A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Pálfi György – Ezt akartam csinálni, nekem ez az életem

2021. december 26., 19:13

Az 1974. április 11-én Budapesten született filmrendezőt már gyermekkorában is érdekelte a filmezés, voltak színészi ambíciói, játszott kisebb szerepeket is, viszont tizenkét éves korára már tisztán megfogalmazódott benne a filmrendezői pálya. Az Esztergomi Tanítóképző Főiskola után felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem Filmrendező szakára, Simó Sándor osztályába. Az egyetemet 1999-ben fejezte be, azóta csak rendezéssel foglalkozik, főleg nagyjátékfilmekben, de a közelmúltban rendezett színdarabokat is. 2001 óta a Madzag Filmegylet tagja. Egy évvel később a Magyar Filmszövetség és az Európai Filmakadémia tagja lett. 2007-ben a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatójává vált. 2008-2010 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem óraadó tanára, 2010 óta adjunktusa. Számos díjat kapott, ezek között szerepel a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, a Balázs Béla-díj és az AEGON művészeti díj. Pálfi elismert és termékeny rendező, ismertebb filmjei többek között a Hukkle, Taxidermia, Final Cut, Szabadesés vagy a 2018-as Az Úr hangja. A felsorolt filmjei közül többet díjaztak Magyarországon és nemzetközileg egyaránt: Magyar Filmszemle – a legjobb első film, Barcelona „L’Alternativa” Független Filmfesztivál – legjobb játékfilmért díj, Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál – Ezüst Hugó-díj.

Interjú: Baksa-Soós Csanád és Pataki Zsolt (2020. május 1.)

Forrás: Karlovy Vary Film Festival

Ha jól tudom, te színészkedéssel kezdted az egész filmes karriered, ugye?

Pálfi György/ Ez így nem igaz. Nekem van egy elméletem, hogy mindenki színész szeretne lenni, csak ha előbb vagy utóbb, de főként, ha előbb megtudja, hogy ő nem jó színész, akkor esetleg át tud nyergelni másra. Ez egy olyan álom, mint amikor mindenki Brad Pitt vagy Harrison Ford akar lenni.

Szerinted ez van előbb, mint az, hogy valaki Tarantino akar lenni?

PGY/ Szerintem igen, de mindegy, ez egy gyerekkorban eldőlő dolog. Én már tizenkét éves korom óta tudom, hogy rendező akarok lenni, szóval nagyon hamar rájöttem arra, hogy nem fog menni színészként. De közben próbálkoztam játszani, Betlehemekben például, tehát előttem mindig a színészet volt. Van egy, remélem méltán elfeledett sorozat a Magyar Televízióban, egy négy részes sorozat, amiben gyerekszereplőként játszottam. Úgy hívtak benne, hogy Létra, mert már akkor is ilyen magas növésű voltam, és egy ilyet kerestek egy gyerekbandába. Azóta csak rendezek.

Felvételiztél az SZFE rendező szakára. Milyen érzések voltak benned, amikor felvettek?

PGY/ Nagyon jó volt. Ezt akartam csinálni, nekem ez az életem. Mikor kiderült, hogy felvettek egy hosszan tartó, kemény felvételi után, akkor azt éreztem, igen, ez a pályám, ez a megérdemelt jutalmam, ezt szeretném csinálni. Igazából nem nagyon volt kérdés, mert amikor leérettségiztem, nem a legjobb eredménnyel, célirányosan a rendezőit céloztam meg. Még csak két vagy háromévente indult rendezői szak, úgyhogy én kivártam azt a két évet. Úgy hatszázan jelentkeztek és nyolcat vettek fel, ezért minden tanárom mondta, hogy lehetetlen lesz majd bejutni. Úgy is mentem oda – emlékszem ez még egy ilyen anekdota –, hogy ha nem találom a nevemet a nyolc felvett között, akkor másnap kimegyek külföldre, mert én filmrendező akarok lenni, és ha Magyarországon nem megy, akkor kimegyek Hollywoodba, és majd ott csinálok filmeket. Hogyha nem lett volna kiírva a nevem, akkor én most nem itt vagyok. Az se biztos, hogy Hollywoodban filmrendezőként, de ezt már nem lehet tudni.

A volt osztályod az Filmművészetin nagyon egyedülálló volt, sokan úgy kerültek ki, hogy ismert rendezők lettek. Mesélnél erről?

