„Nincs semmi, ami jobban megzavarta volna a filmesek agyát, mint a filmszerűség.”


„A mozifilm gyártás újabb és újabb történetekre vadászik, mintha kimeríthetetlen volna a választék, és a káprázatos gazdagságban a formák maguktól keletkeznének a történetek sokfélesége szerint. Holott a választék, ha jól megnézzük, meglepően szűkös, kevés valódi történet létezik.”
„Nincs semmi, ami jobban megzavarta volna a filmesek agyát, mint a filmszerűség.”
„…Világos, hogy mind a filmszerűség mániákusai, mind a holivúdiak egyre több gondot fordítanak a kép megdolgozására, – ez azonban ne tévesszen meg senkit: a filmforma eredetisége, az egészet átható elgondolás, első sorban nem képi attrakció, nem merő vizualitás.”
„A helyet létre kell hozni, a hely fikció, elgondolás, mechanikusan nem leképezhető. A hely az, ami díszlet, világítás, hangzás és a mozdulatok révén felidéződik a térben.”
„Ahhoz, hogy egy film szellemi értelemben épp oly magasrendű, hatásos és megformált legyen, mint pl. egy regény, a rendezőnek meg kell akadályoznia, hogy úgy nézzünk, ahogy nézni szoktunk.”
„Úgy látszik, a legjelentősebb filmekben van egy közös elem: olyan alaphelyzetre épülnek, amelyek kifejezéséhez, kihordásához a filmanyag – legsajátabb lehetőségei szerint – szinte alkalmatlan.”
„Úgy látszik, hogy a jelentős művek olykor saját hordozó matériájuk ellen törnek.”

„Bach odáig jutott el, hogy a nagy koráll fantáziák szinte már túllépik a zenének azt a határát, amely még a fülhöz szól.”(A. Schweitzer) Megrázó paradoxon: ha a formán átüt önnön matériája, ha az anyag kezdi feltárni legsajátabb kvalitásait, akkor szinte kilép elrendelt lehetőségei köréből, és egy idegen tartomány, egy másik művészeti ág nyelvéhez közelít.”

„Az operatőrök általában azt képzelik, hogy az ő beállításaik, világítási eljárásaik (stb.)formateremtő elemek. Nos, – nem így van: ha az operatőr csinálja a formát, akkor baj van, tudniillik optimális esetben a forma diktálja a képet.”
“Miben áll a játékfilm titokzatossága? Titokzatos – már a matéria is, minthogy realitás, expresszió és narráció alig felfogható módon keveredik benne. (Azaz a vizuális alapegységben , a beállításban)”.

Jeles András: A kis Valentínó (1979)

“Adott a lehetőség tehát, hogy ezt a titokzatosságot, magába az anyagba kódolt metafizikát megfelelő dramatizálással témává, történetté, halmozott mértékű érzéki agresszióvá fejlesszük.”)
“Invenció: a filmben az az elgondolás, (játékszabály), amely képes metafizikai akcentusokkal elrajzolni a filmkép realizmusát. 
Filmszerűtlen tehát az a film, amely egy alap-elgondolással nem képes elvarázsolni önnön képeit (beállításait)”
“Végülis miről van szó? azt hiszem, arról, hogy túl a láthatón, túl az egyes filmképeken, feltűnjön a néző képzeletében valami nem-látható.
(Nem láthatón azt értjük, természetesen, aminek ilyen a természete)”
“A filmkép (a beállítások sorozata) nem adja ki a teljes művet. A filmkép egy hely, ahonnan ismeretlen tájakra láthatunk.”
“Minden kép képzetek, benyomások légióját hívja elő, és a forma ennek tudatában épül, azaz minden beállítás úgy számol az őt közvetlenül megelőzővel, mint egy többé-kevésbé határozott, plusz egy határozatlan érték összegével.”
“Még valamit a képzeletről (hiszen éppen ő volna itt a főszereplő): nem egyszerűen arról az általánosságról van szó, hogy adott egy ilyen nőies, befogadó instancia az emberben, Thalesz őstengeréhez hasonló, amelyben feloldódik és megmarad minden létező, stb. – hanem arról, hogy elgondolhatóak olyan filmek, amelyek szerkezetébe úgy épül be a képzelet, akár egy szereplő. (Ahhoz hasonlóan, ahogyan Kurosava filmjében, a Rashomon-ban): ötödik elbeszélőként, láthatatlanul.) “
“Érdekes helyzet: a filmipar, akár egy szűzlány, foggal-körömmel ellenáll minden behatolási kísérletnek (tudni sem akar “művészetről”), – aztán titokban, így-úgy, mégiscsak megtörténik a dolog, s lám, idő múltával Mss Hollywood alig leplezett büszkeséggel beszól, hogy anyai örömöknek néz elébe, a kicsi, valamint a bankszámla egészséges, majd kacsintás következik, ami azt jelenti, hogy a vőlegény ismét egy európai strici, az Új Hullámmal érkezett, és ki lesz rúgva.”
“A mágikus film az a lehetőség, amelyben a kép – akár a mágiában a tűvel átszúrt bábu – valami távol levőt helyettesít. Ahogy a kép, illetve a bábu itt van, ugyanezzel a bizonyossággal idézi fel a távollevőt.)”
“A mágikus film elméleti lehetőség, amely ugyan bármikor megvalósulhat, de kulturális okok miatt ez aligha következik be.”

