A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Nicolas Jaar: Nymphs II – új EP, dalok Jack Nicholson lányával

2015. május 11., 10:42

Az 1990-es születésű chilei-amerikai DJ-producer Nicolas Jaartól, akit tavaly Darkside nevű hangszeres duójával a Szigeten is láthattunk, idén februárban már szerepelt itt egy 12 perces Florence + The Machine-remix és egy 20 tételes filmzenei kompozíció (amit A gránátalma színe című 1969-es Szergej Paradzsanov-filmhez igazított), de ma megjelenik tőle egy új EP is, melynek egyik számában Jack Nicholson lánya, Lorraine énekel.

Nico Jaar az utóbbi időkben is igen aktív volt projektjeivel és Other People nevű kiadójával, de három és fél év óta ez a Nymphs II című kétszámos maxi az első kiadvány, amit saját neve alatt jelentet meg (a legutóbbi a Space Is Only Noise című 2011-es debütalbumát még ugyanazon év novemberében követő Don’t Break My Love EP volt). A 12 inch-es vinyl formátumban piacra kerülő lemezen két bő hétperces kompozíciója szerepel, melyek a borító szűkszavú közlése szerint New Yorkban születtek 2011 és 2015 között: az A-oldalra a maratoni című The Three Sides Of Audrey And Why She’s All Alone Now-t tette, míg a B-oldalra a No One Is Looking At U-t, melyben barátnője, Lorraine Nicholson énekel (Jack Nicholson szintén színészi pályát választó lánya a fenti 2013-as fotón Jaarral és édesanyjával, Evelyne Meynarddal látható).

1. The Three Sides Of Audrey And Why She’s All Alone Now
2. No One Is Looking At U (feat. Lorraine)

.
Lorraine Nicholson a múlt hónapban Nicolas Jaar zenésztársával, a Darkside-gitáros Dave Harringtonnal együtt szerepelt az ausztrál DJ-producer Tim Sullivan projektjének, a This Soft Machine-nek a bemutatkozó EP-jén az On & On című táncdalban:

Lorraine énekhangja már abban a 2012-es Essential Mixben is hallható volt, melyet Nicolas Jaar a BBC Radio 1 adón futó Pete Tong-rádióműsor számára állított össze – a My Girl And Me név alatt jegyzett Always Back To You című felvételük itt 33:10-től hallható:

Angelo Badalamenti – Conversation On Twin Peaks [Warner Bros]
The Brothers Four – Greenfields [Columbia]
Jay-Z – My First Song (Acapella) [Roc-A- Fella]
Jonny Greenwood – There Will Be Blood [NONESUCH]
Los Ángeles Negros – Tu Y Tu Mirar… Yo Y Mi Cancion [Harmless]
LaShun Pace – It’s Me Oh Lord (Acapella Praise) [Shanachie]
Jonny Greenwood – Open Spaces [NONESUCH]
Pearson Sound – Footloose [Pearson Sound]
The Electric Prunes – Holy Are You (There Is No God Edit) [Reprise]
Aphex Twin – Ziggomatic 17 [WARP]
Keith Jarrett – Tokyo, November 14 (Encore) [ECM Records]
My Girl And Me – Always Back To You (feat. Lorraine) [Unknown]
Vera November – Last Night Together (You’re Coming Back Edit) [Rough Trade]
Nikita Quasim – L’amour L’après Midi [Clown and Sunset]
Nikita Quasim – The Way I Felt Today [Clown and Sunset]
Feist – Caught A Long Wind [Polydor]
Shigeru Umebayashi – Yumeji’s Theme (In The Mood For Love) [In The Mood For Love OST, Higher Octave OnTown]
*NSYNC – It Makes Me Ill (Edit) [JIVE]
Charles Mingus – Myself When I’m Real [IMPULSE]
Bill Callahan – America! [DRAG CITY]
The Field – The Little Heart Beats So Fast [Kompakt]
Sneaky Sound System – Always By Your Side (Nicolas Jaar Remix) [Modular]
Just Friends – Avalanche [Unknown]
Pavla + Noura – Don’t Owe Me A Thing [The Prism, Clown and Sunset]
Acid Pauli – La Voz Tan Tierna [Clown and Sunset]
Igor Wakhevitch – Taddy’s Dream: Ramallah’s Road [Pathé Marconi EMI]
Nikita Quasim – Derridu [Unknown]
Beyoncé Knowles – 1+1 [Columbia]
Anouar Brahem – Vague / E La Nave Va [ECM]
Rio Grande – Let’s Groove (Tonight Edit) [Unknown]
Gonzales – Manifesto [Sunnyside]
The Grass Roots – Let’s Live For Today (Learn To Live Edit) [Dunhill]
Marvin Gaye – Inner City Blues (Sk Edit) [TAMLA]
Man Friday – Real Love (The Paradise Garage Mix) (feat. Larry Levan) [Nite Grooves]
DJ Slugo – What That Do [Subterranean Playhouse]
Ricardo Villalobos – What You Say Is More Than I Can Say [Playhouse]
Nicolas Jaar – The Student [Wolf & Lamb]

.
Nicholas Jaar a Rhode Island-i Brown University diákjaként nemcsak Jack Nicholson lányával, hanem Steven Spielberg szintén 1990-es születésű lányával, Sasha Spielberggel is megismerkedett, de vele csak barátok lettek, amint ezt közös Just Friends projektjük már nevében is jelzi. Don’t Tell Me című egyszámos kislemezük a 2014-es Record Store Day-re jelent meg . . .

. . . de előtte már 2012-ben is készítettek az Avalanche című Leonard Cohen-dalból egy feldolgozást, ami aztán a 2013-es Record Store Day alkalmából egy EP-n is megjelent, B-oldalán két remixszel:

1. Avalanche
2. Avalanche (Julia Holter remix)
3. Avalanche (Shlohmo remix)

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39