Neil Young + Promise Of The Real: Peace Trail – videoklip Daryl Hannah rendezésében a Paradox filmből
A 72 éves kanadai gitáros dalnok Neil Young legutóbb az amerikai rapper-énekes D.R.A.M.-mel jelentetett meg egy Campfire című közös számot a Will Smith-féle Bright filmzenelemezén, és most ismét egy Netflix-produkcióhoz adott zenét: Willie Nelson fiaival, Micah és Lukas Nelsonnal a 2015-ös The Monsanto Years és a 2017-es The Visitor albumok után egy Paradox című westernfilmet is készített, melyet barátnője, a színésznő Daryl Hannah (Szárnyas fejvadász, Tőzsdecápák, Kill Bill) rendezett – ahogy a filmzenelemez itt látható első klipjét is.

Az 1960-as születésű Daryl Hannah emberi jogi és környezetvédő aktivistaként négy éve jött össze Younggal (már a 2014-es Storytone album szerelmes dalai is neki szóltak), és tavaly szeptember végén is ott volt pasijával a coloradói hegyek közt, ahol a Nelson fiúk Promise Of The Real együttesével készültek egy őszi koncertsorozatra – és kitalálta, hogy az akklimatizálódásra és próbákra szánt négy üres napban forgassanak le egy filmet! A rendezőként addig csupán egy rövidfilmet és egy dokumentumfilmet jegyző színésznő gyorsan felskiccelt egy forgatókönyvet, helyi turkálókban vett egy csomó régimódi ruhát jelmeznek (az indiánsátor a sajátja volt), és levezényelt egy szürrealista westernfantáziát, melynek természetesen a zene lett a legerősebb összetevője.
A South By Southwest-fesztiválpremier után március végén a Netflixen bemutatott Paradox egy hete megjelent filmzenelemezére Young a filmhez komponált témák mellett pár korábbi szerzeményének friss Promise Of The Real-verzióját is felvette a fenti képen látható Nelson fiúkkal, így például a 2016-os Peace Trail szólóalbumának autotune-os címadó klipdalából is született egy sokkal méltóbb hangzású zenekari változat – melynek az alábbi videója Daryl Hannah első kliprendezése lett:
a forgatáson írt Diggin’ In The Dirt című dal:
Lukas Nelson az apjának, Willie Nelsonnak az Angels Flying Too Close To The Ground című 1981-es szerzeményét énekli:
a Paradox előzetese:
Daryl Hannah és Neil Young egy hete a chicagói filmbemutatót követő közönségtalálkozón:
.
a filmzenelemez borítója és számlistája:
Neil Young + Promise Of The Real: Paradox (2018)
1. „Many Moons Ago In The Future” (0:30)
2. „Show Me” (1:46)
3. „Paradox Passage 1” (2:16)
4. „Hey” (3:18)
5. „Paradox Passage 2” (1:23)
6. „Diggin’ In The Dirt – Chorus” (1:11)
7. „Paradox Passage 3” (2:52)
8. „Peace Trail” (5:06)
9. „Pocahontas (live)” (3:14)
10. „Cowgirl Jam” (10:36)
11. „Angel Flying Too Close To The Ground” (4:41)
12. „Paradox Passage 4” (0:13)
13. „Diggin’ In The Dirt” (3:15)
14. „Paradox Passage 5” (0:24)
15. „Running To The Silver Eagle” (2:54)
16. „Baby What Do You Want Me To Do?” (1:23)
17. „Paradox Passage 6” (0:18)
18. „Offerings” (0:51)
19. „How Long?” (2:26)
20. „Happy Together” (0:46)
21. „Tumbleweed” (4:01)