Primal Scream: Mantra For A State Of Mind – S’Express-átdolgozás a Spiritualized frontemberével
A Primal Scream a márciusban megjelent Chaosmosis album klipdalával, a modell-énekesnő Sky Ferreira társaságában felvett Where The Light Gets In duettel a New Order előtt tisztelgett, most pedig a nyolcvanas évek brit tánczenéjének egy másik másik úttörő együttesétől, az acid house és rave színtéren a DJ-producer Mark Moore vezetésével nagy sikereket arató S’Express kollektívától dolgozott fel egy slágert: az 1989-ből való Mantra For A State Of Mind friss átirata, melyben a Spiritualized-frontember Jason Pierce is közreműködik, a holnapi Record Store Day alkalmából jelenik meg kislemezen (aztán egy Mark Moore-tribute albumra is felkerül majd).

A Theme from S’Express című listavezető táncdallal 1988-ban berobbant S’Express az 1989-re összeállt Original Soundtrack debütalbum után még ugyanabban az évben kiadott egy külön kislemezt is: a Mantra For A State Of Mind az akkor még pályája elején járó William Orbit zenészi és társproduceri bevonásával készült, a 21. helyig jutott a brit slágerlistán, majd 1991-ben az együttes második (és egyben utolsó) albumának, az Intercourse-nak a CD-kiadására is felkerült egy klubmix formájában.
A Primal Scream masszív pszichedelikus rockos átiratának külön érdekessége, hogy az eredeti felvételből megőrizték Naomi Osbourne énekesnő háttérvokálját, no meg persze az, hogy vendéggitárosként közreműködik benne a Spiritualized-vezér Jason Pierce, aki régi haverja Bobby Gillespie-nek (az alábbi közös fotójuk 1996-ból való).
a Mantra For A State Of Mind feldolgozását a Primal Scream a tegnapi VEVO-premier után a mai napon tette fel a YouTube-ra egy rajongói videóval:
így néz ki a Lemezboltok Napja alkalmából április 16-án megjelenő Primal Scream-kislemez, melynek B-oldalára egy Gravitational Waves (Drifter’s Song) című instrumentális szám kerül majd:
.
a Mantra For A State Of Mind 1989-es S’Express-féle eredetije:
az együttes No.1 sikerdala, a Theme From S’Express 1988-ból:
.
ráadásként itt van a Primal Scream felvétele mellé két további friss S’Express-átdolgozás is a Mark Moore eddigi életműve előtt tisztelgő Enjoy This Trip című tribute albumról, mely május 27-én jelenik meg:
a Theme From S’Express a Horrors-billentyűs Tom Cowan (azaz Tom Furse) felfrissítésében…
. . . és az 1988-as Lolly-pop című B-oldalas szám remixe a Throbbing Gristle egykori tagjaitól, a Chris & Cosey duótól: