A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ó nincs – új Lóci játszik klip és tüzijáték

2015. augusztus 6., 11:57

Augusztus 20-án visszatér az A38 hajóra a Ki Mit Tube-ból és a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című film zenéjéből megismert Lóci Játszik. Utoljára áprilisban játszottak a kultikus szórakozóhelyen, melyről a zenekar névadója és egyben frontembere csupa pozitív emléket őriz.

Azt az izgatottsággal teli örömöt, hogy amikor koncert előtt 10 perccel elhúzod egy kicsit a függönyt, már ott áll több száz ember, várva hogy elkezdődjön az este” – mondja Lóci. „Emlékszem, hogy az első két számnál fel sem fogtam, hogy mi történik, a harmadiknál meg elérzékenyültem, hogy ennyien ott vannak, és aztán döntöttem úgy, hogy végül is lassan akár el is lehetne kezdeni élvezni azt a pillanatot, amiért éveken át küzdöttél (nevet). Mert egy teltházas A38 abszolút ilyen pillanat.”

 Az augusztusi tetőteraszos buli egy komplett audiovizuális élményt nyújt majd az odalátogatóknak, hiszen a koncert félbeszakad a szokásos ünnepi tűzijáték kedvéért, melyet a nézők egy full panorámás, gyönyörű helyszínről, tülekedés nélkül tudnak megtekinteni.

A zenekarnak elkészült vadonatúj klipje is, mégpedig a Cseh Tamás Program által támogatott első nagylemezükön található Ó nincs című dalra. A hátteret a hétköznapi Budapest utcái adják.

„Nem egy menő Budapestet akartunk bemutatni, hanem egy emberközeli XIII. és II. kerületet” – folytatja Lóci. – „Átlagos helyszínek, átlagos szereplők: barátok, a büfés, akihez járok szendvicsezni, Cica néni, akinél ebédelek, és persze a zenekar. A dal maga egy nagy panaszkodásnak indult, de végül inkább azt írtam meg, hogyan lehet felszabadultan világgá kürtölni, hogy egyedül vagy. Kicsit olyan, mint Louis Prima I ain’t got nobody című slágere.”

Lóci Játszik Tűzijáték Special – A38 Hajó tetőterasz, 2015. augusztus 20. este 8 óra

 Facebook esemény

A Hadd legyek arról híres című album megvásárolható a koncerten, illetve digitálisan itt: