A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Óriási ikonok, ROSÉ és Bruno Mars egyesültek egy slágeres pop-rock dalban

2024. október 18., 15:57

A BLACKPINK minden idők egyik legkelendőbb dél-koreai lánycsapatából ismert ROSÉ szólókarrierjét folytatja, és az egy ideje elvonult szupersztárral, Bruno Mars-zal rúgja be érkező albumának ajtaját az első hírnökkel, az APT. című dallal. Egy gyorsan oldódó, igazi energiakoktélt kevert ez a legendás páros, aminek egészen biztosan nagy sikere lesz.

„Az APT. tulajdonképpen a kedvenc koreai buli játékom, amit otthon játszok a barátaimmal. Olyan egyszerű, mosolyt csal az arcra, és megtöri a jeget minden partyn – meséli ROSÉ. – Egyik este a stúdióban megtanítottam a csapatomnak. Mindenki le volt nyűgözve, főleg, amikor elkezdtem a kántálást, és játszottunk egy kört, mondtam, hogy csinálni kéne belőle egy dalt… és miután Bruno csatlakozott a számhoz, a többi már történelem lett!”

A koreai-új-zélandi szupersztár 2021-es felvétele, az On The Ground az első helyen debütált a Billboard globális 200-as listáján, és kétség sem fér ahhoz, hogy a k-pop műfaj egyik úttörője Amerikában, de nem kell ennyire messze menni, hiszen régiónkban is nagy a rajongótábora. ROSÉ megállíthatatlan erő a divatban is, olyan híres márkák, mint a Saint Laurent, a Tiffany & Co, a Rimowa és a Puma globális nagyköveteként. A zenére, a divatra és a jótékonyságra gyakorolt hatása bebizonyította, hogy a koreai befolyás világméretű növekedést mutat a zenében és a divatban.

Az APT. a vezető kislemez ROSÉ első stúdióalbumáról, a Rosie-ról, amely december 6-án érkezik. A 12 számból álló gyűjtemény ROSÉ eddigi legszemélyesebb és legőszintébb megjelenése, a projekt teljes társszerzője, beleértve a parádés videóklippel érkezett APT.-ot.

Szerző:
A The Offspring 7 év után új lemezzel tér vissza Budapestre
okt. 18., 16:28