A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Prince: Baltimore – a zavargások ihlette protest song Eryn Allen Kane-nel +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje

2015. május 10., 8:23

A rendőri letartóztatás közben elhunyt fekete Freddie Gray halála után kitört április végi baltimore-i zavargások egy békítő célzatú protest song megírására ihlették Prince-t, aki a mai napra Rally 4 Peace néven egy nagy arénakoncertet is szervezett a városba, ahol 3rdEyeGirl csajtriójának kíséretében élőben is bemutatja majd a néhány órája közzétett Baltimore című dalt, melynek érkezését már május legelején jelezte.

A friss szerzeményt – melynek szövegében Gray mellett a tavaly augusztusban Fergusonban lelőtt Michael Brown neve is szerepel – az 56 éves dalszerző-producer-multiinstrumentalista-énekes április 29-én vette fel, először élőben a 3rdEyeGirl (a kanadai gitáros Donna Grantis, a dán basszista Ida Nielsen és az amerikai dobos Hannah Ford) kíséretében, majd erre a demóra támaszkodva rögtön utána teljesen egyedül készítette el a végleges hangszeres változatot, melyen saját éneke mellett a női részeket egyik felfedezettjére, a detroiti születésű chicagói dalszerző-énekesnő Eryn Allen Kane-re bízta, aki május legelején rögzítette saját vokáljait.

FRISSÍTÉS: a dalhoz július 21-én videó is érkezett Eryn Allen Kane énekesnő YouTube-csatornáján!

BALTIMORE

NOBODY GOT IN NOBODY’S WAY
SO EYE GUESS U COULD SAY
IT WAS A GOOD DAY
AT LEAST A LITTLE BETTER THAN THE DAY IN BALTIMORE

DOES ANYBODY HEAR US PRAY?
4 MICHAEL BROWN OR FREDDIE GRAY
PEACE IS MORE THAN THE ABSENCE OF WAR
ABSENCE OF WAR

R WE GONNA C ANOTHER BLOODY DAY?
WE’RE TIRED OF CRYIN’ & PEOPLE DYIN’
LET’S TAKE ALL THE GUNS AWAY

ABSENCE OF WAR — U AND ME
MAYBE WE CAN FINALLY SAY
ENUFF IS ENUFF IT’S TIME 4 LOVE
IT’S TIME 2 HEAR,
IT’S TIME 2 HEAR
THE GUITAR PLAY!

IF THERE AIN’T NO JUSTICE THEN THERE AIN’T NO PEACE

.
a dalban éneklő Eryn Allen Kane épp a Baltimore zenei felvételének napján, április 29-én tette közzé Aviary címen várhat első EP-jének első klipdalát, a Have Mercy-t, melynek saját maga volt a producere is:

Prince és a 3rdEyeGirl legutóbbi videója a Marz című tavalyi dalhoz idén januárból:

Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51
Róisín Murphy: The Universe – újabb dal a Hit Parade album és a veszprémi koncert elé
máj. 17., 12:34
King Gizzard & The Lizard Wizard: Gila Monster – klip az új PetroDragonic Apocalypse albumról
máj. 16., 16:02