A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

MØ: Kindness – újabb videoklip a dán énekesnő harmadik albuma elé

2021. augusztus 31., 11:11

A dán popsztár (született: Karen Marie Aagaard Ørsted, 1988) a 2018-as Forever Neverland című második nagylemeze és a Major Lazer-tag Walshy Fire-rel összerakott MMMMØ – The Mix című 2019-es mixtape-je után bő másfél év pihenőt tartott, és csak idén májusban tért vissza a Live To Survive klipdallal, melyet a brit SG Lewis társszerző-produceri segédletével készített, majd a harmadik albumának további felvezetéseként júliusban állt elő az amerikai sztárproducer Ariel Rechtshaiddal közösen jegyzett Kindness című újabb kislemezdalával, melynek most augusztus végére lett kész a videója.

A Los Angeles-i Rechtshaid-session után a járványhelyzet alatt már nagyrészt Koppenhágában elkészített, és immár maszterelési fázisban tartó harmadik MØ-album Motordrome címmel várható még idén. „A cím arra a fajta hörcsögkerék-mentalistásra utal, amiben a Forever Neverland idején voltam, amikor úgy éreztem, hogy nem állhatok le, mert ha abbahagynám a futást, összetörném magam. Ez az új album azután íródott, amikor valahogy már lejöttem, és akkor újra meg kellett találnom  magam egy nagyon viharos időszak után” – mondja az új anyagot dark disco stílusmeghatározással illető énekesnő, akinek a Kindness című kislemezdal elkészítésében a brit DJ-producer Jam City (Jack Latham) és a dán ElectroJuice duó (Mads Kolding & Jakob Littauer) is segítségére volt. MØ ebben a szerzeményében a rajongótáborának szeretetére és kedvességére reflektál, és stílszerűen a rajongóktól kért koreográfiákat a kliphez is, melyet a divatfotós Florian Joahn rendezett.

I’m in love with your kindness
In love with the mystery
You and I, we were meant to be
It’s algorithm, baby
And if I’m lost in the darkness
I’m sure that you will come search for me
I’m in love with your kindness
It’s algorithm, algorithm, algorithm, baby

I hear the whole world talk
But I’m stuck on a keyboard
Yeah, I forgot how to walk away
Now my boyfriend’s gone
So is my luck and my toys
I know I gotta stay strong, gotta stay strong

But when I see you
I come back to life
Lying in your hands, baby, victory is mine
When you grab me
Hands to the sky
Carryin’ me through the room

I’m in love with your kindness
In love with the mystery
You and I, we werе meant to be
It’s algorithm, baby
And if I’m lost in the darknеss
I’m sure that you will come search for me
I’m in love with your kindness
It’s algorithm, algorithm, algorithm, baby

Oh, man, I’ve been so gloomy
Thinking about what used to be
Now in my dreams I see reality
I hear the whole world talking at once
Talk as one
Let me in, shake me out of my shell
I wanna feel like myself again

When I see you
I come back to life
Lying in your hands, baby, victory is mine
When you grab me
Hands to the sky
Carryin’ me through the room

I’m in love with your kindness
In love with the mystery
You and I, we were meant to be
It’s algorithm, baby
And if I’m lost in the darkness
I’m sure that you will come search for me
I’m in love with your kindness
It’s algorithm, algorithm, algorithm, baby

We’re in love with the starpower
In love with the pure serenity
Whole world might be burnin’ up
But we’re holdin’ up
Give us star power
We’re in love with the starpower
In love with the pure serenity
Whole world might be burnin’ up
But we’re holdin’ up
Give us starpower

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MØ (@momomoyouth) által megosztott bejegyzés

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MØ (@momomoyouth) által megosztott bejegyzés

.
egy werkfilm a dal és a klip hátteréről:

.
MØ egy hete a Copenhagen 2021: WorldPride & EuroGames záróünnepségén tartott koncertjén. . .

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MØ (@momomoyouth) által megosztott bejegyzés

. . .a 33. születésnapját ünnepelve két hete, péntek 13-án:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MØ (@momomoyouth) által megosztott bejegyzés

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39