A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Októberben jelenik meg a Pink Floyd Animals albuma egy limitált kiadású deluxe csomagban

2022. szeptember 23., 16:10

Idén szeptember 16-án jelent meg vinylen, CD-n és blu-ray formátumban a Pink Floyd Animals című albumának újrakevert, minden tekintetben profi módon felturbózott újrakiadása, október 7-én pedig egy limitált kiadású, díszdobozos verzió jön. Pedig volt, mikor úgy állt a dolog, hogy ez a lemez soha nem fog ismét megjelenni. Bár nem szorosan, de ide kapcsolódó hír az is, hogy Roger Waters jövő április 23-án Budapesten is fellé This Is Not A Drill elnevezésű turnéjával.

Az 1977-ben megjelent Animals a Pink Floyd 10. nagylemeze volt, és mindössze 5 szám került rá, melyek közül három 10 perc fölötti, kettő pedig még a két perces hosszt sem éri el. Persze azért is esett ez így, mert a progresszív rockzenészek mindig is vonzódtak a rendkívül hosszú, összetett és elszállt számokhoz, másfelől pedig mert egy konceptlemezről van szó, amit részben George Orwell Állatfarm című regénye ihletett, és a 70-es évekbeli Nagy-Britanniáról fest nem túl rózsás képet.

A Pink Floyd nagylemezét aztán – pár újrakiadást követően – 2018-ban James Guthrie hangmérnök, aki 1978 óta dolgozik együtt a zenekarral és Roger Watersszel, újrakeverte. Úgy volt, hogy 2020-ban ki is adják, ám ekkor közbeszólt David Gilmour, aki ritkán ért bármiben is egyet Roger Watersszel. Egy évvel később viszont már megegyezhettek, mert tavaly júniusban már Waters arról posztolt, hogy a lemez mégis megjelenik. Erre pedig idén szeptember 16-án került sor, és az újrakevert Animals megjelent vinylen, CD-n, valamint blu-ray formátumban is. Október 7-én pedig érkezik egy limitált kiadású díszdobozos kiadás is, ami magába foglalja a vinylt, a CD-t és a blu-rayt is, illetve egy DVD-t meg egy 32 oldalas könyvet is. Úgyhogy bátran kijelenthetjük, az Animals végre méltó kiadásban landolhat minden gyűjtő otthonában, aki majd megrendeli. Az újrakiadást egyébként beelőzte még a Dogs című szám digitális kislemezként való megjelentetése is.