A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Prince, Lianne La Havas és a 3rdEyeGirl csajtrió pazar fellépése a Saturday Night Live-ban

2014. november 2., 16:33

Prince múlt éjszaka az egyik legnépszerűbb amerikai tévéműsor, az idén 40. évadát ünneplő Saturday Night Live zenészvendégeként lépett fel, és példátlan módon több mint 8 percig játszhatott megszakítás nélkül 3rdEyeGirl csajtriójával, illetve Lianne La Havas és Liv Warfield énekesnőkkel.

A kultikus SNL négy évtizedes történetében még sosem fordult elő, hogy egy előadó két dal helyett egy hosszú blokkot játszhasson, de a műsorban 1981 óta most harmadszor fellépő Prince-nek sikerült ezt is kicsikarnia a szervezőktől. Az 56 éves dalszerző-producer-multiinstrumentalista-énekes alig egy hónapja egyszerre két nagylemezt is kiadott: az egyiket szólóban Art Official Age címmel, a Plectrumelectrum albumot pedig aktuális kísérőzenekarának, a három lányból álló 3rdEyeGirlnek (a kanadai gitáros Donna Grantisnek, a dán basszista Ida Nielsennek és az amerikai dobos Hannah Fordnak) a társaságában.

A Saturday Night Live-fellépésen mindkét lemezről kerültek dalok a bő nyolcperces medley-be: az előbbi album több felvételén is közreműködő angol soul énekesnő Lianne La Havas a Clouds című szerzeményt adta elő a zongoránál álló mesterrel, aki aztán gitárra kapott és – egy kis Pantera-riffelgetés után – a 3rdEyeGirl-lemezről a Plectrumelectrum, Marz és Anotherlove című számokat játszotta el a csajtrióval és Liv Warfield énekesnővel (The New Power Generation nevű másik kísérőzenekarának vokalistájával, akinek 2014-ben szintén összehozott egy albumot executive producerként). A pazar fellépést Chris Rock konferálta fel:

ráadásként itt van 2013-ból a 3rdEyeGirl és Prince közös Fixurlifeup klipje…

…és az albumra nem került remek Screwdriver című dal, a videóban szintén a lányokkal:

http://3rdeyegirl.com
http://artofficialage.com

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39