A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Olvass bele Chris Cornell életrajzába: Rohadtul isteni

2022. november 29., 12:33

A Rohadtul isteni az összetett személyiségű, rejtélyes Chris Cornell életének teljes története: egy alulról érkezett, a középiskolát félbehagyó, a washingtoni Seattle-ből generációja egyik leghatalmasabb énekes-dalszerzőjévé és szószólójává vált előadó lebilincselő sztorija. A kötet az őt jól ismerők és a vele dolgozók közreműködésével, Cornell saját szavaival kiegészítve részletesen mesél a halhatatlan Soundgarden felemelkedéséről, ahogy az 1980-as évek underground posztpunk világából a ’90-es évek populáris kultúrát domináló ereje lettek a Pearl Jam, az Alice In Chains és a Nirvana mellett.

A seattle-i rockújságíró, Corbin Reiff emellett Cornell lendületes szólókarrierjét és az Audioslave-ben töltött éveit is áttekinti, részletesen kitér az énekes szenvedélybetegségekkel vívott kemény harcaira, és persze az őt híressé tevő zenekar túlfűtött újjáalakulására is – mielőtt mindez oly tragikus véget ért.

Olyan művész története ez a könyv, aki világszerte milliókat megérintő dalokba öntötte saját belső vívódásait. Elmeséli, miként vált Chris Cornell a zenei színtér egyik leghatalmasabb bálványává.

Részlet a könyvből:

Mindössze két évvel Chris születése előtt, elhíresült módon a város adott otthont a világkiállításnak. A metropolisz két meghatározó arculati eleme, az egysínű vasút, illetve a Space Needle torony is az expónak köszönheti létét. A növekedés jelentős mértékben a régió legnagyobb munkáltatójának, a Boeingnek volt köszönhető: legtermékenyebb korszakában a cég nagyjából nyolcvanezer alkalmazottat foglalkoztatott. A pénz leszivárgott a repülőgépgyártó munkavállalóihoz és családjaikhoz, a belső városrészeket övező elővárosok pedig egyre gyarapodtak, ahogy a friss párok megvásárolták első otthonaikat, és családot alapítottak. Chris greenwoodi otthona is tele volt mindenféle korú fiatal fiúkkal és lányokkal: képregényeket olvastak, rajzfilmeket néztek, mint a Popeye és a Speed Racer, és persze zenét hallgattak. Alapvetően fehér, nem teljesen külvárosi jellegű környéken nőtt fel, amely ugyanakkor nem tartozott a belvároshoz sem. Sok barátja volt, de a magány is vonzotta. Gyakran nagy kirándulásokat tett a közeli erdőben: ilyenkor hosszas délutánokat töltött azzal, hogy új ösvényeket vágjon a Carkeek Park vadonjába. Szívesen vonult félre egymagában, békét, nyugalmat talált a nedves bokrok és a föléjük tornyosuló örökzöldek között. Ha a zene volt a legfőbb szerelme, a természet szoros másodikként futott be mögötte. Chris természeténél fogva introvertáltnak számított, valódi érzéseiről csak ritkán beszélt – nem mintha apját különösebben érdekelte volna, mi van vele. Edward Boyle keményen ivott, és ilyenkor könnyen eljárt a keze. A Boyle-ház napirendje egyszerű volt: Edward hazajött a munkából, töltött magának egy nagy pohár bourbont, és órákon keresztül a kedvenc székében ült. „Senkihez sem szólt, ha pedig mégis, azt jelentette, hogy menekülnöd kell – idézte fel Chris. – Ha meghallottad a hangját, máris lóhalálában rohantál, mert valamivel felbosszantottad. „Apám zsarnokoskodó, alkoholista, erőszakos ember volt: a szart is kiverte belőlem és a testvéreimből” – írta Chris bátyja, Peter. „Nem volt kedves. Sosem mutatott irántunk semmiféle szeretetet. Soha nem dicsért, soha nem ismert el semmit, még csak egy néha odavetett ügyes-fiú-vagyra sem futotta tőle. Pofonokkal, büntetésekkel és gúnyos megjegyzésekkel terelgetett bennünket, hogy aztán mindnyájunkból problémás embereket faragjon. Ezeket a tapasztalatokat utána magunkkal cipeltük a világba, a jövőbe.” Chris és apja viszonya annyira elmérgesedett, hogy miután szülei végül elváltak, megszabadult születési nevétől, a Boyle-tól, és helyette inkább anyja leánykori vezetéknevét, a Cornellt használta. Testvérei ugyanígy tettek. Gyermekkora ugyanakkor nem kizárólag kiábrándultságból, magányból és nehézségekből állt: bőven akadtak boldog idők is. Mindig is nagy szeretettel emlékezett vissza például délre, a Los Angeles-i Disneylandbe tett utazásokra kilenc-, illetve tizenegy éves korában. Fiatal szemében a napfény és az úszómedencék földje a lehető legtávolabb állt Seattle borongósságától, így aztán valósággal lubickolt a vidám kaliforniai hangulatban. „Kilencévesen még jobban élveztem a dolgokat, mert akkor még nem voltam depressziós. Tizenegy évesen viszont már megesik, hogy egyik nap felébredsz, és semmi sincs ínyedre.” Szülei a Christ The King katolikus óvodába és általános iskolába íratták be. Az épület az utca túloldalán állt: ha elhajított egy követ a teraszról, eltalálta vele az első pillanattól kezdve utált sulit. Már a korán kelés is elég rosszul érintette, de mindennél jobban rühellte az alkalmazkodási kényszert: rendkívül nehezen viselte a katolikus oktatási környezettel járó folyamatos ítélkezést és szigorú rendet. „Mindenkit azonos kritériumok szerint bíráltak, mindenkinek mindig ugyanazt kellett csinálnia – panaszkodott. – Az összes gyereknek ugyanolyan ruhát kellett hordani. Mindig, minden teljesen ugyanolyan volt.” Miközben a matematika, az irodalom vagy a történelem nem hozták különösebben lázba, a zenét továbbra is szenvedélyesen szerette. Karen Boyle-nak végül feltűnt, hogy fiát jó érzékkel áldotta meg a sors a hangok iránt, így aztán nyolcéves korában vásárolt neki egy feketére festett zongorát, és felállította a pincéjükben. Christ egyből lenyűgözte a hangszer. Fogalma sem volt a zeneelméleti szabályokról, nem tudta volna megkülönböztetni a C-dúrt az E-molltól, de egyből dallamokat kezdett pötyögni a fehér és fekete billentyűkön. Első dalszerzési kísérleteit ezen a szerény hangszeren ejtette meg két- és háromhangos, ezoterikus, atonális, sötét akkordokkal.

