A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Nagyon szomorú hír a Monty Python rajongóknak

2016. szeptember 28., 19:22

Terry Jones, a legendás brit humorista társulat alapító tagja, író, történész és filmrendező demenciával diagnosztizálták. A 74 éves művész családja szóvivője szerint a drasztikus időskori leépülés olyan súlyos stádiumában van, hogy többé már interjúkat sem képes adni. Jones utoljára 2014-ben lépett nagyközönség elé a Monty Python karrierjét záró finálé előadások alkalmával.

terryjones-jpg-size-custom-crop-1086x767

Terry Jones demenciában szenved – számolt be róla a BBC. A 74 éves brit humorista, a Monty Python alapító tagjánál a nyáron diagnosztizálták az időskori leépülés tüneteit, melynek – a család szóvivője szerint – előrehaladott állapota miatt Jones már nyilatkozni, interjúkat adni is képtelen. A 74 éves Jones rendezőként és íróként is kiemelkedő alkotásokat hagyott az utókorra: ő felelős a Monty Python féle 1979-es Brian életéért, az 1983-as, Az élet értelméért, valamint Terry Gilliam-mel közös rendezésben az 1975-ös a Gyalog-galoppért is. Történészként több, a középkorral kapcsolatos tanulmányt és könyvet is jegyez, melyben rendhagyó könnyedséggel vázol fel geopolitikai folyamatokat.

Jones utoljára 2014 júliusában lépett a nagyközönség elé, mikor a búcsúzó Monty Python egymást követő tíz esten keresztül lépett fel a londoni O2 Arénában, minden alkalommal teltház előtt.