A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Őszintén vall traumáiról első szólólemezén a Mumford & Sons frontembere

2022. szeptember 21., 16:17

Szeptember 16-án jelent meg Marcus Mumford, a Mumford & Sons dalszerző frontember-gitárosának első, cím nélküli szólóalbuma, aminek elkészítésébe még 2021 telén vágott bele.

Marcus Mumford 2021 telén bezárkózott a stúdiójába, hogy véget vessen a hónapok óta tartó alkotói válságának, és mindössze néhány órával később meg is született a Cannibal című dal első változata. Mumford ebben először vall az őt hatéves korában ért szexuális abúzusról; egy olyan borzasztó traumáról, amellyel kapcsolatban saját családja előtt is csak nemrég nyílt meg. Az évtizedeken át hordozott és tagadott sérüléseket csak most kezdte el meggyógyítani – ennek az útnak a része a Cannibalt jellemző brutális őszinteség is, amely annyira felszabadítónak bizonyult, hogy végül egy teljes albumnyi dal követte.

Bár Marcus Mumford saját farmján, házi stúdiójában írta meg a lemez anyagát, a felvételek nagy része Los Angelesben zajlott, Blake Mills (Alabama Shakes, Perfume Genius, Laura Marling) producerrel közösen. Azonban nem csak a Mills és Mumford közötti kémia és a szokatlan (tabu)témák teszik nagyon különlegessé ezt az albumot, hanem a közreműködők is. Brandi Carlile, Phoebe Bridgers, Clairo, Monica Martin és Julia Michaels vagy a vokálban, vagy producerként tűnnek fel a cím nélküli lemezen.

A Cannibal erős felütését követi az emelkedett hangvételű, már-már himnikus Grace, amelyet Mumford nem sokkal azután írt, hogy először vallott édesanyjának múltbéli traumáiról. Az ezt követő dalokban pedig szintén borzasztóan személyes történeteket érint, kezdve az őt ért atrocitás felismerésétől és beismerésétől (a Prior Warningot Millsszel és Julia Michaelsszel közösen írták, a hipnotikus dobgép-használat pedig Kendrick Lamar alkotótársának, Sounwave-nek a műve); az öngyógyítás összetettségén át (a terjengős és meglepően eufórikus Better Off High) a saját démonai felett aratott diadalig (a Dangerous Game-ben Clairo vokálozik és a Grammy-díjas Rob Moose felel a vonósszekcióért).

Az album talán legmegkapóbb pillanatai a Stonecatcher percei, amelyben Phoebe Bridgers is feltűnik. A dalt nagyban inspirálták Bryan Stevenson, az Equal Justice Initiative (magyarul: Egyenlő bánásmód mozgalom) aktivistájának traumafeldolgozással kapcsolatos írásai, sőt, Mumford felkérésére a férfi zongorázik is a dal végén. A lemez utolsó tétele a Brandi Carlile-lal közösen megírt How, amely egyszerre határozott és könyörületes, és középpontjában a megbocsátás (de legalábbis az arra való törekvés) áll.

Marcus Mumford első szólóalbuma nem ad feloldozást, nem zárja le a középpontjában álló történetet: szabad teret ad hallgatójának arra is, hogy saját élményeire, tapasztalataira vonatkoztassa a lemezen elhangzottakat, és erőt merítsen Mumford bátorságából és változ(tat)ás iránti vágyából.

Magyar siker: 13 állomásos ázsiai turnéra indul a Bohemian Betyars
okt. 2., 20:23
SzínházTV: a színház Netflixe – új évad október 1-jétől
szept. 30., 11:12