Peaches hat év után új albummal tér vissza – meg egy segglézeres klippel
Lady Gaga egyik előképe, a kanadai elektro-punk DJ-producer-énekesnő Peaches a 2009-es I Feel Cream album turnéján a 2010-es Sziget legőrültebb koncertjét adta kísérőzenekarával és egy teljesen meztelen csöcsös-pöcsös transzszexuális táncossal. A gender-terrorista szexboszorka hat év után idén tér vissza új nagylemezzel, melyen Feist és a Sonic Youth-alapító Kim Gordon a sztárvendég – a beharangozó dal klipjében pedig a seggéből lézersugarat lövő légtornász Empress Stah.

Az 1968-as torontói születésű Merrill Nisker, aki 1995-ben már saját nevén is kiadott egy sérült rocklemezt (Fancypants Hoodlum), a három évente érkező Peaches-albumok sorozata (The Teaches Of Peaches – 2000, Fatherfucker – 2003, Impeach My Bush – 2006, I Feel Cream – 2009) után, az elmúlt bő fél évtizedben sem volt tétlen: ő játszotta a női főszerepet Chilly Gonzales és Tiga mellett az Elefántcsonttorny című független filmben (mely a 2011-es budapesti Titanic Fesztivál programjába is bekerült), rockopera és musical ambícióit egy Jézus Krisztus Szupersztár-átdolgozás után egy saját maga által írt és rendezett önéletrajzi alapú zenés filmben is kiélte (Peaches Does Herself), közreműködött az utolsó R.E.M.-albumon és kiadott pár kislemezt (az egyik a Pussy Riot-tagok bebörtönzése ellentiltakozó protest song volt), és idén még egy karrieráttekintő fotóalbumot is összeállított (What Else Is In The Teaches Of Peaches).
Szeptember 25-re ígért Rub című visszatérő albumán, melyet Los Angeles-i garázsában rögzített, Kim Gordon és a kanadai indie pop díva Leslie Feist mellett egy fiatal felfedezettje, az amerikai multiinstrumentalisa-dalszerző-énekesnő Simonne Jones is szerepel majd, a beharagozóként itt meghallgatható Light In Places klipjében a címbeli fény pedig egy különleges helyről sugárzik (a butt plug-lézeres cirkuszi légtornász show-ival elhíresült brit Empress Stah – saját meghatározása szerint avantgarde cabaret performer – amúgy is Peaches zenéjére szokta műsorát bemutatni).
.
Peaches legutóbbi kislemez- és klipdala, a Burst! 2012 októberéből:
a Simonne Jones társaságában rögzített Free Pussy Riot! című protest song videója 2012 augusztusából:
a 2012-es Peaches Does Herself mozifilm előzetese:
Peaches szereplése Amanda Palmer női fanszőrzetet ünneplő Map Of Tasmania című dalának The Young Punx-féle 2011-es remixében:
.
a Peaches-diszkográfia eddigi leghíresebb vendégénekese Iggy Pop volt, a 2003-as Fatherfucker album Kick It című dalában:
.
az új album számsorrendje és borítója:
Peaches: Rub (2015)
01 Close Up [feat. Kim Gordon]
02 Rub
03 Dick In The Air
04 Pickles
05 Sick In The Head
06 Free Drink Ticket
07 How You Like My Cut
08 Vaginoplasty [feat. Simonne Jones]
09 Light In Places
10 Dumb Fuck
11 I Mean Something [feat. Feist]