A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Pixies: Head Carrier – a zenekar első rendes albuma 25 év után +FRISSÍTÉS: Um Chagga Lagga – videoklip

2016. szeptember 22., 16:00

Az 1987-1991 közt megjelent lemezeivel a rocktörténet egyik legbriliánsabb életművét megalkotó és aztán feloszló amerikai Pixies együttesnek pontosan negyedszázad kellett, hogy most 2016-ban még egy múltjához méltó albummal bővítse diszkográfiáját – pedig már 2004-ben elkezdtek újra koncertezni eredeti felállásukban, de az óriás sikerű nosztalgiaturnézás mellett nem voltak képesek egy rendes új stúdiólemezt összehozni: a már basszusgitáros-vokalistanőjük, Kim Deal nélkül készített EP-sorozatukat 2014-ben egybegyűjtő Indie Cindy albummal nagy csalódást okoztak. Az új lánnyal, Paz Lenchantinnel idén felvett és a Tenement Song klippel felvezetett Head Carrier ellenben igazi albumnak számít – itt már megjelenés előtt hallható is.

A zenekar három férfitagja, a Frank Blackként is ismert dalszerző-gitáros-énekes Black Francis (született: Charles Michael Kittridge Thompson IV, 1965), a Fülöp-szigetekről származó Joey Santiago szólógitáros és a dobos David Lovering 2013-ban Kim Deal megüresedett helyén már egy másik basszusgitáros-vokalistanőt is kipróbált (a Muffs-frontleány Kim Shattuckot), de végül az A Perfect Circle-ből és a Billy Corgan-féle Zwanból ismert argentin születésű Paz Lenchantin lett a nyerő utód. Paz az első Pixies-stúdiófelvételét a 2014-es Record Store Day alkalmából az Indie Cindy albumhoz bónuszként hozzácsapott Woman Of War kislemezdalban abszolválta, most a 2016-os Head Carrier anyagát pedig már egyenrangú tagként rögzítette az öregfiúkkal, sőt társszerzőként és fő énekesnőként is jegyez egy számot, az All I Think About Now-t, mely duplán is stílszerű – egyrészt szövegében Kim Deal előtt tiszteleg, másrészt meg zenéjével a leghíresebb Pixies-számra, a Harcok klubja záródalaként is ismert 1988-as Where Is My Mind?-ra is visszautal.

pixies-headcarrier

Az 1989-2014 közti Pixies-lemezeket jegyző Gil Norton producer helyett már a fiatal Tom Dalgety (Royal Blood, Band Of Skulls, Opeth, Killing Joke, Therapy? stb.) segédletével rögzített új Pixies-album itt hallható a szeptember 30-ra kiírt hivatalos megjelenés előtt:

FRISSÍTÉS: az album teljes anyaga a zenekar hivatalos YouTube-csatornáján!

01 Head Carrier
02 Classic Masher
03 Baal’s Back
04 Might As Well Be Gone
05 Oona
06 Talent
07 Tenenement Song
08 Bel Esprit
09 All I Think About Now
10 Um Chagga Lagga
11 Plaster Of Paris
12 All The Saints

FRISSÍTÉS 2: az album első beharangozó dala, az Um Chagga Lagga október elején videoklipet is kapott!

.
emlékeztetőül itt a Where Is My Mind? című 1988-as Pixies-sikerdal, az 1999-es Harcosok klubja film képeivel spékelve:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39