A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Nincs kontroll – új lemezt ad ki az Európa Kiadó

2018. március 25., 20:57

Ahogyan az Európa Kiadó elmúlt három és fél évtizede sokféleképpen szól arról, ahogyan és ahol élünk, úgy Menyhárt Jenőék négy dalt tartalmazó új EP-je, a Nincs kontroll is igazi Európa Kiadó-lemez. A világ dolgait és az életünk legszemélyesebb ügyeit egyszerre felvillantó dalokban jéghegyek, csokor vörös rózsák, Budapest és New York váltogatják egymást. Ráadásul kapunk egy különleges feldolgozást is.

A Nincs kontroll című EP az Európa Kiadó első megjelenése a 2016 végén megjelent Valahol lenni című nagylemeze óta. Az első olyan kiadvány, melyet az Európa Kiadónak az a felállása készített, ami már több mint egy éve működik – Menyhárt Jenő mellett: Tóth Zoltán Spenót, Bujdosó János, Kálmán András és Gyenge Lajos –, és ami egyre nagyobb sikerrel koncertezik.

A lemezen négy dal, három vadonatúj szám – a már a múlt héten megjelent rakendrollos Mindenki egyenlő, a címadó art-funkos Nincs kontroll, és az Európa Kiadósan andalító Még egyszer újra -, valamint a zenekar történetének első stúdióban rögzített feldolgozása, a Balaton-féle Levert vagy hallható.
” Vannak olyan mágikus pillanatok, amelyekben egyszerre történik a múlt, a jelen es a jövő. A Nincs kontroll EP pedig néhány ilyen pillanat megragadására és megörökítésére tett kísérlet ” –
mondja a lemezről Menyhárt Jenő.

A lemez itt meghallgatható:

A következő Európa Kiadó-koncertek Ajkán és Pécsen lesznek, április 13-án és 14-én.

További infó: