A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Napra lehet nézni a hajón

2015. január 20., 20:00

A népi és az elektronikus hangszereket pazarul szintetizáló Napra év elején ünnepli 10 éves fennállását. A jubileum alkalmából február 13-án koncertet adnak az A38 Hajó színpadán.

A 2004 őszén alakult Napra egy nem hagyományos folk rock zenekarként tört be a zenei piacra, igazán különlegessé pedig Both Miklós gitárvirtuóz játéka tette. 2007 júniusában már Párizsban játszott az együttes A Zene Ünnepén, és ugyanazon a nyáron a Sziget Fesztivál Világzenei Nagyszínpadára is meghívást kapott.

A 2007 szeptemberében napvilágot látott Jaj, a világ! című albumuk, melynek létrejöttét két angol producer-guru, Ben Mandelson és Rob Keyloch segítette. A Jaj, a világ! 2008-ban elnyerte a legjobb hazai világzenei albumnak kijáró Fonogram-díjat, és a nemzetközi szaksajtóban is kedvező visszhangra talált.

2009 áprilisában Radnóti Miklós-versekhez írt zenét Both Miklós, az anyag pedig a Napra következő sorlemezeként jelent meg. Az album alig pár nappal a megjelenése után elnyerte a Budai-díjat.

2010 áprilisában megjelentették harmadik, Holdvilágos című albumukat. Mindazok a hívószavak – Bartók Béla és Jimi Hendrix örökségének egyesítésétől az erdélyi népzenén át a kortárs zenéig –, amelyek a Napra zenekarra korábban érvényesek voltak, ezúttal együtt szólították meg a hallgatót. A nagylemezeket még a 3 számos, Naiv című EP követte 2012 áprilisában. A Naprának tehát van miből merítenie a február 13-i jubileumi koncertjén.

– Olyan dalokat is eljátszunk, amiket évek óta nem vittünk színpadra – mondta Both Miklós. – Az estnek lesznek vendégei is, például Rácz Richárd szintis és Molnár Tamás szaxofonos.
A koncertre 1500 forintért lehet vásárolni jegyeket elővételben az A38 Hajó pénztárában és a honlapján.

10 éves a Napra esemény