Ne köss belém – Glass Animals, Volkova Sisters
A zenekar motorja Dave Bayley. Élőben a hangja kifogásolható. Nem rossz, mert karakteres, de erőtlen. És még ezzel együtt is remek szórakozást nyújtott a Glass Animals első magyarországi koncertje, amibe, az előbb említett hiányosságon túl, nem nagyon lehetett belekötni.
Fotó: Zsiga Pál / Akvárium Klub
Manapság már szó sem érheti a ház elejét, mert egyre-másra érkeznek hozzánk a friss-ropogós nevek, akiket jókor és jó időben sikerül megnéznünk élőben anélkül, hogy órákat kéne utaznunk az élmény miatt. Így volt ez a Glass Animals esetében is, akik alig egy évvel a bemutatkozó nagylemezük megjelenése után máris eljöttek hozzánk. Tegnap este így maximális jelen időben voltunk.
A hangulatfokozás általában hálátlan szerepe ezúttal a részben Londonban székelő Volkova Sisters-é volt, akiket ritkán látni itthon, így indokolt volt azt várni, hogy a fellépésük eseményszámba megy majd és sokan lesznek rájuk kíváncsiak. A tipp bejött, a háromtagú VS pedig mindent bele is adott, hogy a közel megtelt Akvárium Nagy Halljának közönsége jól szórakozzon. Berger Dalmáék mocskos és sötét elektronikus ösztönzenéje ezúttal is mélyre ment, és remek alapot adott volna, ha mondjuk a NIN előtt lépnek fel. De a Glass Animals felvezetői voltak, így szüksége is volt a közönségnek arra a háromnegyed órára, ami a két koncert között megadatott. Egyszerűen vissza kellett magunkat tornázni a mélyből a felszín közelébe, hogy aztán a britek zenéje működhessen. A Glass Animals ugyanis minden, csak nem sötét és felkavaró.
Fotó: Zsiga Pál / Akvárium Klub
Hivatalosan azt mondják rájuk, hogy indie rock, de a rock helyett talán a pop jobban illene ide, pláne, hogy amikor 3 gitár szólt egyszerre a színpadon, akkor is úgy tűnt, mintha csupa szinti szólna. Nem beszélve arról, hogy ha meghallgatja az ember a zenét, sokféle hatást fedezhet fel benne, melyek közül csak az egyik az indie rock. De a Glass Animals tagjai előtt a modern elektronikus hangzások sem ismeretlenek, vagy a nyolcvanas évek zenéje, vagy a baggy bandák (pl. Happy Mondays, korai Primal Scream, The Farm, The Soup Dragons) munkássága, a soul és az rnb sem áll távol tőlük, na és a pszichedelia sem. Jóféle hibrid-pop az övék, hasonló (de nem olyan), mint mondjuk az alt-J, de annál azért szellősebb-vidámabb, sőt, mondjuk ki: poposabb kiadásban.
Fotó: Zsiga Pál / Akvárium Klub
Legalábbis ami a koncertet illette. Az ugyanis eléggé meglepett, hogy a koncert a lemezhez képest dinamikusabb-táncosabb és harsányabb volt, helyenként nagyon pop. Ami inkább előnyére vált a koncertnek, semmint hátrányára. Egyetlen mosolyogtató momentum volt csak, amikor Bayley lement a színpadról a nézők közé, és a hátsó sorokig hallatszott az első sorokban álló fiatal lányok rajongói sikolya. Akkor kicsit, de csak egy kicsit Justin Bieber szállt el felettünk, s rádöbbentette az egyszeri, kérges szívű zenekedvelőt, hogy a Glass Animals inkább egy sima, ám nagyon szerethető popzenekar, s nem az a kissé elszállt, melankólia felé hajló, elektronikával felütött indie banda, aminek a lemez alapján tűnt.
Az estének volt egy másik meglepetése is, bár az inkább a Glass Animals tagjait érintette. Ami fogadta őket, a hatalmas ováció, a lelkes hangulat, a bazinagy tömeg és az, hogy a közönség jól ismerte a dalaikat, mindezt együtt szemmel láthatóan nem várták. Ám megkapták, és ez megsokszorozta az erejüket. A Glass Animals remek koncertet adott, és miközben hazafelé vettem az utam, meg is beszéltem magammal: legközelebb is meglepem magam velük.
2014. március 31. Akvárium
Fotók: Zsiga Pál
