Nagyzenekarral vette fel újra legnagyobb slágereit Moby – itt a Resound NYC
Moby huszadik stúdióalbumán visszatér gyökereihez. Számba veszi eddigi karrierjének legfontosabb dalait, ráadásul abban a városban, ahol a saját története is elkezdődött: New Yorkban. Amellett, hogy itt született, itt játszott először punk-rock zenekarokban, és itt lépett fel első dj-szettjeivel is underground klubokban.
Bár már a ’90-es éveket is végigturnézta dj-ként, az igazi áttörést 1999-ben megjelent, Play című albuma hozta meg számára – ezzel pedig fenekestül fel is forgatta az elektronikus zenei életet.
„Mielőtt megismerkedtem volna a punk-rock műfajával, rengeteg klasszikus rockzenét hallgattam. Az első koncertem egy Yes-buli volt 1978-ban a Madison Square Gardenben. Emiatt is volt különösen izgalmas a saját dalaimat ennyi év távlatából újra elővenni és megbizonyosodni róla, hogy kiállják-e a próbát akkor is, ha elektronikus helyett nagyzenekaros hangszerelést kapnak” – mesélte Moby. És mivel szerinte csak a zeneszerzőn múlik az, hogy a zenekar mennyit tesz hozzá egy dalhoz, mennyiben formálja át azt, éppen ezért minden dal esetében más-más szempontot vett figyelembe az újrahangszereléskor.
A végeredmény pedig borzasztóan izgalmas lett, nem csak zeneileg, hanem a vendégelőadók terén is. Szerepelnek rajta olyan hírességek, mint Gregory Porter, Amythyst Kiah vagy Dougy Mandagi a Temper Trapből, de vannak köztük szinte teljesen ismeretlen nevek is. P. T. Banks-t például egy texasi esküvői zenekart hallgatva fedezte fel Moby, a Run On című dalban pedig Danielle Ponder mellett a művésznő édesapja is feltűnik.
A Resound NYC-vel Moby nem csak saját életpályájára, hanem a világban az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változásokra is reflektál: „Gondolj csak a ’90-es évekre: Bill Clinton volt az amerikai elnök, az elektronikus zenei szcéna valami utópisztikus, idillikus világ volt, a Szovjetuniónak épphogy csak befellegzett, a klímaváltozás pedig csak egy kósza elmélet volt. Akkoriban zenét csinálni egyet jelentett azzal, hogy ünnepeljük a világban és a kultúránkban rejlő lehetőségeket. Most pedig, ezekben a sokszor rémisztő és apokaliptikus időkben, sokkal inkább menedék számunkra.”