 Jeles András: Álombrigád (1983)

“Bizonyos, hogy ember nélkül rend, harmónia, kiszámíthatóság és bizonyos mértékű unalom uralná a teremtményeket. Ugyanez vonatkozik a filmképre is. A Figura (színész) föltűnése a beállítás virtuális terében mindig szenzáció. Ha a filmkészítő a maga gyakorlatában ezt a jelenséget tévedhetetlenül ítéli meg, és nem ijed meg a feladat sokrétűségétől, érzékenysége és képzelete biztos rendbe sodorja a szétfutó szálakat, akkor megállta a helyét, a többi már ügyesség dolga. Mert a figura kisugárzása és mozgatása alapján dől majd el, hogy a szenzáció (a színész) a jelenetek során kioltódik-e (zilált és megoldatlan helyzeteket hagyva maga mögött), vagy eleven marad a teljes kompozícióban, s mindig újabb szinteken és változatokban értelemmel világítja meg maga körül az anyagot.
A kinematográfiában ugyanis a figura plasztikus jelekben kifejezett szellemisége köré rendeződik a teljes világ.”
“A Figura (színész) szellemisége a mi szakmánkban centrális kérdés, mert ami az aktuális helyzetet illeti, a dolog úgy áll, hogy működése során a színész nem egyszerűen csak visszasugározza a kulturális- és közállapototkat, sőt: nem pusztán véleménye van azokról, de rögtön, védekezés-szerűen önmagát új Noéként a sötét áradat fölé helyezi: valami kiválasztottság-érzés, vagy ki tudja, minek nevezhető elvakultság, moralizáló művészgőg és hiúság nevében.
Mármost – tekintve, hogy a színész nem baromfi, aki érzelmeit és ízeit tollburokban tartja – tehát az történik, hogy a fent említett rossz beidegződések és ártalmak a színészt, mint közvetítő lényt szakmai értelemben hiteltelenné, érdektelenné tehetik. (Furcsa módon népszerűségének, egzisztenciális sikereinek általában éppen ez a torz működés az alapja és feltétele. Ez nem egyszerűen a hamis hangszer esete, inkább egy olyan hangszeré, amely önmagát tekinti virtuóznak, de nem ismervén sem a kottát, sem a szabályokat, minden érintésre valami zűrzavarral válaszol.)”
“Hóval fedett nádszék a kertben, egy virágzó almafa, szelet kenyér az asztalon – az éles fényben létük csupa erő, titok és kifejezés. Egyszer talán belép a színész és megérti, hogy közéjük tartozik. “
“Alig van színész, aki egyszer s mindenkorra leszámolt az úgynevezett tehetségével, mondván: nem tudhatom, mire leszek használható. “
“Ahogyan egy kidőlt fa, egy billegő kerti asztal, egy lyukas ereszcsatorna, a színész arca, kézmozdulata, jelenléte is lehet tökéletes. Nyilván meglepődnénk, ha valamilyen ambíciót fedeznénk fel a kerti asztal billegésében: ugyanígy megtöri az úgy komolyságát a színészi igyekezet.”