanova) & Comixxx remixével), melyhez Varsics Péter és Szőke Dániel csinált videót. A lemezen közreműködik még Jónás Vera, Laura Hahn (USA), és a nemrégiben a KEXP-en fellépő Coals lengyel énekesnője, Kasia Kowalczyk.

Az instrumentális és vokális dalokat egyaránt tartalmazó lemez 2016 áprilisában jelenik meg.

Az új számokat legközelebb a Gozsdu Manó Klubban lehet meghallgatni, január22 -én.

A zenekar Facebook oldala.

Zenekarok, figyelem!

Az Open Air Rádió várja a tehetséges zenekarok jelentkezését. Ha zenekarotok van és nem kerültetek be a Dal-ba, nálunk nagy eséllyel rádiójátszásotok lehet. Küldjétek el legjobb számaitokat címünkre és csapatunk megvitatja, hogy rotációban játszik-e benneteket, vagy javasolja a Dal jövő évi előválogatóját.

E-mail: kontakt@openairradio.hu

Az IST IST Budapestre is elhozza poszt-punk dalait
máj. 27., 13:33