***

Chris ugyanakkor akkor lelt rá igazi zenei útjára, amikor először beült egy dobfelszerelés mögé – és egyáltalán nem bizonyult könnyűnek meggyőzni édesanyját, hogy beengedjen egyet a házba. Karent már a puszta gondolat is felbosszantotta, hogy tamok és cintányérok összefüggéstelen kalapálása töltse meg a Cornell-házat, de a kitartó rábeszélés hatására végül beadta a derekát, és vett fiának egy pergőt, hogy püfölhesse. Chris később összekuporgatott további ötven dollárt, és használtan megvette a cucc többi részét egy ismerőstől. Ezután AC/DC-lemezeket bömböltetett, és megpróbálta kiütni Phil Rudd témáit. A dobolás azonnal örömet szerzett, hiszen nem volt szükség akkordokra, skálákra vagy hangnemekre az intenzív kakofóniához: ehelyett a fa dobverővel csapkodta a kifeszített polietilén dobbőrt. Chris agyában új utak nyíltak az egyszerű és élvezetes foglalatosság hatására. „Szinte egyik napról a másikra megtaláltam a helyemet. Ez való nekem, ez vagyok én.” Zenésszé válásának útján ez volt az addigi legfontosabb lépés. Chris a ’70-es évek elején belépett a serdülőkorba, Seattle háború utáni felívelő korszaka pedig pusztító szabadesésbe kezdett. Szuperszonikus utasszállító-programjának lefújása után a Boeing csaknem ötvenezer alkalmazottjától vált meg 1970-ben és 1971-ben. A városban 12 százalékosra ugrott a munkanélküliség, és rengetegen el is hagyták a régiót, hogy máshol boldoguljanak. A korszak apátiáját jól jellemzi, hogy a Pacific Northwest vasmunkásainak régiós szakszervezete még fizetett is egy óriásplakátért a SeaTac reptér közelében, amelyen pimaszul csak annyi állt: „Aki utoljára távozik Seattle-ből, legyen kedves lekapcsolni a villanyt.” A helyi közösségek szenvedtek, és felemelkedtek a zavarosban halászó elemek. Még egy középiskolás is könnyen jutott drogokhoz, Chris pedig nem is bizonyult immunisnak ezek vonzerejére. Tizenegy és tizennégy éves kora között Chris igen sokféle illegális tudatmódosító szerrel kísérletezett a hét szinte minden napján. Fűvel, tablettákkal, alkohollal – amit épp szerezni tudott. Belvárosi, észak-seattle-i univerzumában vagy félrenéztek a közkézen forgó számtalan cucc láttán, vagy egyenesen elfogadottnak számítottak a drogok. Senki sem gondolt bele, mivel járhat, ha ilyesmivel él. „Emlékszem, egy pinceablak mellett sétáltam. Bentről kihajolt egy nagy, boglyas Lynyrd Skynyrd-frizurát viselő, bajuszos-kecskeszakállas csávó, és fecskendőből próbált eltalálni valamivel – idézte fel Marc Maron podcastjében. – Fogalmam sem volt, mi az, de simán ellőtt vele négy-öt méterre, én meg megpróbáltam kikerülni. Ilyen arcok éltek a közvetlen közelemben.” Marihuána dögivel akadt, és egyéb hallucinogéneket is könnyen lehetett szerezni. A jelek szerint mindenkinek volt a környéken egy – vagy több – nagyobb testvére, aki titkos gyógyszertárat üzemeltetett a hátsó kertben. Senki sem a megvilágosodás élményéért kereste ezeket a szereket, sokkal inkább el akartak menekülni a hétköznapok szürkesége elől.

Ne keresd a könyvet, itt van. 

Cimbaliband és vendégei – Remaster koncert a Fonóban szombat este
jan. 26., 18:04
godfater. koncertek hamarosan Budapesten és vidéken
jan. 25., 15:25
Vívódj a HERSELF új dalaival
jan. 24., 22:14
Februárban jelenik meg a Lanou új albuma, addig pedig itt az új kislemez, a Madaram, szállj
jan. 24., 21:38