MØ: Final Song – újabb kislemezdal a második album elé +FRISSÍTÉS: a videoklip!
A 2014-es No Mythologies To Follow debütalbumával az A38-on és a 2015-ös Szigeten is fellépő, sőt ez utóbbi fesztiválra 2016-ban is visszatérő dán popcsaj MØ (született: Karen Marie Ørsted, 1988) tavaly az óriási slágerré lett Lean On című Major Lazer-közreműködése mellett egy saját számmal is előállt: a szintén Diplo produceri segédletével felvett Kamikaze klipdal már készülő második albumát harangozta be – és ma megérkezett róla a második kislemez is Final Song címmel.

Az Utolsó dal címtől persze nem kell megijedni: az ifjú művésznő arról énekel a diszkófények alatt, hogy megtalálta a szerelmet, amitől zene szól a szívében is, maradásra és folytatásra akarja bírni partnerét (aki nélkül elvesztené a hitét meg a szívében szóló zenét), nem akarja, hogy az éjszaka véget érjen és hogy ez legyen az utolsó daluk.
A dalpremiert ma este tervezték megtartani a BBC Radio 1 adón Annie Mac műsorában, de a felvétel a Spotify oldalán már hamarabb megjelent – itt már hallható is. FRISSÍTÉS: a Final Song, melyet MØ a svéd dalszerző-énekes kolléganő Noonie Bao és a brit dalszerző-producer-énekes MNEK társaságában készített, másnap a YouTube-on is felkerült a hivatalos helyére!
FRISSÍTÉS 2: június 9-én a dal videoklipje is megérkezett Tomas Whitmore rendezésében!
.
.
a Final Song élőben április 8-án a londoni Wembley Arenában:
a kislemezborító nagyban:
.
április 24-én a Coachella fesztivál második hétvégéjét záró Major Lazer-koncert vendégeként MØ egy eddig ismeretlen dalt is előadott Diplóékkal:
Diplo másik sikerprojektjének, a Skrillexszel közös Jack Ü duónak a készülő második albumáról itt egy kis részlet a Ü Know című MØ-kollaborációból:
Here’s another snippet of @MOMOMOYOUTH @diplo @Skrillex working on the new Jack Ü song together 🎵 pic.twitter.com/NqYGqdQ28S
— MØ Stuff (@MOYOUTHFR) February 1, 2016