Paul Weller: Saturns Pattern – új album az angol rockhérosztól
A brit rocktörténelem egyik legmarkánsabb figurája, az 1958-as születésű dalszerző-gitáros-énekes Paul Weller két slágerlista-vezető sikerzenekar – a punkszíntérről a hetvenes évek végi mod revival elindítójává váló The Jam és a szofisztikált dzsessz-funk-soul-popban utazó The Style Council – után a kilencvenes évek elején kezdett hasonlóan sikeres szólópályát, és abban immár a 12. stúdióalbumánál tart, mindent összevéve pedig a 24.-nél: a Saturns Pattern itt már a jövő heti megjelenés előtt hallható.

A címével a Szaturnusz északi pólusa fölött megfigyelt különös hatszögű felhőképződményére – no meg a 28-29 éves ciklusú gyűrűs bolygó második visszatérésére és az asztrológiában ennek tulajdonított életkori fordulópontra is – utaló 56 éves Weller ezen az új lemezen sem hagy fel a kalandozással, a döngölős primér rocktól a pszichededlikus blues és dub elszállásokon át a táncos groove-okig, sőt a tradicionális zenei összetevőknek is futurista csavart adva mindezek organikus keverésig (a lemez rögtön az Amorphous Androgynous – régebbi nevén: The Future Sound Of London – duóval közösen komponált White Sky nyitja). A kreativitását a XXI. századba és saját ötvenes éveibe is gond nélkül átmentő angol gitáros-énekes új albuma május 18-án kerül a boltokba, de itt az alábbi lejátszón addig is meghallgatható.
a White Sky és a Long Time klipje:
a Saturns Pattern és a Long Time élő előadása Jools Holland műsorának múlt éjszakai adásában:
kisfilm az album borítófüzet-képeiknek és sajtófotóinak készítéséről:
.
emlékeztetőül itt van egy-egy felvétel Weller két híres zenekarától is, még az elmúlt évezredből:
The Jam: In The City (1977)
The Style Council: Walls Come Tumbling Down (1985)