PGY/ Igen, a Simó-osztály, ő volt a mi osztályfőnökünk, Simó Sándor. Nagyon nagy szerencsénk hogy ő ezt komolyan vette. Erős kézzel tartott minket össze, és abban a négy évben határozottan csak a tanításunkra koncentrált. Ezért a mi osztályunk egyben maradt, feladatokat kapott, haladt előre, míg az előttünk lévő húsz és az utánunk jövő tizenegy néhány évben ez nem fordult elő, egészen addig, amíg a Szász Janis páros komolyan nem vette a tanítást. Most megint eljött egy olyan idő az egyetemen, amikor az osztályok képesek az együtt maradásra és összetartásra. Az is szerencse volt, hogy mikor mi végeztünk, a rendszerváltáskor, mindannyian elkészíthettük életünk első játékfilmjét. Ez volt az igazi nagy start.

Megmaradtak kapcsolataid az osztálytársakkal?

PGY/ Igen, határozottan. Miután végeztünk az egyetemen és Simó Sándor meghalt, mi együtt akartunk maradni, úgyhogy megalapítottunk egy egyesületet, aminek az volt a neve, hogy Madzag Egyesület, mert Sándor minden órát azzal a mondattal fejezett be, hogy „itt a madzag vége”. Emellett megalakult a Katapult Filmegyesület, amely sok kezdő filmes pályáját egyengette, de most megszűnőben van. A Madzag Egyesület viszont még meg van. Múlt héten például volt egy baráti zoom is. Mindenki elmondta, hogy érzi magát és figyelünk egymás munkáira.

Az egyetemen inkább csoportban dolgoztatok, vagy egyénileg döntöttetek, mit szeretnétek csinálni?

PGY/ Simó nagyon figyelt a közösségre. Voltak csapatmunkák, főleg olyanok, hogyha valaki vizsgafilmet csinált, a másik lett az asszisztense. Azt is elvárta, hogy úgy készüljenek a filmek, hogy valaki más is benne van a csoportból, sőt arra is figyelt, hogy ez a valaki ne mindig ugyanaz legyen. De hamar kiderült, hogy nagyon különbözőek vagyunk. Ezeket a különböző filmeseket azért rá lehet egy platformra terelgetni, de ehhez kell egy tanár, aki odafigyel.

Az első filmed a tanárodnak dedikáltad. Falu, gyilkosság. Honnan jött az ötlet?

PGY/ Az ötlet formai volt, ami nálam általában az első. Amikor a forma vagy a struktúra kialakul, akkor próbálok keresni egy megfelelő tartalmat hozzá, amivel azt ki lehet fejteni. Az elején az sem volt még, hogy falu vagy gyilkosság, hanem csak annyi volt, hogy akarok csinálni egy olyan zenei filmet, amiben nincsen zene. Keresgéltem, hogy ezek mik lehetnek. Tudtam, hogy azért történetet, emberi történetet akarok bele tenni. Jött az, hogy emberi hang kéne, de mi az, ami nem beszéd, és akkor eszembe jutott a csuklás. Gyorsan rájöttem ara, hogy egy városi közeg túl zajos, kezelhetetlen, és hogy szét tudjam szálazni, nekem egy falusi környezet kell, ahol néha megszólal egy kutya, néha elbőgi magát egy tehén és a szereplőket hangban le tudom egymásról választani. Még akkor sem volt a filmnek története, amikor az összes szereplő megvolt már az összes helyszínnel együtt. Közben összeállt, hogy ez nem egy rövidfilm, hanem egy nagyjátékfilm. Nem gondoltam volna, hogy ez a poén ki tud tartani 75 percig.  Egy idő után megéreztem, hogy ebben több van. Azt is éreztem, hogy titok van, és hogy én csak egy idegen vagyok, aki a titkot kívülről vizsgálja és akkor rájöttem, hogy nekem nem történet kell, hanem csak egy titok. És mi lehet az a titok, ami egy egész falut foglalkoztat? Nagyon leszűkítettem arra, hogy vagy krimi, vagy szerelmes film. A krimi mellett döntöttem, és már csak egy bűnügyet kellett találni, ami egy egész falut érint. Akkor villant be a tiszazugi asszonyok története, ahol egy egész falu mérgezte a férfiakat.

A jelenetekben az az érdekes, hogy nem nagyon voltak megrendezve. Igazából az egész film úgy készült, és ez nem egy etikai vagy morális kérdésként merült föl, hanem rendezéstechnikailag, hogy nem nagyon tudták azok a falusiak, hogy ők mellékszereplők, csak azt, hogy ott kell ülniük, ahol minden nap, és azt kell tenniük, amit minden nap. Nem voltak szerepbe téve.  Csak a történet, a vágás, vagy a mi filmnyelvünk tette őket szerepbe, és én redukáltam az instrukcióimat, ezekre az előre, hátra, jobbra, balra, gyorsabban, lassabban parancsokra anélkül, hogy neki tudnia kéne, az mit fog majd jelenteni a filmen.

A film forgatása közben forrt ki a történet?

PGY/ Nem. Minden ki volt találva előre, csak én ezt a filmet a helyszínen fejlesztettem és az másfél év volt. Tehát mire lejárt a másfél év én tudtam mindent, a szereplőket, helyszíneket, snitteket. Nekünk csak le kellett rakni a kamerát, és a kitalált dolgokat megvalósítani. Azóta is nagyon vágyom egy ilyen filmre, amit ráfókuszálva másfél évig tudok előkészíteni, aztán csak forgatni kell. Azóta se volt ilyen.

Vannak gyermekkori kötődéseid a faluhoz?

Én városi gyerek vagyok és minden nyáron elmentem vándortáborozni, nekem ennyi élményem van a faluról. Volt érzelmi kötődésem, de ez ott alakult ki, amikor odamentem forgatni. Az, ami látható a filmben, az az első rácsodálkozás. Ami ott van, egy vidéki embernek nem furcsa. Ez a rácsodálkozás élmény végig benne van a filmben.

Itt egy nagyon alap történetet láthatunk. Mikor találtad ki, hogy ez miről fog szólni és milyen volt a munkafolyamat?

PGY/ Ritkán szoktam ezt elmondani, mert ez az alkotó beképzeltsége, legalábbis nem szokott szimpatikus lenni, de úgy futottunk ennek a filmnek, hogy egyértelműen azt kerestem, hogy van-e egy olyan történet a világmindenségben, felhasználva a filmet és a filmtörténet 120 évét, ahol elképzelhető, hogy minden történetet elmeséltek. Csak arra voltam kíváncsi, létezik-e egy olyan történet, ami mindegyik filmben benne van. Én még azt a naiv elképzelést is gondoltam, hogy hátha ebből következtethetek arra, hogy az életben mi az a történet, ami a legfontosabb. Tulajdonképpen én a legsztereotipabb történetet kerestem, még annál is sztereotipabbat, amit végül találtunk.

A végén két hatalmas nagy történet-csomag maradt meg, az egyik a szerelem, a másik a bosszú: a jó és a rossz harca. Ami minden filmben megtalálható a szerelem, vagy a jó és a rossz harca, vagy a kettő vegyítve. Mikor ez megvolt már csak praktikus filmrendezőként kellett dönteni, mégpedig úgy, ha ennyi filmből dolgozunk, akkor sokkal könnyebb lesz megkülönböztetni egymástól egy férfit meg egy nőt, mint egy jót meg egy rosszat. Mi elmozdultunk praktikusan a könnyebb munka irányába, és elkezdtük építeni a szerelmi történetet, ahol egyértelmű volt ki a nő és ki a férfi. Abban az időben a videotékából béreltük a DVD-ket és azokat kellett digitalizálni. Mire tíz percet összeraktunk a filmből eltelt egy év. És egy év után láttam csak meg, hogy ez a dolog működik-e vagy sem, de működött, és azt mondtuk, hogy akkor ez egy nagyjátékfilm lesz. Azt el szoktam mondani mekkora élmény volt, hogy egy év munka után, még kevés filmből összerakva láttam egy olyan mozit, ahol pár férfiből és nőből összerakott karakternek drukkoltam, hogy csókolják meg egymást. Azt mondtam akkor, hogy ez működni fog, de ne száz filmből csináljuk, hanem többől. Hoztunk szigorú szabályokat, hogy egy filmből ötnél többször nem jelenhet meg snitt, csak snitt elejétől snitt végéig használhatjuk, nem használhatjuk a film eredeti vágási struktúráját. Az újdonság ebben az egészben az volt, hogy mi történetet raktunk bele.

Hogyan fogadták a kritikusok?

PGY/ Egyetlen egy vetítés volt itt belőle Magyarországon, akkor, amikor elmaradt a Filmszemle, de Tarr Béla le akarta vetíteni a saját filmjét. Kértem, hadd mutassam be ezen az alkalmon a Final Cut-ot. Ő erre vetítésre elhívta a velencei, cannes-i és berlini filmfesztiválok igazgatóit. Az ő egyik emberük látta a filmet, amit elhívtak Cannes-ba. Nem volt előszobázás, lobbizás. A film olyan hatékonyan adja el saját magát, hogy azonnal a hivatalos program részévé tették. Azóta is ez az a film az életemben, amit a legjobban szeretnek a nézők. Óriási kísérlet, de közben emberbarát, érzelmes. Ott van benne a nosztalgia. A végén már nem annyira közhelyes, mint ahogy elindultunk vele. A film ugyanakkor a vágásnak is a története, hogy miként lehet egyre bonyolultabban vágni. Rájöttünk arra is, hogy nem tudjuk elmesélni a tipikus történetet, mert az nem érdekel senkit, hanem el kell kezdeni belefolyatni a mi szerzői gondolkodásunkat. Akkor már valóban egyéni alkotásról volt szó, úgy, hogy közben megőriztük az első fél órát, mint bevezetést olyannak, amilyen a film eredeti szándéka volt. A film elkezdett hozzánk beszélni, és mi elkezdtük tovább gyúrni. Hogy még egy anekdotát elmondjak, ez úgy történt, hogy a film már készen volt, a vágók hazamentek, két hétig nem bírtam lerakni a filmet és elkezdtem gondolkodni rajta, hogy még nincs befejezve. Visszaültünk még egy évre, és befejeztük, tulajdonképpen már pénz nélkül.

Rendezőként te is sokat vágtál?

PGY/ Én nem, kicsit ilyen animációs kis munka volt. Háromnaponta, hetente bementem és ellenőriztem, hogy mit csinálnak, és ha valami nem volt jó, akkor kellett egy hét, mire újravágták és elfordult a hajó.

Hogy nézett ki a Final Cut forgatókönyve?

PGY/ Leírtuk, hogy mi történik a cselekményben és ki is plakátoltuk. Ott volt a vágók előtt sorban, ilyen sárga cédulákon, a falon, hogy melyik jelenet jön. Ilyenek voltak, hogy közös vacsora, vagy a férfi követi a nőt, férfi meglátja a nőt, beállít a szerető, csókolózzanak stb. és ezeket a snitteket kellett megkeresni. Először 100 filmmel felrajzoltuk a vázlatot, tehát megcsináltuk a szerkezetét és utána kezdtük el cserélgetni meg feldúsítani.

Voltak már előre elképzelt filmjelenet-párosítások, amiket bele szerettél volna tenni?

PGY/ Sose volt a fejemben, így a Final Cut kapcsán, hogy ezt a filmet össze kéne rakni azzal, hanem egyszerűen jött az ötlet. Megnéztem, hogy mik a lehetőségeim és ebben az esetben ez a sarki Odeon videotéka volt. Tudtam azt, hogy a filmtörténet szerint kell haladnom. Biztos voltam benne, hogy enélkül nem csinálhatok egy ilyen filmet, hogy Eisenstein egy filmje ne legyen benne. Tehát akkor már úgyis azokat választom, amiket egyrészt ismerek, láttam másrészt tudom, hogy felismerik mások is. És így mentem végig mindenen. Final Cut nincsen anélkül, hogy ne legyen benne Spielberg, nem lehet megkerülni. De volt Chaplin, Buster Keaton, Bunuel, Lynch, szóval lehetne sorolni és így hihetetlen gyorsan eljutsz a 600 filmig. Mi ennyi filmmel dolgoztunk, amiből végül 450 lett. A letisztázott filmnek a tartalma 2300 vágással jött létre. Volt ez a szabály, hogy ötször lehet benne egy filmből snitt. A vágóknak nagyon határozottan meg volt mondva. De az lett volna az igazi, ha minden snitt más filmből van, na de ez akkor 2500 filmnek a szerepeltetése lett volna és plusz egy év munka.

Ma már valószínűleg sokkal gyorsabban menne ez a dolog.

PGY/ Biztos meg lehetne csinálni. Képzeld el, a jogi problémák miatt mi felajánlottuk a nagy amerikai stúdióknak, hogy az ő archívumukból újra megcsináljuk. Mondjuk a Century Fox elmúlt 100 év összes filmjéből összevágunk egyet, de nem voltak rá vevők.

Volt a szerzői joggal kapcsolatban olyan akadály, amely nem feltétlen engedte volna ennek a filmnek a létrejöttét?

PGY/ Csak az volt. Ennek a filmnek nem szabadna léteznie. A film minden egyes vetítéssel azt kockáztatja, hogy beperelik. A mai napig nincsenek tisztázva a jogok, és a film végén odaírtuk, hogy a jogok a szerzőknél maradtak, mi nagyon szépen köszönjük. Ez azt jelenti, hogy mi vetíthetjük, mert én a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel elintéztem, hogy a Final Cut oktatási anyagnak minősüljön, tehát oktatási szinten mindenképpen vetíthető. Egyedül pénzt nem lehet érte kérni, szóval megcsináltuk ezt a filmet, de nem nagyon keresünk vele. Viszont én azt sajnálom, hogy csomó ember nem tud róla, hogy létezik ez a film, annak ellenére, hogy fent van a Youtube-on.

Az, hogy a vágók 8-10 órán keresztül ülnek egy szobában, eszembe juttatja a mi karantén helyzetünket.

PGY/ Lehetne csinálni egy Final Cut kettőt, arra van most idő, mindenki otthon ül.

Mostanában, amikor a jelenlegi helyzet miatt nem tudsz kint lenni és forgatni, mivel foglalkozol?

PGY/ Most egy projektet készítek elő. A régi projektjeim kifutottak, vagy inkább azt kéne mondani, hogy zátonyra futottak. Úgyhogy most belekezdtem egy hihetetlenül nagy projektbe, amelynek az elméleti részét alapozom, de csinálom is. Rengeteget telefonálok meg emberekkel beszélgetek. Szerintem mostanában úgyis vége lesz ennek a karanténnak, már csak azért is, mert nem bírja az ember szocializáció nélkül. Pont ott tartok, hogy amire vége lesz ennek és újra emberekkel találkozunk, addigra én már tudni fogom, hogy mit szeretnék csinálni.

A Final Cut-nál a zene mennyire segített abban, hogy hogyan kövessék a képek egymást?

PGY/ Ó az nagyon. Ezt is a vágókra bíztam. Attól függően, hogy melyik részt vágták, tudták, milyen hangulata van. Egy éttermi jelenetnek például van egy kellemes zenei atmoszférája, vagy egy üldözéses jelenetnek egy dinamikus háttérzenéje. Az első 100 filmnek, amikből elkezdtünk dolgozni, alapból szuper zenéik voltak. Egy jelenet zenéjét néha fogtuk és kihúztuk, és arra kezdtünk el építkezni, szóval végig az egész filmet zenékre építettük. A végén, amikor ezek a zenék már megvoltak, akkor jött Barna Balázs nevű hangmérnök és zeneszerző barátom, akivel sokat dolgoztam előtte. Például a Hukkle zene nélküli zeneszerzője is ő volt, aki kicserélgette a zenéket, a ritmikára figyelve, bizonyos helyeken megtartotta az eredeti dalt, de volt, hogy új zenéket ajánlott. Mindezt addig gyúrtuk, amíg ez nem lett belőle.

A hangeffekteket meg tudtátok tartani vagy újakat kellett felvenni?

PGY/ Nagy dilemma volt, igen. Főleg az ilyen speciális zajokat és zörejeket próbáltuk megtartani, abból is csak azt, amit lehetett, és a párbeszédeket. Ezeket nagyon nehéz levakarni a hangsávról. Ki kellett őket vagdosni, és sajnos nem kaptunk nemzetközi hangot, ahol ezt könnyedén meg tudtuk volna csinálni. Cserébe átküldtük őket speciális gépeken, amelyekkel megpróbáltuk letisztogatni a zenét mögülük. Szóval ez nagyon komoly utómunkája volt a filmek. Még egy nehézség az, hogy ezek a zenék, amik a filmekben szerepelnek, nem mindig találhatóak meg az eredeti verzióban CD-ken jó minőségben, tehát voltak ritmus-problémák. Kicsit máshogy szólt, nem volt olyan dinamikus, és sokszor emiatt újra kellett dolgozni az egészet. A filmben minden lépés, minden pohártöltés utólag lett felvéve zörej-brigáddal.

Lehetne egy ilyen filmet videó klipekből, music videókból összevágni.

PGY/ Hát ennek rengeteg féle változata lehetséges. Próbáltam összeszedni egy olyan 100 millió Ft-ot, hogy ne kelljen megint 10 millióból szűkölködünk egy következő rész elkészítéséhez. Lehetetlen volt, mert a jog beláthatatlan költséggel bírt, ami miatt nem találtunk támogatót az elkészítéshez. A vele járó jogi finanszírozást senki nem vállalta fel.

A music videó teljesen más jog, mint a film. Az talán használható, mert az egy kereskedelmi termék. Nekem azt mondták, hogy ha én a filmet előzetesekből vágtam volna össze, akkor jogilag még pénzt is kérhettem volna érte, mert ott a filmelőállító lemond annak a 3 perc tartalmának a jogairól, azért hogy bereklámozhassa a filmet.

Nézd meg a magyar könnyűzene egyik legújabb, legfényesebb csillagát: Дeva lemezbemutató a Trafóban
jan. 13., 23:59