A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Patti Smith Rock N Roll Nigger című száma eltűnt a streaming szolgáltatók kínálatából

2022. október 29., 10:38

Az azonnali eltörlés kultúrjának hívei nem néznek se Istent, se embert, sőt még csak nem is gondolkoznak vagy tájékozódnak, hanem azonnal lecsapnak, mint a legjobb és legeredményesebb komisszárok. Patti Smith nem kommentálta a szomorú és sajnálatos fordulatot, de miért is tette volna, amikor már évek óta igyekszik megvédeni számát, ami rasszizmussal nehezen lenne vádolható, hisz az ellen íródott. De ha meghallgatja valaki a számot, vagy csak elolvassa a szövegét és nem most jött a Holdról vagy a Marsról, akkor egyértelmű lesz a számára. Vagyis eddig úgy gondoltuk, hogy az, de úgy tűnik, mégse, és egyre inkább egybitesedik a világ, ahelyett, hogy gondolkozna.

A Patti Smith Group Rock N Roll Nigger című száma az 1978-ban megjelent Easter című albumon található, bár aki mostanól online hallgat zenét, az nem fogja rajta találni a lemezen, mert a streaming szolgáltatók kitörölték a repertoárjukból a számot. Teljesen értelmezhetetlen döntés, hisz a dal nem sérthet érzénkenységet, amikor pont a rasszizmus ellen szót eléggé harcosan. Patti Smith hosszú éveken át védte a dalt és a szót is, utóbbi kapcsán feltett szándéka volt, hogy megszabadítsa azt a rasszista felhangtól, és inkább a művészekre meg a társadalom peremén élőkre alkalmazta – de sajnos kevesen értettek vele egyet. Amikor egy Rolling Stone magazinos interjúban Mick Jaggerre, mint művészre használta a nigger szót, az újságíró nem hagyta szó nélkül, és megjegyezte, hogy a Stones énekese nem szenvedett annyit, mint akiket ez az archaikus szleng kifejezés eredetileg jelöl. Patti Smith hiába kardoskodott a szó újradefiniálása mellett, és hiába játszotta kitartóan nyilvánosan a dalt – legutóbb egy 2019-es koncertjén –, a többséget nem tudta meggyőzni az igazáról. Pedig elég hozzá csak meghallgatni a dalt…

Ami egyébként nem teljesen tűnt el. Képmutató, de a Rock N Roll Niggert többen is feldolgozták, például Marylin Manson is, de ezek a verziók valamilyen rejtélyes oknál fogva továbbra is elérhetők a streaming szolgáltatók oldalán, sőt, ha letöltöd az Easter albumot a telefonodra bármelyik zenei megosztótól, akkor a Rock N Roll Nigger is rajta lesz az albumon. Isten hozott a korlátolt, ostoba, párbeszédre képtelen, szép új világban, ahol egyszerűbb mindent azonnal kiradírozni, mint gondolkozni.

Szerző:
Címkék: