Pixies: Tenement Song – az első klip a Head Carrier album elé
A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulójának egyik legbriliánsabb amerikai rockzenekara, az 1993-ban feloszlott Pixies kvartett bő egy évtized szünet után alakult újjá egy nosztalgiaturné-sorozatra, de csak egy újabb évtizeddel később, már a basszusgitáros-vokalistanő Kim Deal kilépése után kezdett előállni új lemezekkel. A triófelállásban rögzített 2013-2014-as EP-k és az azok dalait egybegyűjtő Indie Cindy album fiaskója után két évvel a dalszerző-gitáros-énekes Black Francis (született: Charles Michael Kittridge Thompson IV, híresebb művésznevén: Frank Black), a szólógitáros Joey Santiago és David Lovering dobos – az új basszista-vokalistalány Paz Lenchantin társaságában – végre egy rendes nagylemezzel is visszatér, melynek harmadik beharangozó dalához már egy klip is érkezett.

A Pixies férfitagjai a karizmatikus Kim Deal távozása után a 2013-as turnéra egy azonos keresztnevű új basszusgitáros-vokalistanőt vettek fel, Kim Shattuckot (a Los Angeles-i The Muffs frontleányát, aki a fenti zenekarfotó-sorozat középső képén látható), de őt még ugyanabban az évben ki is rúgták anélkül, hogy bármilyen stúdiófelvételt készítettek volna vele – utódját, a 2014 elejétől velük turnézó Paz Lenchantint viszont mostanra már hivatalos taggá fogadták. Az 1973-as argentin születésű basszistalány – akit a 2000-es évek elején a Tool-frontember Maynard James Keenan szupergruppjában, az A Perfect Circle-ben és a Smashing Pumpkins-vezér Billy Corgan 2001–2003 közt működő Zwan együttesében is ismerhettünk meg – a 2016. szeptember 30-án megjelenő Head Carrier című új Pixies-albumon már teljes jogú tagként zenél és vokálozik, sőt a társszerzőként is jegyzett All I Think About Now-ban (a lemez Kim Deal előtt tisztelgő dalában) ő a fő énekes is.
Az 1989–2014 közti összes Pixies-stúdiófelvételt jegyző veterán sztárproducer Gil Norton helyett már a keményebb hangzásra szakosodott fiatal Tom Dalgety (Royal Blood, Band Of Skulls, Opeth, Killing Joke, Therapy? stb.) segítségével felvett új Head Carrier albumról július óta érkeznek rosszabb (Um Chagga Lagga) és jobb (Talent) dalok, de az első klipet a ma közzétett harmadik beharangozó számhoz kaptuk: Neirin Best, Lianne Pierce és Xavier Burrow, azaz a manchesteri Krank! Collective három éve a Pixies visszatérő kislemezdalához, a Bagboyhoz is rendezett már egy animációs videót, és a most bemutatott Tenement Song is ugyanazt az esztétikát követi (a kisfilmben az alábbi nyitóképen is látható David Bowie mellett a Twin Peaks tévésorozat néhai Tuskó Ladyjét is megidézik, csak macskákkal).
az előző két kislemezdal, az augusztusi Talent. . .
. . .és a júliusi Um Chagga Lagga. . .
. . .ami így hangzik élőben az idei turnén:
az új album további dalai, szintén a francia Les Vieilles Charrues fesztiválról, júliusból:
Head Carrier
Classic Masher
Baal’s Back
.
a lemez borítója és számlistája:
Pixies: Head Carrier (2016)
01 Head Carrier
02 Classic Masher
03 Baal’s Back
04 Might As Well Be Gone
05 Oona
06 Talent
07 Tenenement Song
08 Bel Esprit
09 All I Think About Now
10 Um Chagga Lagga
11 Plaster Of Paris
12 All The Saints
.
emlékeztetőül itt a legutóbbi Pixies-album, a 2013-2014-es EP-kből összeállított Indie Cindy. . .
What Goes Boom
Greens And Blues
Indie Cindy
Bagboy
Magdalena 318
Silver Snail
Blue Eyed Hexe
Ring The Bell
Another Toe In The Ocean
Andro Queen
Snakes
Jaime Bravo
. . .és az annak Record Store Day-kiadásához 2014 áprilisában bónusz vinyl kislemezként hozzácsapott Woman Of War, melyen már Paz Lenchantin basszusgitározott:
.
Paz az egyik első Pixies-fellépésén, 2014 januárjában hegedűsként egy félakusztikusra áthangszerelt nyolcvanas évekbeli slágerdallal: