A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Olvass bele Ménes Attila: A bolt című könyvébe

2023. május 26., 23:40

Egy tipikus, jómódú ír gentleman a közelebbről meg nem határozott posztapokaliptikus Európában bolyongva rálel a maradék-maroknyi magyarság által megszállt övezetre. Ennek az etnikumnak egy visszájára fordult evolúció során a beszédmódja már inkább a madarak csicsergéséhez hasonlít. Testüket dús szőrzet fedi, jellemzően törpenövésűek, a világcsavargó főszereplőnek jó, ha a derekáig érnek.

Szegény, lepusztult vidék ez. Hősünk egy primitív vegyesboltban talál munkát. Porciózza a patkánymérget, a szalonnát, a fenőkövet. Idővel szerelembe esik egy bagoly formájú varrónővel, és a kezdeti gyanakvás után roppant népszerűségre tesz szert, a vidék nagyurai azonban nem nézik ezt jó szemmel…

Ménes Attila, Debrecen, 1961. Próza- és színműíró. Bihari című drámáját Máté Gábor rendezésében a Katona József Színház mutatta be. Ez a tizenegyedik kötete. Móricz Zsigmond Ösztöndíjban, ARTISJUS Irodalmi Díjban, NKA Alkotói Támogatásban és a Bank Austria Literary Found Ösztöndíjában részesült.

Részlet a könyvből:

ELŐHANG

Itt, jelentésem elején hangsúlyozom, hogy nem valamiféle irodalmi becsvágy vezette a tollamat, csupán a kötelességtudat, hogy vad hányattatásaim történetét okulásul a Korona rendelkezésére bocsássam. Olvasóm tájékoztatására közlöm, hogy nem egy, hanem két könyvet tart a kezében. Egyrészt hiteles tudósítást a magyarok egzotikus országában szerzett különleges tapasztalataimról, másrészt a tudományosság igényével papírra vetett vizsgálódásaimat, innen a kézirat mozaikszerűsége. Munkám során tartózkodtam attól, hogy felesleges részletekkel terheljem az olvasót, mindazonáltal kénytelen vagyok megvilágítani néhány személyes motívumot, amelyek arra késztettek, hogy otthonomat pánikszerű gyorsasággal elhagyjam, és kétes kimenetelű utazásba kezdjek a forrongó kontinens belsejébe.

KÖNYV

 Korábbi életemben olyan ember voltam, aki a ködös armagh-i estéken mindennél többre értékeli egy Britten-darab többszöri, figyelmes végighallgatását a kandalló fényénél, keze ügyében egy pohárka brandyvel, fiatal, a táncművészettől visszavonult felesége oldalán. Férfikorom delén szinte teljes elszigeteltségben éltem, távol a világ zajos őrületétől, csendességben, zavartalan nyugalomban. Ezt mások talán a külvilágtól való beteges irtózásnak tarthatták, bizonyára igazuk volt, én mindenesetre így éreztem elviselhetőnek az életet. Apám egyetlen gyermekeként jelentéktelen vagyont örököltem, s ezt, még egész fiatalon, néhány szerencsés befektetéssel, ösztönösen okos üzleti vállalkozással egy fél évtized alatt számomra is meglepő módon oly mértékben megsokszoroztam, hogy huszonéves tacskóként visszavonulhattam 8 a tőzsde és a kereskedelmi élet állatiasan durva közegéből, és kedvteléseimnek, úgymint a sakktörténelem legnevezetesebb partijai elemzésének, a zenehallgatásnak s más lényegtelen szenvedélyemnek szentelhettem magam. Ismerve családunk előtörténetét, valószínű, hogy baráti körömben engem is bogaras különcnek tartanak, hiszen felmenőim közül jó néhányan kalandos életű világcsavargóként tettek szert kétes hírnévre, és számos érdekfeszítő útirajzzal gazdagították nemzeti irodalmunkat. De hát a gének, amelyek nagyrészt felelősek a személyiség alakulásáért, olykor a tükörképét, ellentettjét produkálják a megelőző konstellációnak; a kalandvágyó ősök félénk, visszahúzódó leszármazottaknak, a szép és daliás szülők fertelmes, korcs utódoknak adnak életet, vagy megfordítva, aljas, becstelen pároknak lehetnek nemes és áldozatkész gyermekeik, hóhér is nemzhet mártírt, botfülűnek is lehet operavirtuóz a sarja, nem folytatom. A lényegre térve, életem delén túljutva végzetes hibát követtem el, gyengéd viszonyba kezdtem egy nálam huszonöt évvel fiatalabb hölggyel. Szerelmünk eszeveszett, uralhatatlan érzelmekkel vette kezdetét, így a baráti körömből származó tanácsokat figyelmen kívül hagyva mégis frigyre léptem Elisabethszel. Párkapcsolat ilyen mértékű korkülönbség esetén – egy egész emberöltő választott el minket egymástól – csak akkor életképes, ha anyagi megfontolások működtetik, a többi mind mese és fantazmagória. És a révbe ért szerelem igen hamar megmutatta valódi arcát. Arám a kezdeti lelkesedésem lankadtával (hiszen egy ötvenhárom éves férfi bizonyos képességei már semmiképpen nem hasonlíthatók holmi huszonéves, kirobbanó formában lévő ifjoncéival) hiába is nógatott, hiába lépett fel bizonyos igényeivel és zsarolt érzelmeivel, be kellett látnia, hogy mindhiába. Én ezt a fajta női mohóságot sohasem értettem. Elkövetkezett házasságunkban az a korszak, amelyet már ádáz viták, szemrehányások, végeérhetetlen vádaskodás, az elhidegülés és a főleg rám jellemző általános csalódottság és menekülési vágy jellemzett. Időnkénti együttléteinket nem követte gyermekáldás, s az Elizabethem követelőzései nyomán elvégzett, felettébb kínos és illúzióromboló orvosi vizsgálatok kiderítették, hogy a kudarc okát egyedül magamban kell keresni, terméketlen vagyok. Ezek után nem csoda, hogy Killylea Road-i házamat, melynek szélesebb társaság számára való megnyitását a végsőkig elleneztem, egy idő után hármasával-négyesével lopakodva számomra ellenszenves, bodorított hajú, zajos, fiatal sportemberek kezdték el látogatni. Aztán még többen jöttek, valósággal ellepték klubszobámat, társalgómat, igénybe vették könyvtáramat, feljárkáltak az emeleti mosdókba is. Mindenféle mondvacsinált indokokkal lebzseltek nálam, szivaroztak és pipáztak, összebüdösítették és helyenként ki is égették mitológiai jeleneteket ábrázoló falikárpitjaimat. Nagyszabású felolvasásokat, modern zeneesteket, eszem-iszomokat rendezve feldúlták a félhomály nyugalmát, s e szeánszokat nejem igyekezett úgy beállítani, mintha kizárólag az én üzleti érdekeimet szolgáló megfontolásokból szervezné őket. Mit volt mit tenni, elfogadtam a gyötrelmes helyzetet. A gyeplőt a lovak közé hajítva, mindennapi elfoglaltságaim kellékeit, már inkább csak díszleteit, sakktáblámat, albumokat, hanglemezeket a két szinttel fentebbi padlásszobába költöztettem, de így is, a hosszú éjjelek során az ódon falakban felszivárgott az üresfejűek tivornyáinak hangzavara. Kezdtem idegennek érezni magam a saját házamban, s a nappalok sem teltek fényesebben. Napközben kísértetként bolyongva olykor összetalálkoztam Elisabethszel, aki rendezetlen pongyolában, fésületlenül, borszagúan, karikás szemekkel és mogorván keresztülnézett rajtam, s szinte menekült előlem. Szobám tükre előtt gyakran órákig meztelenül állva szemléltem láthatóan megritkult, egykor vöröses, mára azonban erősen őszülő testszőrzetemet, és a végső okot keresve be kellett látnom: megöregedtem. Korábban soha nem gondoltam az öregségre, most váratlanul csapott le rám az érzés, melankóliába zuhantam. Fennhangon ki is mondtam ezeket az őrlő gondolatokat, tükörképem arcába kiáltottam: vén vagy, egy szánalmas, tehetetlen aggastyán, mit vársz hát az élettől, te hóbortos alak?! Órákig zokogtam, és különféle teóriákba bonyolódtam, például, hogy a házasság amúgy sem más, mint a halálba tartó versenyfutás, melyben a részt vevő felek inkább segítik, mint gátolják a másik célba jutását. Mindehhez járult, hogy az egyik közösségi oldalon, melyre én semmi pénzért nem 11 regisztrálnám magam, Elisabeth bonyolult kapcsolatban élő, házas-függetlenként jellemezte magát, ahogy egy régi iskolatársam értesített bizalmasan. Talán a pénz, gondoltam akkor, talán visszahódíthatnám nőm, ha most váratlanul jelentős üzleti sikereket könyvelhetnék el. Így némi hezitálás után reményektől fűtve felújítottam üzleti tevékenységemet, padlástéri zugomban nagyszabású vállalkozásokat indítottam: éjt nappallá téve telefonáltam, szervezkedtem. Csakhogy akkoriban nehéz idők jártak, válságok egész láncolatán voltunk túl, és a jövő sem kecsegtetett fényesebb kilátásokkal. A kontinens nyugati térfelén éppen rendeződni látszott a helyzet, ha nyögvenyelősen is, de újra megindult az áruforgalom, ellentétben a közép- és kelet-európai perifériákkal, mely térségekről akkoriban lehetetlen volt pontos információkat szerezni. Ezért is tartom fontosnak, hogy ezzel a beszámolóval legalább néminemű ismereteket szolgáltassak a Korona kezeihez. Bonyolult kereskedelmi, mégpedig készpénzkerülő cserekereskedelmi ügyletekbe bonyolódtam, főként francia, spanyol és német érdekeltségű cégekkel létesítettem kapcsolatot, s a piac, mint kiderült, nem eléggé alapos felmérése után főként üvegárut és gyapjút szállítottam, amire a kontinens ezen országaiban állítólag feltűnő kereslet mutatkozott. Cserébe építőanyagot, bádogot, vetőmagot, feldolgozott élelmiszereket és húst importáltam, amiből viszont nálunk volt krónikus hiány.

 Ne keresd a könyvet, itt van: https://cserkiado.hu/ujdonsagaink/a-bolt-17675.html

Krém | 2023.05.25. (Podcast)
máj. 28., 21:07