A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Néhány napja jelent meg az utóbbi évek legnagyobb irodalmi szenzációja, Harper Lee második regénye, a Go Set a Watchman.

2015. július 21., 13:23

Minden sikerlistát megdöntött még megjelenése előtt a Magyarországon is jól ismert és évtizedek óta töretlenül népszerű Ne bántsátok a feketerigót! folytatása. Az Amazon könyves sikerlistáján már hetek óta az első helyen áll stabilan, s az első körben kinyomtatott 3 milliós példányszám is sejteti, hogy nem mindennapi könyvről van szó. A Pulitzer-díjas Harper Lee-nek mindeddig csak egyetlen művét ismerhette meg a világ – igaz, ezzel a szerzőnő beírta magát a világirodalomba. Az 1960-ban született Ne bántsátok a feketerigót! című regény szinte a világ valamennyi nyelvén olvasható, és a belőle készült film – Gregory Peck főszereplésével – tovább növelte a történet több mint ötven éve töretlen népszerűségét. Az iskolákban kötelező vagy ajánlott irdalom, olyan alapműnek számít, amely nem hiányozhat egyetlen magára adó könyvespolcról sem. A rajongók joggal reménykedtek: Harper Lee majd csak előrukkol egy újabb kézirattal… Tavaly robbant a hír, hogy Harper Lee nővérének halálát követően, annak széfjében egy Lee által írt, addig ismeretlen kéziratra bukkantak.

03-harper-lee-2.w750.h560.2x

A történetben feltűnnek a korábbi regényből ismert szereplők, Atticus és Scout, de már jóval idősebbek. A kéziratot figyelmesen áttanulmányozva derült ki, hogy a Ne bántsátok a feketerigót! folytatásáról van szó, tehát a szerző előbb a később történteket vetette papírra, korábban, mint a „feketerigós” előzményeket. Az angol nyelven megjelenő regény címe bibliai idézet (Ézsaiás 21:6), amelynek legújabb kori fordítása: Menj, állíts őrszemet! A világszenzációnak számító művet magyar nyelven november 11-én vehetik kézbe az olvasók. Mint ahogy az alapmű újrafordított változatát is, tudtuk meg a könyveket megjelentető Geopen Kiadótól.

https://www.youtube.com/watch?v=Wwf96OEaYBg