A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

„Mostmár szögre akaszthatom a kalapomat” – Chuck Berry 38 év után új albummal jelentkezik

2016. október 19., 19:39

Kedden ünnepelte kilencvenedik születésnapját a rock’n’roll-hős Chuck Berry, aki ezen évforduló kapcsán jelentette be, közel négy évtized kihagyást követően jövőre vadonatúj albummal jelentkezik. A Chuck című lemez ráadásul nem átdolgozott klasszikusokkal, hanem vadonatúj, soha nem hallott Berry-szerzeményekkel lesz tele.

chuck-berry-chuck-album_art

Chuck Berry kilencven éves és közel négy évtized kihagyást követően új lemezt ad ki – két olyan torpedó, melyek hatására kedden még azok is a szívükhöz kaptak, akik Chuck Berry nevét még mindig leginkább a Vissza a jövőbe mélytengeri varázsához kötik. A gitárost, aki az ötvenes években hangját és arcát adta a rock’n’roll nevű káros szenvedélynek, lényegében az egész világ a fekete megváltóként tisztelte és szerette, előadóként precedenst precedensre halmozva mosta el az Egyesült Államok béli szegregáció maradványait. Kissé patetikusan úgy is fogalmazhatnánk Berry dalai hozták össze egymással a történelem során először a fekete és fehér Amerikát.

Berry hivatalosan soha nem jelentette be a visszavonulását, és bár karrierjének slusszpoénját a gitáros 1986-os a Rock and Roll Hall of Fame-be való beiktatásában látták, ő még az utóbbi években is becsülettel koncertezett igaz, kissé kellemetlen színpadi pillanatokat is okozva. A gitáros születésnapján bejelentett Chuck az ígéretek szerint az elmúlt években több különböző St. Louis környéki stúdióban rögzített, teljességgel új dalokból áll majd, melyeket Berry évtizedek óta változatlan kísérőzenekarával, valamint saját – immár szintén ötvenes éveikben járó – gyermekeivel, a gitáros Charles Berry Jr.-ral és a harmonikás Ingrid Berry-vel játszott fel.

„Ezt a lemezt az én szeretett Toddymnak dedikálnám” – utalt hivatalosa nyilatkozatában Berry feleségére, Themetta Berry-re, akit még autószerelőfiúként vett feleségül és akivel 68 éve él boldog házasságban. „Kedvesem, azt hiszem, megöregedtem. Időtlen idők óta dolgozom ezen az anyagon, mostmár nyugodt szívvel szögre akaszthatom a kalapomat.”

Címkék: ,