Nicolas Jaar: Nymphs III – újabb EP a chilei-amerikai DJ-producertől
Miután az előző három évben semmilyen Nicolas Jaar-kiadványt nem kaptunk, a chilei-amerikai DJ-producer 2015-ben látványosan elkezdte újra bővíteni szólódiszkográfiáját: februárban A gránátalma színe című 1969-es Szergej Paradzsanov-filmhez igazított egy 20 tételes albumot (amit azóta Pomegranates címen ingyenesen letölthetővé is tett), májusban pedig előállt Nymphs II című kétszámos EP-vel, amihez ma megérkezett a Nymphs III című folytatás újabb két kompozícióval.

Az apai ágon chilei, anyai ágon amerikai származású, 1990-es New York-i születésű Jaar persze a köztes években is aktív volt: DJ-ként 2012-ben nálunk is járt az Electronic Beats fesztiválon, a multiinstrumentalista Dave Harrington társaságában alapított Darkside duó 2013-as Psychic albumának turnéjával a tavalyi Szigetre is eljutott, Sasha Spielberggel közös Just Friends projektjétől is kaptunk pár Record Store Day-kislemezt (Avalanche, Don’t Tell Me), remixerként is dolgozott (idén már egy 12 perces Florence + The Machine-remixet is hallhattunk tőle) és persze vezette Other People nevű saját lemezcégét is (legutóbb épp a 12z nevű magyar elektroakusztikus formációt szerződtette le).
A friss Nymphs III a múlt havi Nymphs II EP-hez hasonlóan ismét két kompozíciót tartalmaz, melyek szintén 2011 és 2015 között születtek New Yorkban, de ezúttal nincs egyikben sem vokál (ha még emlékszünk: az előző kiadványon Jaar barátnője, Jack Nicholson lánya, Lorraine énekelt). Az új EP két száma, a house-os lüktetésű Swim és a melankolikus, zongorás Mistress pár órája már elérhető az Other People honlapján a 97-es számú tételként – itt hallható folyamatos stream formájában:
.
ráadásként, ha már szóba került, itt az improvizatív zenében utazó budapesti 12z együttes (Szabó Bálint és az Utóélet című film főszerepéből is ismert Kristóf Márton) aktuális albuma, a Szabadesés című tavalyi Pálfi György-filmhez rögzített számokat egybegyűjtő The Free Fall Inspirations, mely az Other People Recordsnál idén áprilisban jelent meg: