A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Paramore: This Is Why – az új album címadó klipdala

2022. szeptember 28., 19:30

A 2004-ben tinédzser emo/pop punk zenekarként indult Paramore 2017-ben állt elő legutóbbi albumával, a slágeres new wave beütésű After Laughterrel, melynek turnéja 2018 őszéig húzódott, majd Hayley Williams énekesnő a válására, depressziójára és gyógyulási folyamatára reflektáló 2020-as remek Petals For Armor szólólemezével és annak Flowers For Vases / descansos című 2021-es kiegészítő albumával folytatta karrierjét. Most újra anyazenekara élén láthatjuk és hallhatjuk: a hétvégén induló turné előtt ma megkaptuk az első klipdalt a jövőre érkező hatodik Paramore-sorlemezről.

A frontlány Hayley, az alapítótárs Zac Farro dobos és a producerként is kompetens Taylor York gitáros 2023. február 10-én adják ki This Is Why című tízszámos új albumukat, melyen elmondásuk szerint a zenekar korai hatásaihoz való visszanyúlásra, erőteljes gitárhangzásra és energikus dobokra számíthatunk (Hayley konkrétan a Bloc Party 2005-ös Silent Alarm debütalbumát is említett az inspirációs források között).

Elsőként a címadó dalt hallhatjuk, melyben a legutóbbi két Paramore-nagylemeznek és Hayley két szólóalbumának a hangmérnöke, Carlos de la Garza segített be a producerként, a Malibuban forgatott klipet pedig a Turnstile-frontember Brendan Yates rendezte.

If you have an opinion
Maybe you should shove it
Or maybe you could scream it

Might be best to keep it to yourself
To yourself

This is why I don’t leave the house
You say the coast is clear
But you won’t catch me out
Oh, why?
This why

Better have conviction
‘Cause we were crimes of passion
Survival of the fittest
Either with us

You can keep it to yourself
To yourself
To yourself, yourself, yourself
To yourself

This is why I don’t leave the house
You say the coast is clear
But you won’t catch me out
Oh, why?
This why
This is why I don’t leave the house
You say the coast is clear
But you won’t catch me out
Oh, why?
This why

One step beyond your door
It might as well have been a free fall
One step beyond your door
Fallin’ down an endless hall
One step beyond your door
Might as well have been a free fall
One step beyond your door
Hmm, floatin’ like a cannon ball

This is why I don’t leave the house
You say the coast is clear
But you won’t catch me out
Oh, why?
This why
This is why I don’t leave the house
You say the coast is clear
Oh, no, won’t catch me out
Oh, why?
This why

.
Hayley a visszatérés előtt tegnap egy hosszabb levéllel is üzent a rajongóknak:

.
Hayley Williams vendégként Billie Eilish áprilisi Coachella-fesztiválfellépésén egy régi Paramore-slágerrel. . .

. . .és májusban Los Angelesben a mewithoutYou zenekar búcsúturnéján a Fox’s Dream Of The Log Flume című 2012-es közös dallal:

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47