A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

P!nk az idei Sziget Mínusz egyedik napján.

2017. március 21., 17:22

A háromszoros Grammy-díjas P!nk napjaink egyik legsikeresebb női előadója, 2000-ben megjelent debütáló albuma óta már több mint 60 millió lemezt adott el, a 2013-as The Truth About Love-ból világszerte több mint 7 millió példányt.

Az énekesnő ezután egy időre visszavonult, azonban 2016-ban újra stúdióba ment és elkezdett dolgozni hetedik lemezén. Ennek első dala a Just Like Fire volt, ami az Alice Tükörországban című Disney film zenéje is egyben. És bár 2016 karácsonyán életet adott második gyerekének, P!nk nehezen bírja éneklés nélkül: a minap látott napvilágot Sia-val közös daluk, a Waterfall.

Csupán néhány koncertet jelentett be 2017-re a legendás élő fellépéseiről ismert szupersztár, és kevés idei koncertjének egyike Budapesten lesz, augusztus 9-én, a Sziget Nagyszínpadán.