A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Péterfy Bori & Love Band: Szikra – az új album

2020. július 22., 13:54

Múlt éjszaka a Pulp-énekes Jarvis Cocker új JARV IS… együttesének lemezbemutató koncertközvetítésével egy időben az új Péterfy Bori & Love Band-albumnak az online premierjét is megtartották, és a mai napon hivatalosan is megjelent a karanténkörülmények között készült Szikra című lemez – melyhez olyanok is írtak szövegeket, mint Szabó Benedek (Galaxisok), Sarkadi Balázs (Bankrupt), Hajós-Dévényi Kristóf (The Unbending Trees) és a vendégrapperként is szereplő Saiid (ex-Akkezdet Phiai).

Ez a vírus mindenkinek odacsapott, nekünk is, de az is biztos, hogy a ma megjelenő Szikra című lemezünk nem készült volna el most, és egyáltalán nem ilyen lenne, ha nem borul fel mindnyájunk élete. A düh, az őrület és a tehetetlenség keverékét próbáltuk dalokba forgatni. A 12 szám közül van olyan, amelyik tombol és felráz, és van olyan is, amelyik csak tűnődik, mi mindegyiket imádjuk és reméljük, hogy ti is ugyanúgy fogjátok szeretni őket” – mondja a zenekar az új Szikra albumról, melyen a billentyűs-zeneszerző Tövisházi Ambrus és zenésztársai, a gitáros-vokalista Nagy István, a basszista Drapos Gergely, a dobos Gáspár Gergely és az ütőhangszeres Pápai István mellett a címadó számban még a dobfenomén Pándi Balázs is közreműködött.

A 12 számos lemezre az énekesnő mellett mellett írt szövegeket Szabó Benedek (10, 11), a Bankrupt-frontember Sarkadi Balázs (4) és a rapper Saiid is (4), továbbá a legutóbbi Péterfy Bori & Love Band-lemezeken már közreműködő Hajós-Dévényi Kristóf (2, 7, 12), akinek The Unbending Trees nevű slowcore/kamarapop együttesétől a Meteor című 2013-as dalt itt átdolgozásként hallhatjuk (ennek az utolsó számnak a zongorista Havasi Balázs a zeneszerzője).

.
Miki357 által rendezett klipek a már májusban bemutatott Száz fényév című Tövisházi Ambrus/Szabó Benedek-szerzeményhez. . .

. . . és A kéket vagy a pirosat című Saiid-kollaboráció 2018-as verziójához:

.
a Meteor 2013-as The Unbending Trees-féle angol nyelvű eredetije, melyben Tövisházi Ambrus billentyűs-producer-háttérvokalista volt:

.
a Szikra album lemezbemutató koncertje az Akvárium Klubban 2020. november 28-án:
https://akvariumklub.hu/programok/peterfy-bori-love-band-szikra/
https://facebook.com/events/281083769661782/

Morrissey: Rebels Without Applause – a Bonfire Of Teenagers albumról, Red Hot Chili Peppers-zenészekkel
nov. 26., 6:30
Romy & Fred again..: Strong – a szólópályára tért The xx-frontlány újabb dala a DJ-producerrel
nov. 15., 6:08
Fever Ray: Carbon Dioxide – újabb dal az öt év után érkező új Radical Romantics albumról
nov. 10., 17:23
dEUS: Must Have Been New – a tíz év után érkező új How To Replace It albumról
nov. 9., 8:13