A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Poté feat. Damon Albarn: Young Lies – az ifjú producer-énekes és a Blur/Gorillaz-főnök duettklipje

2021. március 30., 23:54

A karibi Saint Lucia szigeten született, Londonban felnőtt, korai EP-it a Buraka Som Sistema lisszaboni kiadójánál megjelentető, az utóbbi időben pedig már Párizsban élő huszonéves DJ-producer-énekes Sylvern Mathurin, azaz Poté már 2018-ban is dolgozott a Blurvezér Damon Albarnnal (a Spiral, My Love című debütalbumán, majd az Africa Express kollektíva Johannesburgban készült Molo EP-jén és Egoli nagylemezén a No Games és Twirl című számokban), készített remixet a Tranz című Gorillaz-dalhoz is, most pedig egy Albarn-duettklippel harangozza be Bonobo cégénél bejelentett második albumát.

Az egzotikus kuduro, baile funk vagy modern bass music ritmika mellett a régimódi downtempo és az érzelmes klasszikus dalformák által is inspirált, példaképei közt Arca, Sampha és Travis Scott nevét egyaránt említő Poté a szülőhelyéről írt Jacquot (Waters Of Praslin) című afro-szamba számmal már felkerült Bonobo 2019-es Fabric-mixlemezére, egy közös turné után pedig Simon Green saját kiadójához, az OUTLIER labelhez is leszerződött, és ott jelenik meg 2021. június 4-én A Tenuous Tale Of Her című új albuma. Az első kislemez- és klipdalnak a posztapokaliptikus Young Liest választotta, melyben a szolgalelkű politikusokat gúnyoló betétjeivel Damon Albarn leginkább The Good, The Bad & The Queen-számainak hangulatát idézi meg.

.

a lemez Open Up című dala a múlt havi A COLORS SHOW videójával:

.
az új A Tenuous Tale Of Her album számlistája:

a 2020-as Pearls, Rose és Rose Vol.2 kislemezek:

.
a Fabric presents Bonobo mixlemezen debütált Jacquot (Waters Of Praslin) című 2019-es szám:

.
a 2018-as Spiral, My Love minialbum, melynek nyitódalában Damon Albarn és a Gorillaz-producer Remi Kabaka Jr. is társszerzők voltak:

Spiral
Untune (feat. Kojey Radical & Chelou)
Dreamz
Morph
Mortal
Roleplay (feat. IZAK)
Cherry (For You) (feat. Alxndr London)

.
Poté-remixek a Tranz című 2018-as Gorillaz-számból. . .

. . .és a szintén a Gorillaz-holdudvarba tartozó Little Dragon 2020-as Hold On dalából:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39