A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Összeállt a kép: In The Golden Hour címmel megjelent a Mörk új nagylemeze

2021. november 17., 1:01

Az elmúlt néhány hónapban kislemezről kislemezre ismerkedhetett meg a közönség a Mörk új anyagával, amit a zenekar egy telt házas Müpa-koncerten már élőben is bemutatott. Most pedig megjelent az In the Golden Hour egyben.

A fiúk azért döntöttek e koncepció mellett, mert szerették volna, hogy az elmúlt évek kemény munkájával megszületett dalok külön-külön is több figyelmet kapjanak. Ahogy a frontember, Zentai Márk fogalmaz:

Mindig is sajnáltuk, amikor jó dalok eltűntek egy nagyobb anyagon, és alig kaphattak figyelmet, egyszerűen matematikai okokból. Így, hogy mindegyik teljes szám külön jelent meg, kicsit részletesebben elmerülhettek bennük a rajongók, több idő és tér volt megbarátkozni velük. Az is izgalmas volt, ahogy dalról dalra egyre teljesebbé vált a kép, mégis egyértelműen hiányos volt még. Az átkötőkkel, intrókkal, outrókkal érik össze az egész, és egyfajta feszültség is feloldódik most az In The Golden Hour megjelenésével.”

A Mörk az eddig öt kislemezzel jelentkezett (Like A Bird, If Our Love, Going Too Far, All Alone, Baby), amelyből kettő videóklipet is kapott. Ráadásul a korábbi anyagoktól eltérően most két neves külföldi közreműködő, a dél-londoni rapper, Brother Portrait és a japán dzsessztrombitás, Takuya Kuroda is hallható a lemezen, akik tovább színesitik az egyébként is stílusokban, hangszerekben gazdag hangzást. És ha már hangszerek: mint egy kirakós játék utolsó darabja, úgy került a lemezen helyére a szitár-gitár, ami szintén új ízt hozott.

A Mörk új lemezén rengeteg témát jár körbe, a szeretet bármely megnyilvánulási formájától kezdve a problémákkal való szembenézés szükségszerűségén át egészen a radikális new-age gondolkodással szembeni kritikáig.

Az In The Golden Hour a hallgatókat a korábbiakhoz képest jóval egységesebb zenei megoldásokkal vezeti végig a sokszínű tematikán. A dalok ráadásul élőben is remekül megszólalnak – legalábbis ezt bizonyította nagysikerű, telt házas, müpás lemezbemutató koncertjük. Az album egyelőre digitális formában érhető el, de hamarosan vinilen is megvásárolható. Itt meghallgathatod:

Mörk – In The Golden Hour

Fotó: sinco