Pixies: Beneath The Eyrie Demos – a tavalyi albumról lemaradt dalok digitális kiadása
Az amerikai Pixies együttes 34 évvel indulása (és 17 évvel újjáalakulása) után 2020. szeptember 2-ára hirdette meg első magyarországi koncertjét a Budapest Parkba – és a turné alapjául szolgáló tavalyi 12 számos Beneath The Eyrie sorlemez mellé idén az albumról lemaradt kilenc dalt is közzéteszi digitális formában. A Beneath The Eyrie Demos széria három háromszámos EP-je közül ma jelent meg az első rész, melynek borítóképe a Pixies-kiadványok állandó vizuáltervezőjének, a múlt hónapban 62 évesen elhunyt brit Vaughan Olivernek a munkája.

Az 1986-1993 közt aktív, majd egy évtizednyi szünetet követően újra összeállt zenekar csak egy újabb évtizeddel később, 2013-ban kezdett új stúdiólemezeket kiadni (sajnos már az alapító basszusgitáros-énekesnő Kim Deal nélkül), de a trióként felvett három EP-ből 2014-ben összerakott Indie Cindy és a már új basszista-vokalistalánnyal, az argentin származású Paz Lenchantinnel felvett 2016-os Head Carrier után a 2019-es Beneath The Eyrie végre tényleg a Pixies-tradíciókhoz méltó album lett. A 12 számos nagylemez mellett a box set kiadás tartalmazott egy Demos című exkluzív vinyl korongot is kilenc további szerzeménnyel is, melyek a dalszerző-gitáros-énekes frontember Frank Black elmondása szerint a régi időkben kislemez B-oldalas dalok lettek volna. Ezek a demóformában is teljes értékű számok kapnak most 2020-ban digitális megjelenést három EP-re szétosztva, és a Beneath The Eyrie Demos, Part 1 című első rész három dalát ma már közzé is tették.
.
akik nem várják ki a többi EP hivatalos megjelenését, azoknak itt a vinyl formátumban megjelent összes demófelvétel bedigitalizálva:
The Good Works Of Cyrus
Please Don’t Go
Chapel Hill
Caught In A Dream
Mal De Mer
Hey, Debussy
Under The Marigold
How I Learned To Earn Rewards
I Just Can’t Break It To You
.
a teljes Beneath The Eyrie album az On Graveyard Hill, Catfish Kate és Long Rider című dalok klipjével:
In The Arms Of Mrs Mark Of Cain
On Graveyard Hill
Catfish Kate
This Is My Fate
Ready For Love
Silver Bullet
Long Rider
Los Surfers Muertos
St. Nazaire
Bird Of Prey
Daniel Boone
Death Horizon
.
a Vaughan Oliver által tervezett borítókép animált változata: